Péntek délelőtt Taliándörögdön ébresztettem magam az Amadinda ütőegyüttes koncertjével. Az együttes magyarázva, olykor a közönséget is bevonva adott elő kortárs belga zeneszerző kompozíciójától, saját műveken át, egészen ősi tahiti ritmusokig mindenféle zenéket.
A hatásos ébresztő után az Ősök Háza udvarán megkóstoltam a Szőke András által készített halászlét, majd a szakács tárlatvezetésén is részt vettem. A dörögdi Helytörténeti Gyűjteménynek létezik egy téglagyűjteménye, ami talán elsőre furcsán hangzik, de mégis zseniális ötlet. A téglák magukban őrzik a múltat, hiszen a legkülönbözőbb helyekről és időkből származnak (pl. Rákóczi szülőházának egy téglája). Szőke András tárlatvezetése frenetikus volt, az is kiderült, hogy az el-eltünedező téglákat nem a látogatók viszik el retikülben, hanem a paramágnesesség hatására tűnnek el. És ahogy mondta: „Mi nem vagyunk Efott!", Taliándörögdön ugyanis nem megakoncertekkel, hanem szabadpolcos téglagyűjteménnyel, jó ételekkel és sok-sok szeretettel várják az idelátogatókat.
Kapolcson csábító ajánlatnak tűnt a zenés versimpró Csukás Istvánnal és a Sebő zenekarral, ám Csukás nagy csalódásomra jelenlétével nem, „csak" verseivel vette ki részét a koncertből. Innen a méltatlanul ismeretlen Nyeső Mari koncertjére vágtattam. A gitáros-éneksnő kiváló zenész, végtelen őszintesége pedig lebilincselő, igaz, előadásmódjában van némi ügyetlenség, bár ez is inkább javára válik.
A felnőtteknek is kijár az esti mese, ezért ismét Taliándörögdön hallgattam meg, a nagy mesemondó, Berecz András és Dsupin Pál előadását, mely többségében gyergyóalfalui mesékből, zenékből állt.
Zárásként a Malomparton Gyárfás István gitáros és Szaniszló Richárd vibrafonos (tehát megint egy ütőhangszeres) duójának kellemes, nyugodt jazz zenéje, ihletett, átélt játéka foglalta keretbe a napot.
hírlevél
