Plusz

Tükörré váló mondatok – Kukorelly Endre a Kult50-ben

Kult50 – Akik pörgetik a kultúrát
2020.09.21. 09:35
Ajánlom
„Ne írj, ha félsz” – mondta egy interjúban Kukorelly Endre. És nem fél. Sőt, lázad és provokál. Amikor nem saját szövegeit „rontja és javítja”, kreatív írást tanít, focizik (1996-ban megalapította az író futballválogatottat), hajléktalanság-projektbe fog, vagy „gondol egyet” és segít föléleszteni a Baumgarten-díjat.

Kult50 kategória: Ügy

Védnök: Vecsei H. Miklós

Elismert teljesítmény: A Baumgarten-díj visszaállítása

Még kamaszként került a kezébe Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye, ami megvilágosodás-szerűen hatott rá, és megváltoztatta addigi hozzáállását az irodalomhoz. Ekkor döntötte el, hogy író lesz. Aki azért ír, hogy önmagát szórakoztassa. Vagy megváltsa. Vagy „csak” még jobban megismerje.

Mindenkinek ajánlja az írás és olvasás drogként való használatát.

Az író közéleti ügyekben máig aktív szerepet vállal. 2015-ben létrehozta a Nyugodt Szív A Lakhatásért Alapítványt. A szervezeten keresztül, civilek adományaiból segítenek rászoruló embereken, családokon.

IMG_3630-222632.jpg

Kukorelly Endre (Fotó/Forrás: Csabai Kristóf / Fidelio)

2019 tavaszán Kukorelly kezdeményezésére feltámasztották az 1950-ben megszüntetett Baumgarten-díjat, s e célra az író föl is ajánlott egymillió forintot. Az öt díjat és hat jutalmat jelentő, évente kiosztott, 5.200.000 forint összértékű elismeréseket közösségi finanszírozásból szeretnék életben tartani. Ennek az ereje abban is rejlik, hogy aki beszáll – bármilyen összeggel –, odafigyel majd a mindenkori díjazottakra. A díj – ami a Gyümölcsöskert-Baumgarten-díj elnevezést kapta – valamennyi kurátorának feladata, hogy kizárjon bármiféle állami beavatkozást. Kukorelly elvállalta az első három évre a kurátori munkát, amit ezután átad egyik, már díjazott írótársának.

A cél politikamentesen, csak és kizárólag szakmai szempontok alapján elismerni az írókat.

Kukorelly Endre szerint csakis annak van igazán esélye rá, hogy megváltoztassa életét, aki művészetekkel foglalkozik. Ő maga a regények, versek, esszék és színdarabok (darabját játszotta a Katona József Színház) mellett naplót is ír. S e műfaj művelését mindenkinek ajánlja, mert rengeteget segít az önismeretben. Ugyanakkor abban bízik, halála előtt tíz perccel majd szólnak neki, mert akkor még marad egy kis ideje megsemmisíteni a naplóit…

Kukorelly addig ír egy mondatot, amíg az nincs kész. S nem hagyja abba, amíg meg nem pillantja magát benne, mint Nárcisz a víz tükrében. Mert az írásban az a jó, hogy nehéz. Ő nem akar megfelelni senkinek, mindössze élvezni szeretné, amit csinál. S ha ez sikerül, az is élvezi majd, aki olvassa. Mint írja:

Műveld a kerted, hallgass rigót, ne hallgass másokra.

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Sorozatunkban bemutatjuk az Ötvenet.

A Kult50 idei díjazottjainak névsorát itt olvashatja.

Fejléckép: Kukorelly Endre (fotó: Csabai Kristóf / Fidelio)

„Ne csak nézzük, csináljuk is!” – Kukorelly Endre: Pálya

Kapcsolódó

„Ne csak nézzük, csináljuk is!” – Kukorelly Endre: Pálya

Profi és amatőr sportról, kívülálló bírókról és az öröm ízéről beszélgettünk Kukorelly Endrével új kötete, a Pálya kapcsán. 

Kult50

A Fidelio 2017-ben indította el a Kult50 – A kultúra 50 arca kiadványát, amely mindig az előző év kiemelkedő művészi, kulturális teljesítményei alapján mutatja be azt az ötven kulturális szereplőt, akikre itt és most érdemes odafigyelni.

Idén már tíz kategóriában jelölhettek a különböző szakmai szervezetek, valamint a közönség, a jelöltek közül pedig a kategóriákhoz tartozó védnökök és a Fidelio szerkesztősége közösen választották ki a kultúra ötven arcát.

A beválogatott Ötvenet portrésorozatban mutatjuk be.

Legolvasottabb

Vizuál

Leszámolás a paraszti kultúrával – megnéztük az év egyik legszebb filmjét

A Parasztok című filmet látni olyan, mintha végigjárnánk egy hatalmas múzeumot, és hosszasan elidőznénk valamennyi műalkotás előtt – szellemileg megterhelő, mégis eksztatikus művészi élményt jelent.
Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Klasszikus

Ragyogó sötétségem – beszélgetés Érdi Tamással

Érdi Tamás zongoraművész december 17-én a Benczúr Házban ad ünnepre hangoló koncertet, az Egész nap karácsony rendezvény záróakkordjaként.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Visszakerült a kereszt a Notre-Dame csúcsára

A 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépített huszártornyára december 6-án került vissza a kereszt.
Plusz hír

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Plusz magazin

Mit keresett James Bond zsebében a Müpa egykori igazgatója?

A legnagyobb szakmai elismerésnél is többet érnek azok a történetek, amelyek túlélnek minket, és amelyek olykor-olykor akár több száz kilométert is beutaznak. A Müpa egykori igazgatójára, a november 25-én tizenegy éve elhunyt Kiss Imrére emlékezünk. 
Plusz ajánló

Összművészeti divatbemutatót tart a XV. kerületben a Romani Design

A világ első roma divatstúdiója a 27. Anno Művészeti Hónap keretei közt mutatja be egyedi tervezésű ruháit, ékszereit és kiegészítőit. A programot a Varga Helena Band élőzenével kíséri. 
Plusz ajánló

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.