Plusz

Újra látogatható Rómában az a műemlékegyüttes, ahol leszúrhatták Julius Caesart

2023.06.20. 13:40
Ajánlom
Az olasz főváros egyik legérdekesebb ókori műemlékegyüttese, ahol történelmi források szerint Kr. előtt 44-ben, március idusán leszúrták Julius Caesart, június 20-tól újra megnyílik a nagyközönség számára.

A római belváros szívében található Largo di Torre Argentina tér közepén elhelyezkedő régészeti lelőhely az utóbbi években zárva volt a nagyközönség előtt. Az utcaszint alatti, elhanyagolt területet kizárólag az olasz főváros egyik legnagyobb macskakolóniájának tagjai „látogathatták”.

A terület az ókori Róma egyik legtöbbet kutatott részének számít, ahol a birodalom története végigkövethető a köztársaságkortól kezdve a császárkoron át egészen a középkorig. Az 1920-as évek végéig épületek álltak a téren, ezek lebontása során kerültek elő a régészeti emlékek, többek között templomok maradványai, valamint Pompeius egykori kúriája, amelynek tufakőből emelt talapzata is megmaradt.

Ókori források és a területet helyreállító régészek szerint ezen a helyen lett gyilkosság áldozata Julius Caesar,

vagyis itt hangzott el a híres mondat, „Te is, fiam, Brutus?”, amellyel a római diktátor halála pillanatában kérdőre vonta fogadott fiát, aki csatlakozott az összeesküvőkhöz.

Curia_of_Pompey-115845.jpg

A Largo di Torre Argentina tér részlete (Fotó/Forrás: Sotamies / Wikipedia)

Más értelmezések szerint Julius Caesart nem pontosan itt, hanem a közelben szúrták le: egy római hagyományőrző csoport minden év március 15-én egy a közeli villamosmegállóban vagy a Forum Romanumon idézi fel Julius Caesar halálát. „Róma egyik legszebb és legértékesebb helyszínéről van szó, melyet most visszaadunk a lakosoknak és a turistáknak” – jelentette ki Miguel Gotor, a római polgármesteri hivatal kulturális tanácsnoka.

A régészeti terület restaurálása a Bulgari divatház finanszírozásával valósult meg, amely már több római műemlék megújítását támogatta. A látogatás teljesen akadálymentes a kerekesszékesek, a vakok és gyengénlátók számára is. A belépés a rómaiaknak ingyenes, a máshonnan érkezőknek fejenként 5 euróba kerül.

Fejléckép: Vincenzo Camuccini: Cézár halála (1798) (forrás: Wikipedia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Mesterek öröksége, tanítványok hangja – áprilisi koncertek a Hagyományok Házában

A Mesterek és tanítványok előadásainak középpontjában kiváló előadók, igazi mesterek állnak, míg a Tematikus népzenei koncertek című sorozat a tanítványoknak kínál fellépési lehetőséget Áprilisban Kerényi Róbert és Biró Zsófia Sára műsora várja az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.
Plusz ajánló

Életre kelnek a hagyományok a XV. kerületben

A magyar népviselet napját különleges programsorozattal ünnepli a XV. kerület. Április 25-én személyes történeteken át előadásokkal, tánccal, kézműves foglalkozással mutatják be Rákospalota és más tájegységek gazdag hagyományait.
Plusz ajánló

Varázsvárossá változik a XV. kerület a költészet napján

Április 11-én ünneplőbe öltözik a XV. kerületi Palota Park. A magyar költészet napján igazi „varázsváros” nyílik a téren – a Verspikniken délután egy és hat óra között verses kalandok várják az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Táncba kezd a tavasz az áprilisi Fidelióban

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2026. áprilisi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!