Plusz

„Vissza a pénzt a kultúrába!” – Duda Éva és Fodor Tamás felolvasta a FESZ követeléseit a Civil Sugárúton

2023.03.20. 09:10
Ajánlom
Az 1848-as forradalom 175. évfordulója alkalmából Civil Sugárút néven, közel száz civil szervezet részvételével tartottak eseménysorozatot a Hősök tere és az Andrássy út között március 14-én és 15-én. Itt hangzott el a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) kiáltványa március 15-én.

A Független Előadó-művészeti Szövetség a független szférát negatívan érintő, legutóbbi kormányzati döntéseket követően már korábban válságstábot hívott össze, majd március 2-án kiadott egy közleményt. Ebben konkrét számokkal alátámasztva figyelmeztetnek arra, hogy a költségvetés módosításában szereplő megszorítások leginkább a kulturális ágazatot érintik, és a súlyos következmények megelőzése érdekében további összefogást kezdeményeznek az érintettek között, valamint azonnali tárgyalásokat sürgetnek a kormánnyal.

A kultúra még mindig nemzeti alap? – összefogásra buzdít a függetleneket tömörítő szövetség

Kapcsolódó

A kultúra még mindig nemzeti alap? – összefogásra buzdít a függetleneket tömörítő szövetség

A FESZ közleménye szerint több mint 35 milliárd forintot vonnak el a kultúra területéről a 2023. évi módosított költségvetés alapján, mindezt úgy, hogy közben a sportra szánt támogatások mértéke 116 milliárd forinttal növekszik.

Az 1848-as forradalom és a szabadságharc évfordulóján, civil szervezetek közreműködésével rendezett kétnapos eseménysorozat egyike a Hősök terétől induló, és az Andrássy út elejéig tartó Szabadságmenet volt március 15-én. Ennek zárórendezvényén többek között Wunderlich József és Molnár Piroska színművészek is felléptek az emelvényre, és ugyanitt olvasta fel Duda Éva táncos-koreográfus és Fodor Tamás színművész-rendező a FESZ kiáltványát. A függetleneket tömörítő szövetség ebben a kormánnyal szembeni követeléseket fogalmaz meg, és minden társadalmi csoportot, akik az utóbbi időkben az országvezetés intézkedései miatt hátrányokat szenvedtek, összefogásra és közös fellépésre buzdít.

A Független Előadó-művészeti Szövetség kiáltványát szó szerint közöljük:

VISSZA A PÉNZT A KULTÚRÁBA!

Követeljük, hogy azonnal adja vissza kormány azt a 34 milliárd forintot, amit elvett kultúrától, így a minősítéssel nem rendelkező előadóművészeti szervezetektől, a függetlenektől is. Követeljük, hogy a kormány a következő 5 évben költsön legalább annyi pénzt a kultúrára, mint a focira!

A kultúra nem csak szórakozás és nem luxus. Az országunk lelke, őrzi az identitásunkat, és lehetőséget teremt arra, hogy a múlt tanításai tovább éljenek bennünk és utódainkban is.

Élhetünk a legkisebb faluban vagy éppen a 150 éves fővárosban; lakhatunk budai villában vagy az ormánsági szegénysoron: a kultúránk közös. A kultúránk nemzeti alap.

Ha egy vidéki kisvárosban élsz, azt látod, hogy már nincsen posta, könyvtár, művház, bolt, kocsma, orvos, tanár és a szomszéd faluban már pap sincs. Ha a fővárosban laksz, szinte a bőrödön érzed, ahogy visszaszorul a közösségi életed. Bajban vannak a színházaink, társulataink, zenészeink, táncosaink, íróink, tanáraink.

Nem tárgyalnak velünk, csak megüzenik: nincs pénz. Nincs pénz pályázatokra, támogatásokra, könyvtárakra, kiállítóterekre, színházakra, zenei együttesekre, fesztiválokra vagy éppen a tanári fizetések emelésére. Külföldön meg azt mesélik, hogy többet költenek kultúrára, mint bármelyik európai kormány. Hazugság. Nemcsak azért, mert a pénzek nagy része beruházás – és nem a kulturális élet működtetése –, hanem azért is, mert a kormánynak kedves aktorok számolatlanul kapják a pénzt, és senki nem kéri számon, hányan részesülnek az akármilyen színvonalú termékekből.

A független szektor a tavaly is nevetséges 800 millió helyett idén még nevetségesebb 500 milliót kap – míg a Nemzeti Színház költségvetése több mint kétmilliárd, a Színházi Olimpia több mint 4 milliárdjáról nem is beszélve.

A Független Előadó-művészeti Szövetség tagjai összefogásra és közös cselekvésre hívnak mindenkit. Hívjuk a tanárokat, óvónőket, filmeseket, újságírókat, a megbélyegzett civileket, az elbocsátott postásokat, az ellehetetlenített orvosokat, az oktatás szabadságáért küzdő diákokat és mindenkit, akit bármilyen hátrány ért az elmúlt években.

Hiszen egyikünk sem csak egy költségvetési sor. A kultúránk sem. A kultúránk közös és még mindig nemzeti alap!

Fejléckép: Fodor Tamás és Duda Éva (fotók/források: Németh Sz. Péter, Fidelio és Dömölky Dániel)

Veszélyben a független társulatok

Kapcsolódó

Veszélyben a független társulatok

Az Átrium után immár harmincegy független színházi műhely jelezte, hogy állami támogatás hiányában komoly anyagi gondokkal küzd, ami veszélyezteti a működésüket – hívta fel a figyelmet a hvg.hu.

A „megvesztegethetetlen hatvannyolcas” – független Kossuth-díjat kapott 80. születésnapján Fodor Tamás

A „megvesztegethetetlen hatvannyolcas” – független Kossuth-díjat kapott 80. születésnapján Fodor Tamás

A Stúdió K Színház alapítóját a Szkéné Színházban, a III. Richárd betiltva című előadás után köszöntötték kollégái, ismerősei, a Jászai Mari-díjas színésznek rendezett eseményt hónapokon keresztül, titokban szervezte Bánfalvi Eszter, Báthory Orsolya, Homonnai Kata, Szikszai Bérczes Anna és Szikszai Rémusz – adta hírül a Színház Online.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Mesterek öröksége, tanítványok hangja – áprilisi koncertek a Hagyományok Házában

A Mesterek és tanítványok előadásainak középpontjában kiváló előadók, igazi mesterek állnak, míg a Tematikus népzenei koncertek című sorozat a tanítványoknak kínál fellépési lehetőséget Áprilisban Kerényi Róbert és Biró Zsófia Sára műsora várja az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.
Plusz ajánló

Életre kelnek a hagyományok a XV. kerületben

A magyar népviselet napját különleges programsorozattal ünnepli a XV. kerület. Április 25-én személyes történeteken át előadásokkal, tánccal, kézműves foglalkozással mutatják be Rákospalota és más tájegységek gazdag hagyományait.
Plusz ajánló

Varázsvárossá változik a XV. kerület a költészet napján

Április 11-én ünneplőbe öltözik a XV. kerületi Palota Park. A magyar költészet napján igazi „varázsváros” nyílik a téren – a Verspikniken délután egy és hat óra között verses kalandok várják az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Táncba kezd a tavasz az áprilisi Fidelióban

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2026. áprilisi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!