Faix Csaba kommunikációs szakember, korábban a TV2 riportere volt, majd a Prezi nemzetközi kommunikációs vezetőjeként tevékenykedett - adta hírül az Index. A kommunikációs szakember a Főpolgármesteri Hivatal nyílt pályázatán nyerte el megbízatását.
Faix Csaba tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végezte.
2005-2012 között a TV2 politikai újságírója volt, ahol többek között a 2008-as amerikai elnökválasztásról és az "arab tavasz" eseményeiről is tudósított.
2010-ben Prompt Media Hungary Kft. néven önálló céget alapított, amely tréningek szervezése mellett videófilmeket és employer branding stratégiákat készített.
2014-től 2020-ig a Prezi nemzetközi kommunikációs vezetője. Ez a nemzetközi kitekintés alkalmat adott arra, hogy megismerje a világ marketingstratégiai trendjeit, elsők között használja a márkaépítés új eszközeit. Munkája nyomán a Budapestről induló startupból rövid idő alatt globálisan ismert márka lett.
A Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. az aktuális trendek figyelembevételével egy innovatív és fenntartható városimázs kialakítására törekszik. "Fontosnak tartjuk, hogy a múlt értékeit a jelenen át a jövőbe előremutató, kreatív megoldások segítségével tudjuk hasznosítani"- olvasható a Facebook oldaluk tájékoztatójában.
Faix Csabának, a kommunikáció különböző területein megszerzett tapasztalatai erős alapot szolgáltatnak ahhoz, hogy egy nagyobb, Budapest városarculatát meghatározó koncepciót sikeresen felépítsen és eredményesen működtessen - olvasható a Városháza honlapján.
Az eddigi munkáimnak köszönhetően sok országban, sok fővárosban jártam és azt láttam, hogy Budapest valóban az egyik legjobb hely a világon. Budapest érdekes és élhető város. Én ezeket az értékeket szeretném megmutatni az itt élőknek és az ide utazóknak."
- mondta a BVA új igazgatója, Faix Csaba, aki a jövőben a főváros márkaépítéséért felel, közös irányvonalak mentén egyesíti majd a ma még különféle szervezeteknél lévő feladatokat.