Plusz

Újabb egymilliárd euróval támogatják a németek a kulturális szférát

2021.02.05. 09:35
Ajánlom
Újabb egymilliárd eurós (355 milliárd forint) támogatáshoz jut a német kulturális szféra a szövetségi kormánytól - jelentették be csütörtökön Berlinben.

A Neustart Kultur (Újrakezdés a kultúrában) nevű programra a koalíciós pártok – a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és a szociáldemokraták (SPD) – új megállapodása alapján 2020 után az idén is egymilliárd eurót fordítanak a szövetségi költségvetésből. A támogatás megduplázása "a szolidaritás, a remény és a bátorítás jele" – emelte ki sajtónyilatkozatában Monika Grütters kulturális államminiszter.

Támogatni és védeni akarjuk egyedülálló kulturális sokszínűségünket és át akarjuk menteni a zárlat utáni időkre

– tette hozzá.

A program a tavaly lefektetett szabályok szerint folytatódik, ami legfőképpen azt jelenti, hogy hangszerkészítőtől moziüzemeltetőig és szobrásztól fesztiválszervezőig, helytörténeti múzeumtól országos könyvtárig és cirkusztársulattól szimfonikus zenekarig a kulturális élet valamennyi szereplője és intézménye kaphat támogatást a koronavírus-járvány miatt elszenvedett veszteségek ellensúlyozására. Így például hétévesnél kisebb gyermeket nevelő szabadúszó művészek 12 ezer eurós ösztöndíjra pályázhatnak, múzeumok pedig műtárgyanként húszezer eurós támogatást igényelhetnek kortárs képzőművészeti gyűjteményük bővítésére.

A Neustart Kultur független a szövetségi kormány többi, ágazatokat átívelő stabilizációs programjától, a többi között az egyéni vállalkozók és a kisvállalkozások megsegítésére 50 milliárd eurós keretösszeggel elindított támogatási alaptól, amelynek forrásai ugyancsak jelentős részben a kultúra területén tevékenykedőkhöz jutnak - emelték ki a program első évét összegző beszámolóban, amely szerint a támogatás nemcsak a fennmaradást, hanem a fejlesztéseket is szolgálja.

Így például 150 millió eurót különítettek el a járvány miatt megváltozott környezethez alkalmazkodó új, különösen a digitalizáció lehetőségeire épülő előadási, művészetközvetítési formátumok kidolgozására és bevezetésére.

Németországban a tavaly novemberben bevezetett és decemberben megszigorított járványügyi zárlat miatt csaknem teljes mértékben leállt a kulturális élet. A szövetségi kormány mellett a tartományi kormányok is igyekeznek támogatni az ágazatot, a tartományi rangú főváros, Berlin vezetése például engedélyezte, hogy az alapvető árucikkeket forgalmazó üzletek mellett a könyvesboltok is nyitva tartsanak.

A fejlécképen a drezdai Boldogasszony-templom.
Fotó: Pixabay

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Plusz

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Mesterek öröksége, tanítványok hangja – áprilisi koncertek a Hagyományok Házában

A Mesterek és tanítványok előadásainak középpontjában kiváló előadók, igazi mesterek állnak, míg a Tematikus népzenei koncertek című sorozat a tanítványoknak kínál fellépési lehetőséget Áprilisban Kerényi Róbert és Biró Zsófia Sára műsora várja az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.
Plusz ajánló

Életre kelnek a hagyományok a XV. kerületben

A magyar népviselet napját különleges programsorozattal ünnepli a XV. kerület. Április 25-én személyes történeteken át előadásokkal, tánccal, kézműves foglalkozással mutatják be Rákospalota és más tájegységek gazdag hagyományait.
Plusz ajánló

Varázsvárossá változik a XV. kerület a költészet napján

Április 11-én ünneplőbe öltözik a XV. kerületi Palota Park. A magyar költészet napján igazi „varázsváros” nyílik a téren – a Verspikniken délután egy és hat óra között verses kalandok várják az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Táncba kezd a tavasz az áprilisi Fidelióban

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2026. áprilisi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!