Plusz

Változás és állandóság

Haladjunk a negatív hírektől az örömteli tartalmak felé!

December 31-én elmarad az Operaház délutáni Denevér-előadása. E hír csak tájékoztató jellegű, de ha közzéteszem, némi magyarázat is tartozik hozzá. Az okfejtés egyszerű: az Operaház Kollektív Szerződésében rögzített szabályok szerint a délutáni előadás lebonyolítása nem jogszerű, ám miután egy délutáni előadás mérhetően kisebb érdeklődésre tart számot, nem tartottuk célszerűnek, hogy harcba szálljunk érte.

Ahogy a sajtóba kiszivárgott és általam időközben egy helyütt már megerősített információk alapján értesülhettek róla, elmarad a januárra tervezett A bolygó hollandi bemutatója is. A Wagner-mű eredetileg azért került be a műsorrendbe, mert a premier dátumára tervezett Intolleranza című darab színrevitele a rendező, Christoph Schlingensief halála miatt meghiúsult. A Hollandi a premierek sorába tartozott, ám az egyeztetések során napvilágra került, hogy a produkció költségvetése és tervei még nem készültek el, nem teljes a szereposztása sem, így úgy döntöttünk: nem fokozzuk a szervezetlenséget, elhagyjuk a bemutatót. Az anyagi megtakarítás mellett ennek gyakorlati haszna is van: óriási terhet vettünk le műhelyeinkről, amelyek a többi produkció díszleteit és jelmezeit gyártják, a repertoárdarabokban játszó művészek pedig olyan próbákhoz jutottak, amelyek a premier miatt nem kaptak helyet a tervezetben. Mindez persze hidegen hagyja a közönséget, ami természetes is. Az elmaradó Bolygó hollandi előadások helyét az Operaház legkeresettebb slágerdarabjával pótoltuk; A diótörővel igyekeztünk kárpótolni látogatóinkat - egy olyan előadással, amelyre rendszerint már a jegyárusítás első napján szinte minden jegy elkel. A márciusban kimaradó Wagner-előadások helyett Mozart Figaro házassága című előadását tűztük műsorra, a grófné szerepében Rost Andreával. Andrea partnere Almaviva grófként Horváth Ádám, a Ház jelenlegi miniszteri biztosa lesz, aki a korábbi években már nagy sikerrel énekelte a szerepet a Magyar Állami Operaházban, a címszerepet pedig Bretz Gábor énekli majd, akinek üstökösként indult el nemzetközi karrierje.

Végezetül hadd említsek meg még egy szopránénekesnőt, nem titkolt örömmel. November 23-án Kertesi Ingridet ünnepeljük az Operában, tagságának 25. évfordulója alkalmából. A művésznővel egyszerre indult a pályánk, együtt jártunk a Zeneakadémiára, majd számos alkalommal dolgoztunk közösen - amelyek közül máig emlékezetes számomra egy általam vezényelt torinói előadás, ahol Strauss-dalokat énekelt és egy római János-passió - ez utóbbi művet szintén közös előadásban rögzítettük lemezre. Ezúton is kifejezem tiszteletem Kertesi Ingrid felé, Önöket pedig szeretettel várjuk a jubileumi Rigoletto-előadására, amelyben Gilda szerepét alakítja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miskolcon találkozott Prometheus és Kékszakállú

Fanfárok, azaz harsonákon játszó zenészek figyelmeztették a közönséget az előadások kezdetére: a Miskolci Nemzeti Színház óratornyából felcsendülő ünnepélyes jeladás két előadásra invitálta meg a Bartók Plusz Operafesztivál hallgatóit, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: a tűz költeménye című szimfonikus művére, illetve Bartók Béla A Kékszakállú herceg várára.
Jazz/World

M és Ö és R és K, avagy nem tudom, milyen zene ez, de nagyon jó

Funk, soul, pszichedelikus pop, lo-fi és blues, nem is ez a lényeg, hanem hogy a Mörk nem csak azt tudja, hogyan zenéljen, hanem azt is, hogyan zenéljen Neked.
Jazz/World

David Gilmour 6 milliárd forintért adta el a gitárjait, hogy segítse a klímakatasztrófa elleni harcot

A Pink Floyd gitáros-énekese, a Wish You Were Here szerzője rekordáron adta el a hangszereit, azokat is, amiket az ikonikus lemezein használt. Egy zöld szervezetet támogat a pénzzel.
Könyv

Hallgass egyperceseket Örkény István előadásában!

Színdarabok és interjúk felvételei mellett felolvasások hanganyaga és fotók is elérhetőek az OSZK honlapján, amelyet a ma negyven éve elhunyt író, dramaturg emlékének szenteltek.
Könyv

Térey János irodalmi életműve az internetre kerül

A Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) posztumusz tagjává választotta a június 3-án elhunyt Térey János költőt, írót, drámaírót, műfordítót, így hamarosan hozzáférhetővé válik életműve a DIA honlapján.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz videó

„Többféle szépség létezik” – Varga Erika és Wiedemann Bernadett a Kult50-ben

Varga Erika ötvösművész, tervező a Romani Designért, Wiedemann Bernadett operaénekes Az álarcosbálban és a Candide-ban nyújtott alakításáért került be a Kult50-be. A két alkotó családról, tradícióról, szépségről és a kedves szigorról beszélget videónkban.
Plusz videó

Így készült a Partitúra Zala-megyei adása

Tévétorony, bivalyfarm, Bezeréd - a zalai dombok alatt kalandozik a Partitúra, werkvideó-sorozatunkban bepillantunk a kulisszák mögé. Ezúttal Zala-megyébe kísértük el Miklósa Erika és Batta András kulturális országjáró műsorát. 
Plusz kutatás

A zene, amitől kevésbé csípnek a szúnyogok

A zene hatásáról különféle helyzetekben már számtalan kutatást végeztek, tudjuk, hogy a muzsika a bűnözőktől a kutyákig mindenkire jó hatással van. A szúnyogokról nem is beszélve.
Plusz hír

Kulka János, Péterfy Bori és Reisz Gábor az idei Ördögkatlanon

Félezernél is több színházi, könnyű-, világ- és klasszikus zenei, táncszínházi, filmes, irodalmi és egyéb programmal várja a látogatókat július 30. és augusztus 3. között a 12. Ördögkatlan Fesztivál, ahol idén a Fidelio Színpad is a helyszínek között szerepel.
Plusz Partitúra

Zala-megyében kalandozik a Partitúra

Néprajz, olaj, történelem és zene. A Partitúra kulturális időutazása ezúttal a pannon dombok alatt folytatódik szerdán este a Duna televízióban. A műsor ősi dallamok nyomába ered, méghozzá különleges nők főszereplésével.