Plusz

Új képzések és Nyílt nap a Freeszfén

2022.05.09. 13:20
Ajánlom
Május 10. és 15. között rendezik meg a II. Freeszemlét a Marczibányi Téri Művelődési Központban és a CEU épületében. A program szerves része a Freeszfe új képzéseit bemutató Nyílt nap, május 14-én szombaton, ahol a leendő diákok nyílt órákon vehetnek részt, illetve feltehetik kérdéseiket is. 

A Nyílt napon az ősszel induló képzésekkel ismerkedhetnek a leendő diákok, akik bepillanthatnak a képzésekbe, nyílt órákon vehetnek részt, illetve feltehetik kérdéseiket is. Az Egyesület várja a jelentkezőket, az érdeklődőket, és azokat is, akiket az egyes programok érdekelnek.

2022 őszén második alkalommal indítja el új képzéseit a Freeszfe, ahol tavaly öt osztály 51 hallgatóval kezdte meg tanulmányait. A képzések célja, hogy az intézményesített kereteken kívül kezdő lökést és szakmai muníciót adjon olyan fiataloknak és felnőtteknek, akik nem a klasszikus, egyetemi keretek között, hanem szabadabb formában akarnak elmélyülni a művészeti területeken. A Freeszfe oktatói évek óta fontos munkát végeznek saját szakmájukban. Az oktatási programban nagy hangsúlyt helyeznek a különböző területek közötti átjárásra is. Mint írják:

A Freeszfe egy friss, működő közösség, aktívan reflektálunk a társadalmi kérdésekre. Ebbe a közösségbe hívunk, csatlakozz hozzánk!

145137759_199374041925900_3924811729856162555_n-122510.jpg

Freeszfe (Fotó/Forrás: Freeszfe Egyesület)

A Nyílt Nap programja:

10.00-12.00 - Kötetlen beszélgetés, valamint igény esetén móka és kacagás, a Színház és performansz osztály jelenlegi hallgatóival és oktatóival, avagy kérdezz bátran. (Színház és performansz képzés)

12.00-13.00 - A tévétől az újmédiáig - Román Zsuzsa előadása (Újmédia képzés)

13.30-15.30 - A közösségi média története – illetve hogyan csináljunk jó Facebook oldalt? - Veszprémi Judit előadása (Művészeti kommunikáció)

13.30-15.30 - SZEMÉLYES SZÍNHÁZ - interaktív nyílt óra

Hogyan lehet alkotó módon továbbgondolni egy színházi előadást fiatalokkal? A nyílt órán az érdeklődők ízelítőt kapnak abból, hogy milyen játékok és kreatív gyakorlatok várnak rájuk ezen a képzésen, valamint találkozhatnánk pár emberrel az első osztályból, akik a képzésen szerzett saját élményeikről mesélnek majd, és arról, hogy az ott tanultakat hol és hogyan tudják munkájuk során hasznosítani.

A nyílt órát vezeti a képzés három oktatója: Gyombolai Gábor színész-drámatanár, Perényi Balázs rendező, drámatanár, Róbert Júlia író-dramaturg, valamint korábbi hallgatók: Fazekas Anna Dorottya pszichológus, színész-drámatanár, Villant Bálint drámainstruktor, Weigert Andrea középiskolai tanár

16.00-18.00 - KÖZÖSSÉG-SZÍNHÁZ-TANULÁS

Játék és közös gondolkodás a kurzus leendő tanáraival. A játék célja, hogy az érdeklődők aktív közösségi élményen keresztül tapasztalják meg, mire számíthatnak, ha a közösségi színházról szeretnének tanulni.

14.30 – 15.30 Nyílt énekóra Berecz Beával

16.00 – 17.00 Nyílt beszédóra Hernádi Krisztinával

Szabad megszólalás
Hallasd a hangod! Énekelj - beszélj velünk! Tapasztald meg milyen lehetőségek rejlenek a hangodban!

12.00 - 18.00 Best of Freeszfe - egész nap vetítés a Freeszfe filmjeiből (a program kb. 3 óra, lehet ki-és becsatlakozni. A filmek 3 óra után újra elkezdődnek)

Helyszín: CEU, V. kerület, Nádor utca 15.

