Plusz

Útlevél nélkül – Miklósa Erikával

2012.05.04. 09:30
Ajánlom
Az MR3 Bartók még a sorozat elején tart, de az már kiderült, minden zenész – érkezzen a zene bármely területéről – szívesen próbálja ki tudását, tehetségét ismeretlenebb zenei műfajban.

A crossover tehát nagy kihívást jelentő, igazi feladat a klasszikus zenei világ legnagyobb előadói számára is. Énekművészek ráadásul jobb, ha óvatosan kirándulnak ismeretlen területekre, hiszen hangjuk, hangtechnikájuk könnyen sérülhet.

A május 4-i műsor vendége Miklósa Erika, Liszt- és Kossuth-díjas operaénekesnő ismeri a titkot, hogyan őrizheti meg hangjának varázslatos csengését akkor is, ha éppen jazz-t, swinget, musicalt vagy operát énekel. És ahogy ő maga írja crossover-lemezének füzetében: „Bátorság kell ahhoz, hogy épp egy ilyen rendkívüli lemezt készítsen az ember. Igen, bátorság meg szerencse ahhoz, hogy egy fantasztikus zenésztársaság mindenféle műfajból együtt 'rezegjen', és ilyen szeretettel, profizmussal muzsikáljon, ami egyben egy erős alapokon álló híd is a műfajok találkozásában."

Az adásban elhangzanak még felvételek Montserrat Caballé és Freddie Mercury, valamint Barbra Streisand előadásában. A sorozat szerkesztő-műsorvezetője Becze Szilvia, a zenei szerkesztő Veisz Gábor.

Útlevél nélkül - az igazi crossover
2012. március 23-tól kéthetente pénteken 22:00-23:00 óra között a Bartók Rádió műsorán

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Véletlenül bukkant egy antikváriumban a Carmina Buranára Carl Orff

Imádta a különleges megoldásokat, egyik művéhez a bécsi Néprajzi Múzeumból kellett hangszereket szerezni és külön engedélyt a Bösendorfer cégől. Százhuszonöt éve, 1895. július 10-én született Carl Orff német zeneszerző, a Carmina Burana című oratórium szerzője.
Klasszikus

Veszélyben van a szimfonikus zenekar intézménye?

Számos veszély fenyegeti a szimfonikus zenekarokat, de ha túlélik, az biztos, hogy a jövő zenekara nem olyan lesz, mint a mai. Fischer Iván szerint ideje megreformálni a zenekarok működését, hogy megfeleljen a következő generációk korszakának.
Klasszikus

A 24 éves finn sztárkarmester, Klaus Mäkelä lesz a párizsi filharmonikusok új vezetője

Klaus Mäkelä lesz 2022-től az Orchestre de Paris zeneigazgatója. A 24 éves finn dirigens már szeptembertől zenei tanácsadóként dolgozik a filharmonikus zenekarral, amellyel tegnap adta első koncertjét.
Könyv

Ausztrália kedvenc krimiírója a természetet is szereplővé emelte

Jane Harper Ausztrália talán legsikeresebb krimiírója, aki magyarul a Gabo Kiadónál megjelent három regényében (Aszály, A természet ereje, Az elveszett férfi) úgy mutatja be a könyörtelen ausztrál környezetet, ahogyan korábban senki; zűrös családokról és kisközösségekről szóló történetei a hazai olvasókat is lebilincselték. A szerzőt fordítója, Roboz Gábor kérdezte.
Plusz

Eredeti formájában állítják helyre a Notre-Dame-székesegyházat

A tavalyi áprilisi tűzvész nyomán leomlott huszártornyot a francia elnök szerette volna kortárs építészeti tervek szerint újjáépíteni, hogy magán hordozza a 21. század többé-kevésbé merész lenyomatát.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Eredeti formájában állítják helyre a Notre-Dame-székesegyházat

A tavalyi áprilisi tűzvész nyomán leomlott huszártornyot a francia elnök szerette volna kortárs építészeti tervek szerint újjáépíteni, hogy magán hordozza a 21. század többé-kevésbé merész lenyomatát.
Plusz cirkuszok éjszakája

Pénteken és szombaton Zamárdiban a Richter Flórián Cirkusz várja a közönséget

A Drónok a porondon című előadás kibővített változatával, extra fellépőkkel várja a közönséget a Richter Flórián Cirkusz Zamárdiban az idén kétnapos Cirkuszok éjszakáján pénteken és szombaton.
Plusz magazin

Kőbányára kell utaznunk a legújabb Kolodkóért

A gerillaszobrász két új alkotásával gazdagodott Budapest: ezúttal a Dreher Sörgyárak története ihlette meg Kolodko Mihályt.
Plusz hír

Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke

A neurobiológus a hat év után leköszönő Lovász Lászlót váltja a Magyar Tudományos Akadémia élén.
Plusz magazin

A nagyorrú Beatle – Ringo Starr 80 éves

A Beatles egykori dobosa virtuális jótékonysági koncerttel ünnepli a kerek évfordulót.