Csík János (Fotó/Forrás: Barcsik Géza)
Csík János
Egyrészt természetesen fantasztikus érzés, hogy újra bizalommal ülnek az emberek a koncerteken, és boldog szemmel figyelnek, de az is igaz, hogy újra vissza kell állni a megszokott kerékvágásba. Ami főleg most, amikor mindenki be akarja pótolni azt, amit eddig nem lehetett, kicsit szokatlannak és intenzívnek tűnik. Az ember igyekszik jól beosztani az idejét, hiszen hirtelen nagyon sok dolgot akar életre kelteni, és nem szabad, hogy ez a produkciók rovására menjen.
Dés András (Fotó/Forrás: Somogyi Lajos)
Dés András
Tavaly, amikor az első lezárásokat kihirdették, már pár hét után fojtogatóvá vált az a váratlan félelmem, hogy mi lenne akkor, ha nem hiányozna a zenélés. Ha az ember hétköznapjainak ennyire szerves része a zene, fel se tűnik, mennyire fontos számára.
A karantén azonban rámutatott, mekkora űrt hagy maga után, ha nem tudok zenélni.
Ezért volt euforikus élmény, amikor múlt nyáron újra színpadra állhattam, és ismét játszhattam közönség előtt zenésztársaimmal. A következő lezárást e tekintetben már jóval könnyebben viseltem, hiszen egyrészt tudtam, hogy újra eljön az idő, amikor játszhatok, másrészt már tisztában voltam azzal, mit is jelent nekem a zenélés.
Fekete Ernő (Fotó/Forrás: Süveg Áron)
Fekete Ernő
Az Így vagy tökéletes című film egyik főszerepét játszom, és a premieren találkoztam újra a közönséggel. Olyan volt ott lenni, mintha ez az egész másfél éves pandémia csak egy borzasztó álom lett volna.
Én valahogy még mindig azt a világot tartom természetesnek, ami a Covid előtt volt!
Jó volt, hogy a vetítés utáni beszélgetéseken végre az emberek száját is láthattam, nem csak a szemüket…
Gergye Krisztián (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel)
Gergye Krisztián
Először az Artus Kérész Művekben léptem fel. Elementáris volt megtapasztalni a kezdeti zavarodottságot, a ki-, illetve a színházba beszabadulás felfokozott izgalmát a nézőktől. Érezni lehetett, hogy minden apró gesztusra sokkal kiélezettebb figyelem irányul. Hogy fontosnak kell lennie minden mozdulatnak, vagy a hiányának is. Nem lehet mellébeszélni, rutinból cselekedni.
Most kell megállítanunk az időt és jelen lennünk, hogy a történetünket megélhessük.
Gubik Petra (Fotó/Forrás: Jardek Szabina)
Gubik Petra
Azt hiszem, a pandémia alatt éreztük meg igazán, mennyire fontos részét képezi az élő közönség a színház egységének. Elengedhetetlen felhajtóerő az itt és most pillanatának megszületésében. Boldogság, hála és öröm érzése volt bennem. Csodálatos volt az újratalálkozás a nézőkkel, nagyon vártuk már őket!
Harcsa Veronika (Fotó/Forrás: Csabai Kristóf / Fidelio)
Harcsa Veronika
Múlt nyáron, amikor 3-4 hónap kihagyás után először koncertezhettünk, a ráadásdalt végig sírtam. Az egész nagyon megérintett, katartikus élményt jelentett. Most viszont, ilyen hosszú idő után visszatérni teljesen más volt. Az első koncerten újra meg kellett éreznem a köztem és a közönség közti kapcsolatot, mert ez már nem volt automatikus.
Van egy rövid idő, amikor még nem felejtjük el milyen színpadon lenni, de ha kellően hosszú a kihagyás, akkor ez már megtörténhet.
Kovács Lehel (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa)
Kovács Lehel
Újra színpadon állni egy kicsit ijesztő volt. Nem a nézők jelenléte miatt, mert az örömteli, inkább azért, mert kiderült számomra, hogy ez nem olyan, mint a biciklizés, amit nem lehet elfelejteni. Igenis elfelejti az ember a szöveget, a helyzeteket, azt is, hogy milyen nézők előtt játszani.
Minden gyermeteg hibám, amit pályakezdőként birtokoltam, előjött.
Tulajdonképpen összezavarta bennem a rendszereket a pandémia, de a második előadás már élvezetes volt, és inkább a játék öröme dominált. Ott már arra koncentráltam, hogy mennyire tudok új dolgokat kipróbálni és mennyire érzem magam biztonságban. Ezeket a pandémia elvette tőlem, és első nekifutásra csak arra tudtam összpontosítani, hogy mi történik körülöttem. Márpedig a színház akkor működik jól, ha el tudsz lazulni.
Péterfy Bori (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba)
Péterfy Bori
A pandémia óta először a Magyar Állami Operaház Az úrhatnám polgár című előadásában, Tarnóczi Jakab rendezésében léphettem színpadra. A hosszú kihagyás nem bizonytalanított el. Harminc évnyi folyamatos színpadi jelenlét után inkább attól kezdtem el szorongani, nehogy megint újraéledjen a járvány.
Olyan vagyok, mint egy versenyló, akit karámba zártak, és végre ismét versenyezhetett.
Én a színpadon élek, ezt imádom, ott vagyok önmagam.
Tompos Kátya (Fotó/Forrás: Kleb Attila)
Tompos Kátya
Megannyi kérdés merült fel bennem a pandémia alatt. Vajon képes vagyok-e még koncertezni, játszani? Van-e értelme még a mai világban a művészetnek? Vajon kíváncsiak lesznek ránk újra az emberek? Megdöbbenten és mondhatom, meghatódva érzékeltem, mennyire hiányzott az embereknek a kultúra, az eszmecsere, a színház, zene, mint közösségi élmény, mint az a valami, ami nem online, a képernyőn keresztül érkező hatás, hanem testközelben, a szemük előtt jön létre. Még mindig jóval nehezebb összeszedni magamat egy-egy fellépést megelőzően, mint a pandémia előtt, viszont
előadás közben és után a nézők szeretete, kíváncsisága által olyan töltődést kapok, ami visszaadja a hivatásomba vetett hitemet.
Törőcsik Franciska (Fotó/Forrás: Schram András)
Törőcsik Franciska
A karantén időszak annyira kiéheztetett, hogy már az amúgy egyébként nem kifejezetten kellemes castingokat is tudtam élvezni. Ekkor tudatosult bennem először, hogy mennyire hiányzik a közös alkotás, a játék. Aztán elkezdtünk próbálni, és akkor már elemi erővel tört fel bennem az érzés, hogy milyen jó is ez.
Amikor a tapsrendet próbáltuk, az különösen furcsa volt, másfél évig nem csináltam ezt a mozdulatot, a közönség előtt pedig ez a rituálé is új értelmet nyert.
Szóval azt gondolom, szellemi síkon voltak pozitív hozadékai is ennek az amúgy nehéz időszaknak.
hírlevél
