Plusz

William Christie, Joyce DiDonato, Jordi Savall és Riccardo Chailly is szerepel a Müpa 2025-ös programjában

2024.09.30. 14:00
Ajánlom
A magyar közönség kedvencei váltják egymást a színpadon a Müpa jubileumi évadában: a klasszikus zene neves karmesterei és szólistái, valamint a legendás Bécsi Filharmonikusok mellett a jazz és a könnyűzene legjava – Maria Schneider, Danilo Pérez, John Patitucci, Brian Blade – és a műfajok hazai képviselői is szép számmal megfordulnak majd a Müpában az új évben.

Az elmúlt tizenkilenc évben a világ szinte minden jelentős zenekara és karmestere megfordult már a Müpában, és nem lesz ez másként a jubileumi huszadikban sem, hiszen szinte egymásnak adják majd a színpadot a zenekarok, a karmesteri pálcát a dirigensek. Riccardo Chailly vezényletével és izgalmas műsorral érkezik a milánói Filarmonica della Scala: többek közt Luciano Berio nagyzenekarral ritkán hallható darabja is elhangzik, napjaink egyik legkiválóbb gordonkaművésze, Gautier Capuçon hangszerén pedig Dvořák népszerű csellóversenye csendül fel. Szintén Dvořáktól választott az Európa egyik legrégebbi együttesét, a Lipcsei Gewandhaus Zenekarát vezető Andris Nelsons, mégpedig a koncerttermekben kuriózumnak számító Aranyrokkát. Korunk egyik legfelvillanyozóbb karmestere, a brit Thomas Adès Haydn A-dúr szimfóniája és Janáček méltatlanul mellőzött rapszódiája mellett három kortárs művet, köztük saját szerzeményét is műsorra tűzi a bővebb bemutatásra nem szoruló Bécsi Filharmonikusokkal közös koncertjén. Az idén az év zenekarának járó Opus Klassik díjat is elnyerő Brémai Német Kamarafilharmónia, élén az észt–amerikai Paavo Järvival, Beethoven- és Schubert-művekkel, Janine Jansen személyében pedig egy világsztár szólistával tér vissza a Müpába. Először hallhatják a magyar nézők egy teljes oratórium, Händel Jephtájának főszerepében a lenyűgöző koloratúr-mezzoszopránt, Joyce DiDonatót, akinek kiváló énekesek és a népszerű olasz régizenei együttes, a Il Pomo d’Oro lesznek partnerei.

Itt volt az első évadban, és itt lesz a huszadikban is a régizenejátszás egyik legjelentősebb képviselője, Jordi Savall. A katalán karmester igazi különlegességgel, Mozart befejezetlenül maradt c-moll miséjének új, kiegészített változatával készül.

Nyolcvanadik születésnapját ünneplő turnéjának keretében érkezik a Régizene Fesztiválra a műfaj másik kiemelkedő alakja, William Christie,

aki a jeles alkalomból egy felejthetetlen estével ajándékozza meg a hazai közönséget. Mindenképp érdemes lesz megtekinteni a fesztivál visszatérő vendége, a Le Poème Harmonique Barokk karneválját is, hiszen a tizenkét éve töretlen sikerrel futó est igazi összművészeti produkció, amelyben a zene mellett tánc- és újcirkuszi elemek is megjelennek. Az előadás ráadásul kifejezetten gyerekekre adaptált, egy órába sűrített családi változatban is látható lesz. Az évad művésze, Kelemen Barnabás régi barátjával és muzsikustársával, a klarinétvirtuóz Andreas Ottensamerrel lép színpadra, de a koncerten a Kelemen művészdinasztia egyik ifjabb tagja, Gáspár is szerepet kap majd. Az orgonarajongóknak is tartogat csemegét az új év, mégpedig a francia Olivier Latry és szintén orgonista felesége, Shin-Young Lee közös koncertjét, amelyen a fenséges orgonamuzsika mellé a mozambiki Idio Chichava és a francia Benjamin Millepied jóvoltából balettprodukció társul.

Mupa_20250321_RegizeneFesztival_Le_Poeme_Harmonique_Barokk_karneval_c_LaurentGuizard-134044.jpg

Barokk karnevál (Fotó/Forrás: Laurent Guizard / Müpa)

Az igencsak erős komolyzenei kínálat mellől 2025-ben sem maradnak el a könnyedebb műfajok. A szemfülesek már több zenekar turnéjának programjában is felfedezhették a Müpát mint helyszínt: a bécsi downtempo színtér legfontosabb párosa, Kruder & Dorfmeister valamint Ólafur Arnalds és Janus Rasmussen izlandi elektronikus zenei duója, a Kiasmos müpás koncertjének dátumát is sokan bevésték már a naptárjukba. Budapesten indítja BURN Tour 25 címre keresztelt turnéját Lisa Gerrard és a Dead Can Dance turnébillentyűse, Jules Maxwell, a rendkívül sokoldalú IAMYANK pedig harmadik nagylemezét mutatja be a Fesztivál Színházban. A Budapest Bár a régi idők pesti hangulatát hozza el, a nyárindító Hey, June! fellépői közt pedig megtaláljuk Halász Kolost, azaz Co Lee-t, a Konyhát, a Boggie és Petruska kettőséből született HUNCLORIQUE produkciót, de itt lesz Mehringer Marci és együttese is.