A program ingyenes, regisztrálni az alábbi linken lehet:

A Freeszfe Egyesület 2022-ben induló, új képzései 

SZÍNHÁZ ÉS PERFORMANSZ - Időtartama egy év, osztályvezető: Hudi László, mentorok: Czirák Ádám, Goda Gábor, Hód Adrienn, Hudi László, Szabó Veronika, tervezett vendégoktatók: Ardai Petra, Árvai György, Berecz Zsuzsa, Csató Kata, Gergye Krisztián, Ivanyos Ambrus, Juhász András, Kálmán Eszter, Kelemen Patrik, Molnár Csaba, Muskovics Gyula, Nagy József Szkipe, Nemes Z. Márió, Ördög Tamás, Rácz Anikó, Sarah Günther, Schuller Gabriella, Somló Dávid, Szabó Réka, Szilágyi Kornél, Perovics Zoltán

Képzésünk olyan fiatalokat és/vagy pályájuk elején járókat kíván megszólítani, akik ismereteiket kollaborációban, közösségi alapon, valamint „csinálva-tanulva” kívánják bővíteni, akik szeretnének egy leendő, reális, saját projektet/produkciót bemutatni. Képzésünk nyitva áll olyanok számára is, akik valamilyen más területeken (képzőművészet, zene, technológia, humán tudományok stb.) már ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek, és akik az előadó-művészetben interdiszciplináris módon kívánják hasznosítani és bővíteni eddigi ismereteiket és tapasztalataikat.

Olyanokat is szívesen látunk, akik indíttatást éreznek magukban, hogy a színházat saját maguk és mások számára újradefiniálják, akik kortárs színházzal akarnak foglalkozni, és akiket érdekel a színházi kutatás-fejlesztés, az innováció, a kísérletezés.

SZEMÉLYES SZÍNHÁZ, AVAGY SZÍNHÁZPEDAGÓGIA KREATÍV ÍRÁSSAL ÉS IMPROVIZÁCIÓVAL FŰSZEREZVE – időtartama fél év, osztályvezetők és oktatók: Gyombolai Gábor, Perényi Balázs, Róbert Júlia

A képzés első részében a résztvevők színházpedagógiát, improvizációt és kreatív írást tanulnak annak érdekében, hogy ezek segítségével alkotó módon tovább tudjanak gondolni és újra tudjanak értelmezni egy színházi előadást fiatalokkal. A kurzus második részében a hallgatók megtervezik saját 90 perces foglalkozásukat, amit aztán meg is valósítanak.

MŰVÉSZETI KOMMUNIKÁCIÓ – időtartama egy év, osztályvezető: Veszprémi Judit, oktatók: Báron György, Bérczes Anna, Csáki Judit, Gordon Eszter, Hutlassa Tamás, Majtényi László, Román Zsuzsa, Spilák Klára, Szabó Edit, Szegvári Katalin, Virányi Péter, Virányi Orsolya, Kirké Kreatív Marketingügynökség, Rihay-Kovács Zita, Osváth Gábor, Gáspár Máté

A képzés főképp a színház- és film kommunikációs területeivel foglalkozik, melynek során gyakorlati szakemberek segítségével sajátíthatják el a kulturális kommunikáció alapjait, mint a social media, fesztiválszervezés, pályázatírás, színházi marketing, sajtókommunikáció. A hallgatók megtanulnak előadást elemezni, sajtóanyagokat, kritikákat, interjúkat írni, elsajátítják a vizuális kommunikációs eszközök használatát. Részt vesznek fotóspróbákon, sajtóeseményeken, a Freeszfe kommunikációjában.

KÖZÖSSÉGI SZÍNHÁZ – időtartama egy év, osztályvezetők: Romankovics Edit, Horváth Kata, Sereglei András, oktatók: Bethlenfalvy Ádám, Hárs Anna, Kricsfalusi Beatrix, Madák Zsuzsanna, Schermann Márta, Simon Balázs, Takács Gábor 

A képzés során a közösségi színházcsinálás különböző válfajait, céljait, alkalmazott módszereit, gyakorlati tapasztalatait és hazai lehetőségeit kutatjuk a résztvevőkkel közösen. A kurzus elméleti elemei minden esetben gyakorlati, alkotói folyamatokhoz kapcsolódnak. A résztvevők mentorok támogatása mellett személyes tapasztalatokat szerezhetnek, bekapcsolódhatnak közösségi színházi kísérletek (futó és induló projektek) különböző alkotói fázisaiba, valamint a kurzus keretében megtervezhetik saját közösségi színházi projektjüket. A résztvevőket művészet-alapú kutatómunkába és közös alkotói folyamatokba szeretnénk bevonni, ezért a tudásátadás alapvetően interaktív és kooperatív tanulási technikákra épül.

SZABAD MEGSZÓLALÁS – hangképzés: beszéd-ének– időtartama egy év, osztályvezetők és oktatók: Hernádi Krisztina és Berecz Bea

A beszéd és az ének általában úgy állnak egymással szemben, mint két teljesen külön világ. A közöttük tátongó szakadék áthidalhatatlannak tűnik. Vagy mégsem? Hiszen ugyanazokat a szerveinket használjuk az énekléshez, mint a beszédhez. Mindkét tevékenység hangzókból, szavakból és csengésből áll. Valódi éneklés kizárólag a közös alapból kiinduló technika – az ének és a beszéd kiegyensúlyozott együttműködésével jöhet létre. Ezt a kooperációt állítjuk a középpontba, ennek segítségével igyekszünk eljutni a görcsmentes, örömteli, szabad megszólalásig.

