Plusz

Ütősökről, Dörögdről és arról, hogyan tűnnek el a téglák

2011.07.30. 15:53
Ajánlom
Lassan araszol a végéhez a Művészetek Völgye, de Taliándörögdön eddig csak átutazóban voltam, a hiányosságot most pótoltam. Megérte.

Péntek délelőtt Taliándörögdön ébresztettem magam az Amadinda ütőegyüttes koncertjével. Az együttes magyarázva, olykor a közönséget is bevonva adott elő kortárs belga zeneszerző kompozíciójától, saját műveken át, egészen ősi tahiti ritmusokig mindenféle zenéket.

A hatásos ébresztő után az Ősök Háza udvarán megkóstoltam a Szőke András által készített halászlét, majd a szakács tárlatvezetésén is részt vettem. A dörögdi Helytörténeti Gyűjteménynek létezik egy téglagyűjteménye, ami talán elsőre furcsán hangzik, de mégis zseniális ötlet. A téglák magukban őrzik a múltat, hiszen a legkülönbözőbb helyekről és időkből származnak (pl. Rákóczi szülőházának egy téglája). Szőke András tárlatvezetése frenetikus volt, az is kiderült, hogy az el-eltünedező téglákat nem a látogatók viszik el retikülben, hanem a paramágnesesség hatására tűnnek el. És ahogy mondta: „Mi nem vagyunk Efott!", Taliándörögdön ugyanis nem megakoncertekkel, hanem szabadpolcos téglagyűjteménnyel, jó ételekkel és sok-sok szeretettel várják az idelátogatókat.

Kapolcson csábító ajánlatnak tűnt a zenés versimpró Csukás Istvánnal és a Sebő zenekarral, ám Csukás nagy csalódásomra jelenlétével nem, „csak" verseivel vette ki részét a koncertből. Innen a méltatlanul ismeretlen Nyeső Mari koncertjére vágtattam. A gitáros-éneksnő kiváló zenész, végtelen őszintesége pedig lebilincselő, igaz, előadásmódjában van némi ügyetlenség, bár ez is inkább javára válik.

A felnőtteknek is kijár az esti mese, ezért ismét Taliándörögdön hallgattam meg, a nagy mesemondó, Berecz András és Dsupin Pál előadását, mely többségében gyergyóalfalui mesékből, zenékből állt.

Zárásként a Malomparton Gyárfás István gitáros és Szaniszló Richárd vibrafonos (tehát megint egy ütőhangszeres) duójának kellemes, nyugodt jazz zenéje, ihletett, átélt játéka foglalta keretbe a napot.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Programok, amelyekért megéri kimozdulni – megjelent a májusi Fidelio

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2026. májusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Plusz hír

Szakmai egyeztetést kezdeményeznek a hazai fesztiválok

A Magyar Fesztivál Szövetség arra kéri az eddigi és az újonnan felálló politikai döntéshozókat, hogy segítsék az ágazat működését a mostani, „átmeneti” időszakban is.
Plusz ajánló

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Plusz ajánló

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Plusz ajánló

Családi majális a Tizenötödikben – közös élmények Rákospalotán!

Május elsején újra benépesül a Bányász park és a Budai II. László Stadion környéke: a kerület idén is hatalmas majálissal ünnepli a munka napját.