Plusz

Újra lesz Gödör klub

2021.04.30. 17:00
Ajánlom
A koncert.hu hírei szerint szeptemberben elindulhat a klubélet a legendás Gödör klub új helyszínén Budapesten, a Király utca 50. szám alatt. A klub kávézója is mielőbbi nyitást tervez. 

Az új helyszín is régi ismerős a budapesti kulturális élet résztvevői számára, 2011-ig itt működött az Aurora Civil Egyesület által létrehozott Sirály nevű hely, a '90-es évek elején Könyvesház és kávéház volt. A műemlék épületet 2011-ben nyilvánították életveszélyessé és zárták be, azóta üresen áll. Az újjászületésre most jött el az idő, a Gödör klub vezetése 2019 nyara óta keres megfelelő ingatlant. 

A Gödör klub felújítja és átalakítja a háromszintes helyiséget, különösen a majdani koncerteknek otthont adó pincét – írja a koncert.hu-ra hivatkozva a Telex. A pinceklub mellett az utcai szinten melegkonyhás, kávézó-szerű közösségi tér, utcai terasz, valamint egy galéria is kialakításra kerül.

Amennyiben a járványhelyzet engedi, a tulajdonosok szeptemberre tervezik a klubélet elindítását.

A Gödör klubnak 2012 januárjában kellett elhagynia Erzsébet téri bázisát, ekkor költöztek át a Király utca 8-10 alatti Central Passage-be, ahol előbb az emeletre szorultak, majd 2019-ben végleg bezártak.

Fejléckép: a Jazzekiel koncertje a Gödör klubban (fotó:Derzsi Elekes Andor / Wikipédia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest a Zeneakadémián

Május 23-án, pénteken este 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében kivételes kamarazenei élmény várja a közönséget: a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat.
Plusz

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.
Vizuál

A legjobb film díját nyerte el Németország legnagyobb animációs fesztiválján a Kék Pelikan

Csáki László alkotása a legjobb mozifilm díját hódította el Stuttgartban. A valós eseményeket feldolgozó humoros, nosztalgikus történet a szabadságról és három jóbarátról szól, akik a 90-es években egy kék indigópapír segítségével hamisítottak nemzetközi vonatjegyeket.
Színház

„...majd és mindig csak találkozhatunk...” – felolvasószínházi est a Pesti Vigadóban

Május 18-án a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő estjén Páskándi Géza és Müller Pinchas levelezéséből készült felolvasószínházi est várja a Pesti Vigadó közönségét a szatmárnémeti Harag György Társulat tagjai előadásában.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.
Plusz magazin

„Sportoló embereket szeretnénk nevelni, nem csak bajnokokat” – Bogár Gábor, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Bogár Gábort, a nagykovácsi Crosskovácsi SKE kerékpároktatóját ismerhetik meg.
Plusz ajánló

Indítsa a nyarat a VárkertFeszt programjaival!

Május 30. és június 1. között fergeteges zenei és családi programokkal köszönthetjük a nyarat a Várkert Bazárban. A három nap során koncertekkel, virtuóz irodalmi- és táncos előadásokkal és filmvetítésekkel is várják a kikapcsolódni vágyókat.
Plusz magazin

„Az a dolgom, hogy minél több sikerélményhez juttassam a gyerekeket” – Szabóné Vida Andrea, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Szabóné Vida Andreát, a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola testnevelő tanárát ismerhetik meg.
Plusz ajánló

Művészetek Völgye 2025 – idén is egymásra hangolódhatunk a nyár legizgalmasabb tíz napján

Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas tíz napon át ismét a magyar kulturális élet közepévé változik.