David Bowie utolsó társszerzője, az avantgárd nagyzenekari jazz megújítója, Maria Schneider 2022-es meghiúsult koncertje után végre tényleg Budapestre érkezik, ráadásul a kiváló zenészekből álló Oslo Jazz Ensemble kíséretében. A tavaly elhunyt jazzlegenda, Wayne Shorter öröksége előtt tisztelegnek egykori kvartettjének tagjai, Danilo Pérez, John Patitucci és Brian Blade. A trióvá fogyatkozott formációhoz Ravi Coltrane csatlakozik néhány szám erejéig. 2025-ben a trombita kerül a Jazztavasz fókuszába: itt lesz a nem kevesebb mint tizenegy Grammy-díjjal büszkélkedő Philip Lassiter, fotóművészete után zenei tehetségét is megmutatja Till Brönner, a záróesten pedig először hallhatjuk Magyarországon a jazztrombitások jövő generációját képviselő Theo Crokert.

Természetesen a színtér hazai szereplői is szép számmal képviseltetik magukat: a Jazz Showcase napközben ismét a műfaj feltörekvő ifjú tehetségeinek ad lehetőséget, esténként pedig már befutott jazzistákat hallhat a közönség,

míg a Jazzműhely sorozatban Oláh Krisztián a negyedik lemezét mutatja be, Tony Lakatos pedig koreai zenésztársakkal muzsikál együtt.

Mupa_20250519_Jazztavasz_Philip_Lassiter_c_BasDuking-133903.jpg

Philip Lassiter (Fotó/Forrás: Bas Duking / Müpa)

Jövőre is igazi sztárparádé ünnepli a népzene és a világzene műfaját A népzene ünnepén, Palya Bea a kameruni Irma személyében ismét egy külföldi pályatársát invitálja a színpadra a Selymeim sorozat következő dátumán, de itt lesz Maliból a 2017 legjobb világzenei lemezét jegyző Trio Da Kali is, és a remény dalait hozza el ezeréves perzsa hagyományokra épülő estjén a Magyarországon eddig még nem járó kanadai együttes, a Constantinople köré épült izgalmas formáció. 

Újabb rajzfilmekkel folytatódik a Müpa Filmklub magyar animációt ünneplő sorozata: mások mellett Dargay Attila, Ternovszky Béla, Csupó Gábor és Jankovics Marcell remekeit láthatják a filmrajongók. Az irodalom kedvelői a Literárium sorozatban Kemény Lili, Bereményi Géza, Kun Árpád és Nádasdy Ádám műveivel ismerkedhetnek meg közelebbről, míg a Vers-esteken Vajda János, Szilágyi Domokos és Hervay Gizella költészete kerül fókuszba. De visszatérnek a közkedvelt táncprodukciók is: a kortárs balettet Győr, Pécs, Szeged és Székesfehérvár társulatai képviselik, míg a néptánc hagyományait a Duna Művészegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei hozzák el. A legkisebbekre is gondoltak, hiszen a jól ismert foglalkozások mellett folytatódik az európai zeneszerzőket játékosan bemutató Európa ízei koncertsorozat, az Operamatinén pedig Szaffi története elevenedik meg Strauss dallamaira.

További információ itt érhető el. >>>

Fejléckép: William Christie (fotó/forrás: Vincent Pontet / Müpa)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Színház

Kulka János: Tényleg más lettem

A közelmúltban hosszú idő után először lépett egyedüli szereplőként színpadra Kulka János. A Halál Velencében című előadást a Jurányi Házban mutatták be, a színművészt ennek apropóján kérdezte az RTL.
Színház

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Zenés színház

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Színház

Felkavaró vízió a modern nőkről – Alföldi Róbert legújabb rendezése a Pesti Színházban

Október 5-én tartják Wéber Kata Egy nő anatómiája című darabjának magyarországi ősbemutatóját a Pesti Színházban, amelynek alapján Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje, a Pieces of a Woman készült.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Plusz ajánló

„Mindannyian egyek vagyunk” – szimfonikus Ady-koncert Dunaszerdahelyen

Október 7-én, Dunaszerdahelyen hallhatja a közönség a Lennék valakié – Ady szimfonikusokkal című előadást, amelyen a költő versei zenekari kísérettel szólalnak meg. A nagy sikerrel futó produkció már több határon túli településen megnyerte magának a hallgatóságot.
Plusz ajánló

William Christie, Joyce DiDonato, Jordi Savall és Riccardo Chailly is szerepel a Müpa 2025-ös programjában

A magyar közönség kedvencei váltják egymást a színpadon a Müpa jubileumi évadában: a klasszikus zene neves karmesterei és szólistái, valamint a jazz és a könnyűzene legjava is Budapestre jön az új évben.
Plusz ajánló

Jókedvű találkozások és őszi hagyományok – idén októberben rendezik meg a Komáromi Borkorzót

Az október 3. és 5. között tartott fesztivál a jó italok szerelmesei mellett a zenerajongókat, sőt mindazokat várja, akik szeretik kellemes hangulatban, jó társaságban eltölteni a szabadidejüket.
Plusz ajánló

„A szülőföldön is van jövő” – a Mezőség kultúrája elevenedik meg a 26. Őszi Fesztiválon

Szeptember 30. és október 6. között rendezik meg Szamosújváron a 26. Őszi Fesztivált, a Mezőség egyik legfontosabb kulturális eseményét. A rendezvény változatos programokat kínál, lehetőséget biztosítva a régió fiatal tehetségeinek bemutatkozására