XX84_03-123446.jpg

XX84 (Fotó/Forrás: Freeszfe Egyesület)

A Freeszfe Egyesület 2023 telén induló képzései

ÚJMÉDIA – 2023 februárjában induló képzés

KREATÍV ÍRÁS – időtartama egy év, osztályvezető: Fábián Péter, 2023 januárjában induló képzés

A képzés célja a színpadi szövegírás alapjainak megismertetése a hallgatókkal. Hogyan jut el az írói alkotófolyamat az alapötlettől a színpadra szánt, letisztázott szöveg megszületéséig? – ezt az utat járjuk végig elméletben, majd gyakorlatban is. A szövegalkotáshoz való közelítés több módját is megvizsgáljuk: milyen szempontok alapján dramatizáljunk egy már létező epikus művet? Hogyan születik meg egy színpadi szöveg színészi improvizációk nyomán? Milyen szempontok kerülnek előtérbe, ha valós történetekből indulunk ki? A képzés gerincét a hallgatók darabötleteinek fejlesztése adja. A cél az, hogy az egy éves kurzus végére az osztály minden tagja egy végig írt színpadi szöveggel legyen gazdagabb. Az egyéni és csoportos konzultációk mellett pedig neves vendégtanárok – drámaírók, dramaturgok, rendezők - mesélnek saját munkamódszerükről, szakmai tapasztalataikról. Kitekintés történik rokonműfajok felé is, mint például a hírszínház és a sorozatfejlesztés.

MESTERKURZUS SOROZAT

A hosszútávú képzéseken kívül egész évben hirdetünk egy-kéthetes workshopokat, mesterkurzusokat, filmes és színházi területen egyaránt. A kurzusokat neves filmes és színházi szakemberek tartják, mint pl. Schilling Árpád színházrendező, Gordon Eszter fotóművész, Szilágyi Zsófia filmrendező. A workshopokon a résztvevők fele a Freeszfe jelenlegi hallgatói közül kerül ki, míg a többi helyre bárki jelentkezhet.

Idén is szervezünk nyári tábort, ahol a résztvevők tíz napra színészhallgatókká válnak. Olyan személyre szabott, nyitott és támogató tanulási környezetben próbálhatják ki magukat, amilyenben az elmúlt évtizedek színészgeneráció nevelkedtek. A Nyári Egyetembe a lehető legtöbbet sűrítjük bele: mozgást, fizikai színházat, elméletet, beszédtechnikát, művészi beszédet, és persze a színészet mesterségét minden mennyiségben. A táboron kívül workshopokat is tartunk a nyár folyamán, többek között Csató Kata, Pálfi Szabolcs és Marton Frigyes részvételével.

A képzések tandíjasak. A jelentkezési határidő június 5. éjfél (kivéve a workshopok és a téli képzések).

Bővebb információ, a képzések leírása és a jelentkezés módja a www.freeszfe.hu/indulo_kepzesek_2022  oldalon olvasható.

A Freeszfe Egyesület nem akkreditált oktatási intézmény, a képzések végén tanúsítványt adnak, nem diplomát.

II. Freeszemle

2022. május 10-15. 
Marczibányi Téri Művelődési Központ, CEU

Freeszfe Nyílt Nap

2022. május 14.
CEU, Budapest, V. kerület, Nádor utca 15.

 

 

 

 

 

Kivételesen gazdag programmal jön a második Freeszemle

Kapcsolódó

Kivételesen gazdag programmal jön a második Freeszemle

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megvalósuló hatnapos rendezvényen független filmesek alkotásai, a Freeszfe hallgatóinak színházi előadásai tekinthetőek meg, de lesznek beszélgetések, egyetemi előadások, találkozók civil szervezetekkel és nem marad el a jótékonysági aukció sem.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Jazz/World

Animációs klip készült a Symbiosis 5 legújabb dalához

Április 28-án hallgathatja meg először a közönség a Symbiosis 5 Locked In A Box című dalát, amelynek sajátos világát a Cseuz Dániel által készített loop animáció egészíti ki. Az új klip cikkünkben is elérhető!
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.
Színház

Koncerttel és filmvetítéssel ünnepelhetjük a 129 éves Vígszínházat

A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. Az érdeklődők ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2025/26-os évadának tervezett bemutatóit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is azt üzeni: Jobbulást!

Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Plusz interjú

Legendás öltözékek, öltözékek legendái – a világhírű Romani Design munkái a Folk Fashion kiállításon

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum legújabb tárlata, a Folk Fashion – Divat a folklór, a népművészet és a divat összefüggéseit boncolgatja. A kiállítás kapcsán Varga Erikával, a Romani Design alapítójával, művészeti vezetőjével beszélgettünk divatról, hitről, identitástudatról.
Plusz ajánló

Fidi ül a fűben

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. májusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Plusz gyász

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Plusz hír

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.