Plusz

Video – Ilyen volt az NKA jubileumi ünnepségsorozata

2018.10.30. 16:55
Ajánlom
A 46 fesztiválhelyszínen, 7 kiállítással, 39 szakmai programmal és több mint 257 fellépő művész részvételével rendezték meg a 25 év, 25 nap, 25 esemény című kulturális fesztivált.

A programsorozat szeptember 23-ától október 17-éig 25 napon keresztül tartott, és több szakmai program mellett a kultúra számos válfaját bemutatva kínált változatos eseményeket a közönség számára. A leglátogatottabb program címet a #NagykoncertAréna nyerte el, amelyen több mint tízezren ünnepelték a könnyűzenét a Budapest Arénában.

A legkülönlegesebb és a legnagyobb figyelmet keltő programnak a Föld mélyétől a csillagokig című aggteleki túra számított, a Puskin moziban az 5X5 Filmfesztiválon pedig egy nap leforgása alatt mintegy 37 órányi filmet nézhetett meg a közönség.

 

NKA25 Fesztivál összefoglaló

 

Posted by Nemzeti Kulturális Alap on Thursday, October 25, 2018

 

A Határtalan kultúra - megtartó közösségek sorozat programjai egy időben kilenc településen valósultak meg, amelyekhez három határon túli település is csatlakozott. A sorozat legexkluzívabb helyszíne a Dunán megszervezett Fesztiválhajó volt, ahol egyebek mellett az NKA 25. évfordulója alkalmából megjelentetett ünnepi kötetet is bemutatták.

A Táncpark rendezvényen, egyszerre négy helyszínen 50 fellépő szórakoztatta az 5000 fős közönséget. Teltházzal zajlott a Múltunk jövője jelen időben - eredmények és lehetőségek örökségvédelmi konferencia is, a magyarországi bábszínházak kecskeméti találkozóján pedig 22 társulat 30 produkcióját nézhette meg a közönség.

Tématámogatás. Készült az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő megbízásából.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Színház

Ismét meghirdették a független előadóművészeket támogató Staféta pályázatot

Október 31-ig lehet jelentkezni a főváros által meghirdetett pályázatra, amely az önálló munkásságuk elején járó előadó-művészek és előadó-művészeti formációk vezetői számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.
Plusz

Izgalmas kapcsolódások, inspiráló újdonságok és közönségkedvencek várnak októberben a MOMkultban

Oscar-díjas filmek betétdalai nagyzenekarral, Budapestről szóló utcadalok, Bach és magyar népzene táncházban a Danubia Zenekar és Pál István Szalonna és bandája összefogásával – mutatjuk, milyen koncertek közül válogathatunk októberben a MOMkult műsorán.
Vizuál

Amszterdamban és Tallinnban kezdi nemzetközi fesztiválkörútját Lakos Nóra új filmje

Először versenyez magyar családi film A-kategóriás fesztiválon: Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című alkotását ugyanis beválogatták a rangos Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál ifjúsági versenyprogramjába.
Vizuál

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Izgalmas kapcsolódások, inspiráló újdonságok és közönségkedvencek várnak októberben a MOMkultban

Oscar-díjas filmek betétdalai nagyzenekarral, Budapestről szóló utcadalok, Bach és magyar népzene táncházban a Danubia Zenekar és Pál István Szalonna és bandája összefogásával – mutatjuk, milyen koncertek közül válogathatunk októberben a MOMkult műsorán.
Plusz hír

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Plusz ajánló

„Mindannyian egyek vagyunk” – szimfonikus Ady-koncert Dunaszerdahelyen

Október 7-én, Dunaszerdahelyen hallhatja a közönség a Lennék valakié – Ady szimfonikusokkal című előadást, amelyen a költő versei zenekari kísérettel szólalnak meg. A nagy sikerrel futó produkció már több határon túli településen megnyerte magának a hallgatóságot.
Plusz ajánló

William Christie, Joyce DiDonato, Jordi Savall és Riccardo Chailly is szerepel a Müpa 2025-ös programjában

A magyar közönség kedvencei váltják egymást a színpadon a Müpa jubileumi évadában: a klasszikus zene neves karmesterei és szólistái, valamint a jazz és a könnyűzene legjava is Budapestre jön az új évben.
Plusz ajánló

Jókedvű találkozások és őszi hagyományok – idén októberben rendezik meg a Komáromi Borkorzót

Az október 3. és 5. között tartott fesztivál a jó italok szerelmesei mellett a zenerajongókat, sőt mindazokat várja, akik szeretik kellemes hangulatban, jó társaságban eltölteni a szabadidejüket.