Plusz

Viszlát, Berlin!

2010.12.22. 09:00
Ajánlom
Tél volt, kiszakadt a felhők dunnája, sűrűn hulltak a hópihék a világra - mai mesénk (Grimm nyomán) így kezdődik. E (kinek haja nem fekete, mint az ében) mindennapjai a téli városban.

November vége-december

Nem áll szándékomban sok szót vesztegetni az időjárásra, de bizonyos dolgokat nem hagyhatok figyelmen kívül. Berlinben szinte folyamatosan hó van, és ezt általában szó szerint érthetjük - vagyis HÓ van, nem pedig fekete latyak. Ennek egyik oka természetesen az, hogy a hőmérséklet jóval 0°C alatt marad. Másik, sokkal fontosabb oka pedig az, hogy Berlinben nem sózzák az utakat. Sőt, nem sózzák a járdákat sem. (Belegondolni sem szeretnék, micsoda közfelháborodás fogadná otthon azt a főpolgármestert, aki ilyen elvetemült ötlettel állna elő.) Az utakat speciális gépek takarítják, melyek nem az úttest két szélére halmozzák a fekete havat, hanem bekebelezik és bendőjükben elszállítják. Hogy hova, sajnos nem tudom. A járdákon pedig megmarad a hó, és a gyalogosok képesek hóban közlekedni. Sőt, bár ez már az én szememben is barbár tett, aránylag sok biciklis a hó ellenére is biciklivel közlekedik. Hiába, kemény gyerekek ezek a germánok.

November 27.

A Volksbühnén december 3-án kerül sor az év utolsó, aránylag nagyobb szabású rendezvényére. Ezen a napon ünnepli ugyanis nyolcvanadik születésnapját Jean-Luc Godard, erről emlékezünk meg a házban. Két bemutató, egy vendégelőadás és egy beszélgetés alkotja az este programját. Az egyik premier egy kabaré-est lesz Godard-filmekből idézett jelenetekkel és dalokkal. Ez a produkció a múlt héten kezdett próbálni egy francia rendező vezetése alatt. Másfél hét alatt a színészek fellázadtak, és ma kirúgták a rendezőt. A darabot a fődramaturg próbálja tovább. Kicsit más a Volksbühnén a dramaturg szerepe, mint otthon.

December 2.

Ma a harmadik dramaturg súgja meg nekem, hogy elégedetlen az állásával és hamarosan váltani készül. Nagy a rugalmasság, a kilenc dramaturgból egyetlen, aki huszonkét éve a házban dolgozik, az összes többi viszont kevesebb, mint három éve.

December 3.

Végre eljutottunk a Godard-bemutatóig (hónapok óta dolgozunk rajta a felelős dramaturggal). Az eredmény kétséges, számomra legalábbis csalódást okoz. Alapvetően félház van, a produkciók sikere mérsékelt. A fődramaturg által színre vitt dalest véleményem szerint amatőr és ízléstelen, a félház legalább fele tíz percen belül elhagyja a nézőteret. Az általános hangulat mindazonáltal kellemes. Godard neve talán mégsem olyan húzónév, mint azt a dramaturgián gondolják.

December 4-5., végre egy szabad hétvége

Berlin teljesen átalakul az adventi időszakban, olyannyira, hogy nem is esik nehezemre elviselni az időjárást. Egyáltalán nem szenvedek, bár állandóan -5 °C alatt van a hőmérséklet, fél háromkor elkezd sötétedni, és a napot nem láttam hetek óta. Ennek az az oka szerintem, hogy lépten-nyomon karácsonyi vásárokba botlik az ember az utcákon. Vagy ha nem is igazi vásár, egy-két virslis-forraltboros bódé minden sarkon akad. Ez persze nem azt jelenti, hogy könyvtárból ki-könyvtárba be, napi sokszáz virslitől eltelten és Glühweintól mámorosan rovom az utcákat. A karácsonyi hangulatról van itt szó, kérem, a kellemes várakozásról - bár azt hozzáteszem, egyetlen üzletben sem jártam, az igazi konzum-környezet valószínűleg ugyanolyan borzasztó, mint kis hazánkban.

December 7.

A dramaturgia-megbeszélésen szóba került a leváltott francia rendező esete. Több dramaturg is egyetértett abban, hogy a házbeli színészekkel nagyon nehéz együtt dolgozni - ha egy rendező ismeretlen a számukra, szinte biztos, hogy kicsinálják. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ezért nincsenek-e Castorf mellett jelentős fiatal rendezők a színházban.

December 9.

