A XIX. század derekán Európa-szerte tombolt az impozáns bajuszok divatja, melyek azonban az élet több területén is különféle problémákat okoztak viselőiknek.
A teázó angol uraknak különösen meggyűlt a bajuk az arcszőrzetük és a tea találkozásakor.
A forró ital például leolvasztotta a bajuszról a formázásához használt viaszt. (Hercule Poirot bajsza sem magától pöndörödött olyan művészien.) Nem kell azonban félteni a derék viktoriánusokat, célzott megoldással álltak elő: a bajuszbögrével.
A spéci csészét majdnem biztosan az angol fazekas, Harvey Adams (szül: 1835) találta fel az 1870-es években. Adams egy kis pillangóforma betoldást tervezett a csésze belső pereméhez, ami megvédte a büszke arcszőrzetet, de egy kis lukon engedte átfolyni az italt. Az angol kézműves szabadalmából óriási mennyiséget adtak el először Nagy-Britanniában, majd egész Európában és végül az Egyesült Államokba is eljutott. A találmány olyan sikeresnek bizonyult, hogy a kézműves 15 éven belül nyugdíjba is vonulhatott.
A bögrének végül számos változata alakult ki. A "farmerek bögréjébe" egy pint - közel fél liter - tea belefért.
Készültek finomabb darabok is, például ezüstből, vagy kagylóhéj alakú csészék, esetleg olyanok, melyeken domborúan szerepelt a tulajdonos neve. A csészékhez természetesen aljak is tartoztak, de ezekhez már olcsóbban is hozzá lehetett jutni.
Néhány évtizeddel korábban még finoman szólva nem volt akkora igény a bajuszok védelmére: az arcszőrzet akkoriban még ritkán fordult elő.
Az angol Parlamentnek például mindössze egyetlen olyan tagja volt, aki nem borotválta teljesen simára az arcát.
A változást a gyarmatosítás hozta el. A külhonban szolgáló brit hazafiak egyszeűen megirigyelték az indiai férfiak impozáns bajuszát és megpróbálták utánozni azt. Más verzió szerint a britek a helyiekével versenyre kelő férfiasságukat akarták bizonyítani a szőrrel.
Bármi legyen is az indíték, tény, hogy 1860 és 1916 között a kérdést szabályozó 1695. számú Parancs, ami A Király hadseregre vonatkozó szabályzatát és rendeletei című kötetben áll, kimondta:
A haj rövid. Az áll és az alsó ajak borotvált, a felső nem..." A bajuszok tehát lassan hivatalosan is a hadsereg katonáinak viseletévé váltak.
A bajusz gondozása kemény munka (visszautalnánk egy pillanatra a korábban már emlegetett Hercule Poirot-ra) Cecil B. Hartley 1860-as Úriemberek illemtan- és udvariassági kézikönyve arra figyelmezteti olvasóit, hogy a bajuszt bizonyos határok közé kell szorítani. "Soha nem szabad göndöríteni vagy túlzó hosszúságúra kifeszíteni. A bajusznak nettnek kell lennie és nem túl hosszúnak."
Rudyard Kipling (1865-1936) (Fotó/Forrás: Elliott & Fry (színezte: Macesito) / Wikipedia)
Rudyard Kipling hősnői is odáig voltak a gondosan ápolt bajuszokért. A Poor Dear Mamma című novella egyik szereplője szerint megcsókolni egy férfit, aki nem viaszozza a bajszát, olyan, mint só nélkül enni a tojást. Guy de Maupassant, körülbelül ezzel egy időben fejtette ki hasonló nézeteit:
Egy férfi bajusz nélkül nem férfi többé! A csókjának nincs már íze."
(Az, hogy mindkét szerző maga is bajusszal büszkélkedett, némileg levon a megállapítások erejéből.)
Azonban bajuszoknak és bögréknek egyaránt leáldozott az I. világháború vége körül. Megint csak a brit hadsereghez kell fordulnunk a történeti bajuszológiai iránymutatásért: a korábbi rendeletet megsemmisítették, mivel
a gázálarcok rendeltetésszerű viseletét szinte teljesen lehetetlenné tette az arcszőrzet.
Emellett a katonáknak az is problémát jelentett, hogy a lövészárkokban uralkodó körülmények között megfelelően gondozzák a bajszukat. A bajszok hamarosan visszatértek a filmvászonra, a művészeti életbe és természetesen a hétköznapokba az 1920-as, 1930-as években olyan hírességek közvetítésével, mint Clarke Gable vagy Salvador Dali. A bajuszbögrék azonban nem védelmezték őket többé és kikoptak a háztartásokból.
Manapság már főleg múzeumokban, vagy viktoriánus magángyűjteményekben lehet találkozni a bajuszbögrékkel.
Aki azonban élesben is szeretne kipróbálni egy ilyen csészét, meglepő módon New Yorkban megteheti a Dead Rabbit bárban.
A kocsma vezetője, Jack McGarry az 1870-es évek stílusában szolgál fel korabeli puncsváltozatokat. A különleges peremek nem a bajuszok védelmére szolgálnak elsősorban, hanem a jégkockákat fogják fel.
Bajuszgát - a modern úriemberek szőrzetének őre
A bajuszbögrék mára eltűntek, azonban a bajuszok térnyerésével a szőr védelmezésének igénye ismét felmerült. Ekkor lépett színre a Bajuszgát (Whisker Dam). Az amason.com-on mindössze a kicsi peremet árulják, amit így nemcsak bögrére, de pohárra is lehet illeszteni. A termék fejlesztői még arra is ügyeltek, hogy a dizájn és a csomagolás viktoriánus hangulatot árasszon.
(via Atlas Obscura )
hírlevél
