A Zala megyét bemutató adásban találkozhatunk a Virtuózok közönségdíjas trombitásával, a miklósfai kisfiúval, Vanyó Karsával, aki játszott már a Morcheeba előtt és természetesen most is hallhatjuk majd. A néprajzi hagyományok mellett, az olaj is meghatározza Zala megye történetét, hiszen a pannon dombok alatt volt a 30-as években a hazai olajipar bölcsője. De vajon lesz-e még kőolajtermelés Zalában?
Miről híres Bezeréd?
A stáb a gyerekkor után kutatva sétál a településen és benéz Selmeczi János hegedűművészhez is. A műsorveztők ellátogatnak az ország egyik legkisebb falvába, Zalaköveskútra, ahol a biogazdálkodásról beszélgetnek Szabó Lászlóval, a bivalyfarm tulajdonosával. Ez a zalai partitúra. És mitől különleges a mai kotta?
Erős, tehetséges, különleges nők a főszereplők:
Lubics Szilvia ultramaraton futó, Szőke Nikolett jazzénekes, és Laposa Julcsi népzenész, zenei mediátor. A két műsorvezető Miklósa Erika operaénekes és Batta András, zenetörténész.
A Partitúra vállaltan szubjektív képet ad egy-egy régióról, nagyvárosról és annak kulturális életéről. Sűrített koncentrátumban ismerhetjük meg, hogy mit tartanak fontosnak a műsorvezetők, sőt, a stáb is, hiszen ők is többször megjelennek az adásokban.
A Fidelio is a stábbal tart
Videóriportokkal, háttér interjúkkal kapcsolódunk be felfedező körútba. Kiemelt médiapartnerként folyamatosan beszámolunk az egyes forgatásokról, werkvideóink képet adnak a kulisszák mögötti világról, a készülődésről és a stábtagok munkájáról is. Az aktuális részekhez kapcsolódó videóval minden pénteken jelentkezünk.
Az előző adások megnézhetők ide kattintva >>>
Fejléckép: Miklósa Erika és Batta András a Partitúra forgatásán (Fotó: Gál Bereniké)