Visszatérve a hóra - alapjaiban rendült meg a német precizitásba vetett vak bizodalmam. Ma este Baselbe repültem volna rövid hétvégi látogatás erejéig, a járatomat azonban - sok másikkal együtt - törölték. Igen, esett ma a hó, de hóviharról azért nem beszélhetünk. Kedves olvasók, képzeljék el - a berlini reptereken nem volt raktáron elegendő jégtelenítő folyadék! Semmiben sem bízhat az ember lánya.

December 15.

A dramaturgia-megbeszélésen megint szóba került a ház két legendás fődramaturgja, Matthias Lilienthal és Carl Hegemann. Castorf mellett az ő nevükhöz kapcsolódik a Volksbühne aranykora, ők fedezték fel például az azóta fontos rendezővé lett René Pollesch-t és a nemrég elhunyt Christoph Schlingensiefet. A két dramaturg neve - már többször tapasztaltam - nemcsak a szakmában ismert, a színházba járó értelmiségiek is hivatkoznak rájuk. Berlinben - hazánktól eltérően - nemcsak egy-egy rendezőhöz, hanem dramaturgokhoz is kapcsolják az adott színház - jelen esetben a Volksbühne - különböző korszakait.

December 17.

A Godard-bemutató óta félgőzzel üzemel a ház, érezhető a karácsony előtti tunyaság. Jelenleg egy márciusi Kaméliás hölgy-bemutatót készítünk elő, az eredetileg filmrendező Clemens Schönborn maga állítja össze a szöveget a Dumas-darabból, különböző Balzac-regényekből és a Traviatából. Holnap utazom Magyarországra. Már várom.

A viszontlátásra, Berlinke, hiányozni fogsz!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.
Klasszikus

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Zenés színház

Liliom hazatalál

Április 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a Molnár Ferenc színműből készült világhírű musicalt, a Carouselt. Béres Attila rendezővel a Liliom iránti rajongásáról és a készülő előadásról beszélgettünk.
Jazz/World

Budapesten játszik John McLaughlin, a gitárlegenda

John McLaughlin, olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Miles Davis, Jimi Hendrix, vagy Jaco Pastorius, az ő nevéhez fűződik az első jazz-rock album, és a szimfonikus zene, a jazz és az indiai zene legelső fúziója. Ezúttal a The 4th Dimension nevű zenekarával lép fel április 20-án.
Tánc

Így fog kinézni a kibővített Trafó előtere és kávézója!

A szeptemberben induló évadban új terekkel, kávézóval, pénztárral, ruhatárral várja látogatóit az intézmény. A tavaszi időszakban pedig a Liliom utca felől tudják megközelíteni a házat az érdeklődők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz interjú

Van-e élet a főtt sonkán túl?

A húsvéti menü az egyik legmasszívabb gasztronómiai hagyományunk, tízből tizenegy asztalon ugyanazok a tételek sorakoznak. De vajon van-e élet a főtt sonka-főtt tojás-kalács triászon túl? Segal Viktor csúcsséftől azt is megtudjuk, hogyan vásároljunk sonkát húsvétra, ha biztosra akarunk menni.
Plusz ajánló

Fidelio Klasszik: Hogyan jelenik meg a humor a klezmerben?

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adásában ez is kiderül. Április 20-án a 92.1-en interjú hallható Csadi Zoltánnal, Kovács Adriennel, Masa Tamással a Sabbathsong Klezmer Band vezetőjével, és Perjés Jánossal.
Plusz ajánló

Nyitott Ház – Május 18-án a Pesti Vigadóban

Hagyományok és modernkori igények, amelyeket a művészet és a kultúra kapcsol össze: koncertek, előadások, workshopok designerekkel felnőtteknek és kézművesfoglalkozások kicsiknek, idegenvezetések, kiállítások – ingyenes programok május 18-án egész nap a Pesti Vigadóban.
Plusz ajánló

A hosszú élet titka is kiolvasható a májusi Fidelióból

Az ingyenes programmagazin májusi számában az aktuális eseménynaptár mellett megtalálod Fáy Miklós és Vámos Miklós rovatát, valamint számos interjút, többek között Udvaros Dorottyával, Volf Katalinnal, Konrád Györggyel és Krusovszky Dénessel. Lapozz bele online!
Plusz kult50

Kiderült, kik ők: Kult50 – A kultúra 50 arca

Megvan A kultúra 50 arca, a legújabbak, akik 2018-ban „pörgették a magyar kultúrát”, és jelentős teljesítményük miatt tíz kategóriában bekerültek az idei Kult50-be. A Fidelio kiadványát és egész évre kiterjedő programját ma délelőtt mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.