Soproni Kórusünnep
Sopron sok szempontból izgalmas város, nemcsak turisztikai, építészeti érdekességei, de kulturális élete miatt is. Mindenki szívesen látogat a városba, s ha még rendezvény, fesztivál is zajlik, az még több érdeklődőt vonz. Így lesz ez bizonyára július 6-án is, amikor a Soproni Kórusünnepet üli a város, immár második alkalommal. A tavalyi debütálás nagyon jól sikerült, soproni és környékbeli énekkarok, énekegyüttesek jöttek, az esti, Fő téri gálán pedig félezer ember együtt énekelt a fellépő énekkarokkal. Idén újabb énekkarokkal szeretnék színesíteni az ünnepet, ezért egy felhívást tettek közzé, amelyben a város karai mellett iskolai és templomi kórusokat is meghívtak.
A város híres énekes hagyományairól, amelyet a Soproni Ünnepi hetek rendkívül színes programsorozatán belül is szeretnének megmutatni a városba látogatóknak és az itt élőknek egyaránt. Ahogyan a tavalyi Kórusünnepen, úgy idén is lesznek nyilvános próbák, zenei totó, zenés játszóház és természetesen Gálaest. A Soproni Kórusünnep kapcsán Bognár Lászlót, a Kórusünnep kommunikációs vezetőjét kérdezzük többek között arról, hogy pontosan milyen zenei hagyományokat ápol a város; mit ad a kórusének azoknak, akik csinálják és azoknak, akik hallgatják; idén kik jelentkeztek a felhívásra; továbbá saját projektje, az 5. szólam című podcast hogyan tud segíteni a magyarországi amatőr kórusmozgalom szereplőinek?
Becéző szavak
Larry McMurtry Becéző szavak című világhírű regényéből 1984-ben először film készült; az öt Oscar-díjas alkotás forgatókönyvét James L. Brooks jegyzi. Dan Gordon később ezeket vette alapul, amikor megírta a szarkasztikus humorú családi dráma színpadi változatát, amely 2007 óta a világ számos színházában nagy sikerrel mutatkozott be, és most végre Magyarországra is megérkezik az Orlai Produkciós Iroda és a Szentendrei Teátrum jóvoltából. A július 5-i szentendrei bemutatón Auróra szerepében Hernádi Judit lesz látható, Emmát Péter Kata, Garrettet Gyabronka József, Flapet Horváth Illés alakítja, Cseh Judit pedig több szerepben is feltűnik majd. A rendező a Jászai Mari-díjas Kocsis Gergely lesz. Az előadás szeptembertől a Belvárosi Színházban lesz látható. A rendkívül szórakoztató, mégis mély érzelmi húrokat megpendítő történet mindenekfelett arról szól, hogy sohasem késő az őszinteség. Aktualitásokról, függőségi viszonyról, anya-gyerek kapcsolatról az Emmát alakító Péter Katával beszélgetünk.
10
Székely Csaba legújabb, 10 című színdarabját a tízparancsolat ihlette, melyet Sebestyén Aba rendezésében a Radnóti Színházban 2018 decemberében láthatott először a közönség. A feketehumorral átszőtt, fajsúlyos kérdéseket felvető, tragikus és groteszk helyzeteket felvonultató előadás monológokon és dialógusokon keresztül tíz ember történetét ismerteti. Mindegyik történet egy-egy parancsolathoz kötődik, de van közöttük átfedés, ugyanis a tíz szereplő valamilyen módon, lazább-szorosabb szálakkal kötődik egymáshoz. Fokozatosan bomlanak ki az egymáshoz fűződő viszonyaik, lassan tárulnak fel egymás sorsát keresztező életútjaik. Az előadás olyan élethelyzeteket, sorsokat igyekszik bemutatni, ahol a szereplők – néha önhibájukon kívül – megszegik valamelyik parancsolatot. Döntéseik, bűneik, hibáik kvázi pillangóhatás-szerűen befolyásolják egymás sorsát, életét. Az előadás az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón elnyerte a Legjobb rendezés díját. A produkcióról Sebesetyén Aba rendezővel beszélgetünk.
Mesék Éjszakája
Idén ismét összegyűlnek az ország meseterapeutái, és június 29-én délutántól késő éjszakáig mesélnek kicsiknek és nagyoknak. A Metamorphoses Meseterápiás Egyesület által szervezett Mesék Éjszakája programsorozatba Budapesten kívül számos vidéki, sőt külföldi város is bekapcsolódik. Tavaly Boldizsár Ildikó mesekutató és meseterapeuta támogatásával tanítványai szervezték az első Mesék Éjszakáját, és már akkor nagyon sok gyerek és felnőtt kapcsolódott a programokhoz a Bartók Béla úton és a Gellérthegyen. Idén a fővárosi rendezvény mellett lesz meseolvasás Győrben, Zalaegerszegen, Pápán, Szegeden, Ócsán, Gyulán, Kecskeméten, Debrecenben, Kaposváron, valamint Brassóban, Cambridge-ben és Londonban is. Londonban például a Regent’s Park Titkos Kertjében lesz egy mesés nyáresti piknik, ahová mindenkit kedvenc meséjével, kedvenc ételével és italával várnak. A londoni helyszínen (is) fontos, hogy a meséket nem felolvasni kell, hanem élőszóval, a mesemondás ősi hagyományának megfelelően, szabadon kell elmesélni. Ha valaki nem akar mesélni, de szívesen meghallgat másokat, őt is szeretettel várják a terapeuták. Ha pedig valaki zenélni szeretne, annak mindenki nagyon örülni fog.
A világ minden tájáról érkeznek majd a mesék, vidámak és szomorúak, elgondolkodtatók, könnyet csalogatók és megmosolyogtatók.
Budapesti helyszín a B32 Galéria és Kultúrér, a Gellérthegy: Mesék tisztása, a Pagony könyvesbolt, valamint a Béla kávézó és étterem. A program ingyenes, és regisztrálni sem kell. Vaskor Gréta meseterapeutát arról is kérdezzük, miért ennyire népszerű a meseterápia; a tavalyi tapasztalatok mit mutatnak: mire voltak kíváncsiak a gyerekek, és mi volt népszerű a felnőttek körében; hány meseterapeuta kapcsolódik be idén, és milyen meséket választanak ki az egyes helyszíneken, továbbá lesz-e tematikája a programnak?
A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2019. június 30-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.
A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.