Plusz

Világ flashmobberei, egyesüljetek!

2010.11.30. 22:17
Ajánlom
A cím egyébként máris félrevezető: ne tekintsük flash mobnak a versenyszféra multijainak kampányához tartozó vagy a poszt témáját adó, kulturális területet érintő, figyelemfelkeltő célzattal létrejött köztéri csődületeket. Jobb híján azonban használjuk mégis ezt a szót a gerillamarketingre.

A cél az operatársulatoknál, balett-táncosoknál, szimfonikus zenekaroknál is többnyire új termék, azaz produkció megismertetése, új imázs kialakítása, nagy ritkán azonban kultúrpolitikai üzenete is van egy-egy ilyen megjelenésnek. Nem tudom, készült-e már arról kutatás, hogy egy-egy ilyen esemény túléli-e a 15 perces hírnevet, képes-e a figyelmet fenntartani, hosszabb távra meg tud-e nyerni új rajongókat egy-egy műfajnak, képes-e megváltoztatni kultúrpolitikai döntések, az eseményt, társulatot, problémát tartósan beégetni a retinába, de az én pesszimista véleményem az, hogy nem. Legfeljebb annyi történik, hogy a heti nagybevásárlás vagy városi lődörgés közben okostelefonokra rögzített kétperces filmeket feltöltik a Youtube-ra, és szétküldözik a linket a haveroknak.

Októberben a hágai főpályaudvaron adott rögtönzött koncertet a Holland Rádiózenekar, ezzel akarták felhívni a figyelmet a kulturális területet érintő megszorításokra. A műsoron a West Side Story Mambója volt. Ez októberben történt, egyelőre nem az hallatszik arrólfelől (sem), hogy csökkennek az elvonások:

A Flandriai Királyi Balettet a megszűnés fenyegeti, ők is a nyilvánosságot választották:

A kétségbeesés (?) után nézzünk jóval pozitívabb tartalmakat.

Ilyen A muzsika hangja Antwerpenben és Cardiffban, vasútállomáson és utcán - nézőtoborzóként, utóbbi az amatörizmus abszolút lelkesedésével és bájával:

A Traviata Brindisije a fentienél profibb kivitelezésben egy philadelphiai szupermarketben - a helyi operatársulat következő bemutatójára hívták fel a figyelmet:

A Louvre-ban meg műfajok találkoznak, ebben a Párizsi Opera balettegyüttese segít - köztük olyan táncosok, mint Marie-Agnès Gillot, Aurélie Dupont, Jérémie Bélingard és Mathias Heymann:

Ne csak nyugati példáink legyenek, nézzük, hogyan csinálják Dél-Koreában (a nyelvet beszélő olvasók mindenképp osszák meg a helyiek véleményét):

És hogy mi se szégyenkezzünk:

Végül pedig a nemzetköziség jegyében szintén operett április elsején a Moszkva téren:

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Vizuál

A Filmrendezők klubja következő eseményén kiderül, miért nem könnyű gyereknek lenni

Február 16-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Kardos Ferenc és Rózsa János Gyerekbetegségek című rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően mesterkurzus várja a résztvevőket.  
Klasszikus

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Színház

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Könyv

Sátántangó, krimi és Margó-díjasok – közeleg az 5. Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál

Az irodalmi programok mellett kiállítások és zenei események is szerepelnek az ötödik Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál kínálatában, amit február 20. és 22. között rendeznek meg Veszprémben, a belváros több pontján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Közösségi napot és találkozót szerveznek Kálloy Molnár Péter emlékére

Az eseményen fellép többek között Rudolf Péter, Pokorny Lia, Szabó Győző, Kálid Artúr, Jávori Ferenc Fegya, Janza Kata, Földes László Hobo, Palya Bea és Hrutka Róbert is.
Plusz ajánló

Kincsvadászat a határon túl – jön a Partitúra új évada!

Online tér vissza a kulturális ismeretterjesztő műsor: Pozsony, Kassa, Szabadka, Eszék, számos erdélyi város és egy speciális, a geopolitikai helyzet okán Magyarországon rögzített kárpátaljai adás szerepelnek a Partitúra hatodik évadában. A forgatásához Marosvásárhelyen csatlakoztunk.
Plusz hír

Hangoskönyvet és társasjátékfejlesztést is támogat a Pro Cultura Urbis Közalapítvány

A Kuratórium döntése nyomán új kiállítások, városi fesztiválok, multimédiás alkotások és kortárs művészeti programok indulhatnak el, tovább gazdagítva Budapest kulturális kínálatát és építve a város kreatív közösségét.
Plusz ajánló

Hangok a nyílt tengerről – Budapesten is bemutatja új albumát Yann Tiersen

Az Amélie csodálatos élete és a Good bye, Lenin! zeneszerzője legújabb,  Rathlin from a Distance | The Liquid Hour  című lemezének dalait hozza el a Barba Negra színpadára február végén. 
Plusz hír

Az Essentia Artis negyedszerre hozza el a kortárs művészet esszenciáját a Pesti Vigadóba

Február végén nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása. A művészeti esemény negyven eseménnyel és minden eddiginél több, öt tematikus nappal, finisszázzsal várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában.