Plusz

Új, bővített kiadásban jelent meg Prince egyik legjobb albuma

2020.10.01. 09:10
Megosztom
Az 1987-es Sign o’ The Times nyolc lemezen, kiadatlan dalokkal jelent meg újra. Ez volt Prince első albuma, miután kilépett a Revolutionből.

A nyolcvanas évek második felében Prince két projektet dédelgetett: az egyik a Dream Factory című album volt, amelyet ’86-ban fejeztek a Revolution nevű bandájával, a másik pedig egy szólóanyag, a Camille, amelyen androgün perszónaként, női hangon énekelt. (Mindkét album kiadatlan maradt végül.) Amikor a zenekar feloszlott, Prince hozzálátott, hogy egyesítse a két polcon maradt matériát, a Warner viszont nem ment bele egy triplalemezbe, és arra kérték, hogy legyen az album csupán dupla. Ebből lett a Sign o’ the Times, amely 1987. március 31-én jelent meg, és 6. helyet szerzett a Billboard 200-as listáján, a címadó single pedig a bronzérmes helyre kúszott a Hot 100-on.

signothetimes-165901.jpg

Prince: Sign o' the Times (1987)

A nagy kritikai sikernek örvendő lemez egyaránt tematizálja a testi örömöket, a hitet, az eksztázist, a modern világ problémáit az AIDS-től a drogokon át az utcai bűnözésig. Zenei nyelve magába foglalja az R&B-t, a jazzt, a rockot, az akkor egyre népszerűbb synth-popot és a gospelt.

Valódi határátlépő album, amely játékosságával, elevenségével megragadja a hallgatót.

A Sign o’ the Times super-deluxe kiadása nyolc CD-t és egy DVD-t jelent, élő felvételekkel, kiadatlan dalokkal és újramaszterelt régi trekkekkel.

91voNi9THRL_SL1500_-165859.jpg

Prince: Sign o' the Times (2020, super deluxe edition)

A nyolcvanas évek Prince életének legmozgalmasabb korszakát jelentette. Zenét írt, turnézott, mozifilmet tervezett, elkészült Paisley Park nevű stúdiópalotája, és olyan általa nagyra becsült zenészeknek komponált, mint Miles Davis, Joni Mitchell és Bonnie Raitt.

A streamszolgáltatóknál már elérhető deluxe-kiadású Sign o’ the Times ezt a zenei gazdagságot mutatja be. A „It Ain’t Over ’Til the Fat Lady Sings” című instrumentális dalban a jazz felé terjeszkedik, az „All My Dreams” szvingel, a „Walkin’ in Glory” klasszikus szerkezetű gospel dal. Az „Adonis and Bathsheba” és a „Big Tall Wall” dalokban a korábban ismert neopszichedelikus pop szólal meg. A tizenkét perces „Soul Psychodelicide” az egyik legőrültebb szám, nyugtalan, izgága funk. Amit pedig alig hisz el az ember: az eredeti albumon minden egyes hangszeren maga Prince játszott.

Prince 2016-ban, 57 évesen hunyt el. Ez az album is bizonyítja, amit halálakor többen kijelentettek: belőle tényleg csak egy volt.

Meghalt Prince, a pop hercege

Kapcsolódó

Meghalt Prince, a pop hercege

57 éves korában meghalt Prince, amerikai énekes, producer, dalszövegíró a minnesotai otthonában - adta hírül a TMZ.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Plusz hír

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Plusz hír

Ukrán állami kitüntetést kapott dr. Both Miklós a Polyphony Project kutatómunkájáért

Borostyánszív-elismerésben részesült dr. Both Miklós zeneszerző, néprajzkutató, a Hagyományok Háza főigazgatója — az ukrán népzenei örökség dokumentálásáért és nemzetközi megismertetéséért.
Plusz ajánló

10. alkalommal Nagy Hangszerválasztó – jubileumi zenei élmények várnak szeptemberben Budapesten

Kipróbálnád, milyen érzés egy cselló, dob vagy trombita mögé ülni? A szeptember 18–19. között 10. alkalommal meghirdetett Nagy Hangszerválasztó a Nagy Sportágválasztóval közösen várja a családokat a Merkapt Sportközpontban.
Plusz hír

A függetlenek is javaslatot tettek a közmédia átalakítására

Több mint százhúsz beadvány érkezett a kulturális tárca felhívására, mások mellett a Független Előadó-művészeti Szövetség, a Magyar Producerek Szövetsége és Történelemtanárok Egylete is megosztotta javaslatait.