Plusz

Utcabállal ünnepel a Francia Intézet

2022.07.08. 09:50
Ajánlom
Kreatív workshopokkal, gasztronómiai ínyencségekkel és koncertekkel várja a látogatókat a Francia Intézet július 9-én a Fő utcai épülete előtt. Az intézmény egy meglepetés előadóval zárja majd a szombati utcabált.

A francia nemzeti ünnep alkalmából idén is utcabállal ünnepel a Francia Intézet. Idén július 9-én tartják meg hagyományos rendezvényüket az intézet Duna-parti épülete előtt – közölték a szervezők.

Mint írták, bár a Francia Intézetet 1947-ben alapították, az intézménynek most is otthont adó Fő utcai épületébe 1992-ben költöztek át, így erre a harmincéves évfordulóra és magára az épületre, annak építészeti értékeire fognak reflektálni a 17 órakor kezdődő workshopok.

Itt a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlanak kreatív foglalkozásokat.

Akiket inkább a digitális alkotás érdekel, azok a GIF készítő workshopon engedhetik szabadjára a fantáziájukat. Hozzátették, emellett gasztronómiai ínyencségekkel is készülnek.

Később a koncertek lesznek terítéken:

20 órától a különleges hangú francia-amerikai énekesnő, Annna Majidson lép a színpadra.

A Macy Gray-el és Seu Jorgéval való együttműködés után bemutatott albuma hozta el számára a nemzetközi elismerést és sikert. Ezen együttműködés dalaiból, illetve a legutóbbi, bensőséges hangulatú La Rivière című albumának szerzeményeiből hallhatunk az Utcabálon.

Ezt követően az OIEE áll a lemezjátszók mögé, és kezdi el keverni a francia elektronikus és pop zenét, olyan előadók – többek közt a Daft Punk, Stromae, Phoenix –, dalait, akik újabban kapcsolhatók az OIEE zenei világához.

Az est zárásaként pedig a szervezők egy meglepetés előadót is elhívtak, aki a francia elektronikus zene nagy slágereivel emeli a hangulatot a tetőfokára.

A további részletekről itt olvashatunk.

Fejléckép: A Francia Intézet 2021-es utcabálja (Fotó/Forrás: Francia Intézet Facebook-oldala)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Advent a történelmi falak között – ünnepi programokkal készül a Várkert Bazár

Az ünnepi kulturális kínálatban lesznek nagyszabású koncertek, családi programok, adventi séták, irodalmi és táncos estek, továbbá hangulatos iparművészeti vásár, valamint szabadtéri kiállítást is.
Plusz ajánló

A férfiidentitást állítja középpontba az ANNO fesztivál

„Azok a csodálatos férfiak” – ez a játékos, mégis sokatmondó mottó indítja útjára 2025 novemberében a XV. kerület legnagyobb kulturális eseményét, az ANNO összművészeti fesztivált.
Plusz ajánló

75 év a mozgás szabadságának szolgálatában – jubileumi gálaest a Pető Intézet javára a Pesti Vigadóban

A Pető Intézet immáron 75 éve bizonyítja, hogy a mozgás nem csupán fizikai képesség, hanem a méltóság és az önállóság része. Ezt ünnepli az intézmény jubileumi jótékonysági gálaestje november 24-én a Pesti Vigadóban, ahol a magyar művészeti élet elismert alkotóinak összefogása által valósul meg az intézmény dolgozóinak és diákjainak támogatása.
Plusz hír

Négyen vehették át a Nemzet Művésze díjat

A Nemzet Művésze díj Bizottság Geiger György trombitaművész, Kiss János balettművész, az MMA alelnöke, Kubik Anna színművész, az MMA rendes tagja és Serfőző Simon író, költő, az MMA rendes tagja részére ítélte oda az elismerést.
Plusz hír

Gerendai Károly stratégiai vezetésével rendezik meg jövőre a Szigetet

Az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a jövő évi rendezvény szervezésének a Sziget, amelyet 2026. augusztus 11-15. között terveznek megrendezni.