Délelőtt rövidke koncerttel indult a zárónap, Schubert A-dúr Arpeggione szonátáját Perényi Miklós és José Gallardo játszotta. A fesztiválon eddig egyetlen Schubert művet sem szólaltattak meg, ezért igencsak örültem, hogy Perényiék vállalkoztak e darab előadására. A szonáta egyébként egy különleges kísérleti hangszer, az arpeggione (egyfajta vonós gitár) népszerűsítésére készült, s bár a hangszer nem vált ismertté, a darab ma is közkedvelt a csellisták és brácsások körében. A Schubertre jellemző mély melankólia nagyszerűen szólt Perényi kezei alatt, s a tangók után most Gallardo is remekelt, légies játéktechnikája Schubert zenéjében bontakozhatott ki igazán.

A délutáni koncerten Josef Hassid, a legendás, ukrán származású lengyel hegedűvirtuóz emléke előtt tisztelegtek a művészek, az összes olyan darabbal, melyet Hassid felvételen is játszhatott. E műveket megelőzően még egy izgalmas Heitor Villa-Lobos szerzemény hangzott el a Bachianas Brasileiras. A darabnak több érdekessége is van, egyrészt Villa-Lobos a bachi hagyományt akarta a temperamentumos brazil zene nyelvére lefordítani, másrészt igen különleges hangszereléssel oldotta meg ezt az elképzelést: a darab hat csellóra és két brácsára íródott. A csellisták között a fesztivál igazgatója, Bolyki György is helyet kapott, igaz, a csellószólókat azért meghagyta Perényi Miklósnak.

A Villa-Lobos darab után kezdetét vette az emlékest, Csajkovszkij Meditációjával, Perényi Eszter előadásában. Őt követte Kelemen Barnabás, aki Kreisler, szalonok hangulatát idéző Bécsi capriccióját játszotta. A fellépők egymást érték a színpadon, az előző művésznek járó tapsból mindig jutott „előlegként" a következőnek is, így Kokas Katalinnak is. Kokas egy másik meditációt mutatott be, a Massenet Thais című operájából valót, a gyönyörű dallamot igazán méltó módon játszotta. Ismét Kelemen Barnabás lépett színpadra, most Dvořak Humoresque című darabjával. Csajkovszkij Melodie című művét Alina Pogostkina játszotta, aki még Elgar Capricieuse című kompozíciójának előadására is a színpadon maradt. Utána Homoki Gábor hatotta könnyekig a közönség egy részét Joseph Acron Héber melódiájával. Megint Perényi Eszter és ismét Dvořak következett, most egy Románc. Ezt a darabot még az előzőnél is hatásosabban adta elő Perényi. A hivatalos program végén Kelemen Barnabás Sarasate virtuóz művével, a Zapateadóval borzolta a kedélyeket. Emlékműsorhoz illően végül meglepetésként Hassid honfitársa, Maxim Risanov Fauré Elégiájával zárta a koncertet, átélten, meghatóan játszott. (A közönség soraiban először láttam némi - igazán megbocsátható - fegyelmezetlenséget: valaki zsebkendő után kezdett kotorászni.) Bár a hangsúly a hegedűsökön volt, meg kell említenem az őket kísérő két zongoristát, Yury Martinovot és Nagy Mirát. Végig koncentráltan, önmagukban is igen magas művészi teljesítmény nyújtva játszottak.

Ha létezhet egy ilyen fesztiválnak tökéletes zárása, akkor az éjjel kezdődő utolsó koncert a Református templomban mindenképpen az volt.  Alina Ibragimova a fesztivál hangulatától lenyűgözve itt maradt erre a koncertre, hogy ajándékként (nagy örömömre) eljátszhassa Mendelssohn d-moll hegedűversenyét. A gyertyafényekkel megvilágított templom meghitt hangulatát perzselően érzelmes játékával és elképesztő virtuozitásával egycsapásra felrázta. A szűnni nem akaró tapsra feleletül az utolsó tétel hangjai újra felcsendültek. Végül a fesztivált lezárva a Kelemen Kvartett most Kokas Dóra nélkül, de Nicolas Altstaedttel és Gilad Karnival kiegészülve adta elő a Brahms G-dú vonósötösét. A cselló- és brácsatémákban gazdag darab utolsó tételének magyaros dallamai után a szokásosnál is nagyobb ovációval ünnepelte a közönség a fesztivál még jelenlévő összes művészét. Nagysikerű koncert ide vagy oda, a családiasság továbbra is megmaradt, a közönség a művészeket, a művészek a közönséget tapsolták.

A Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál igazán példaértékű rendezvény zenészek, közönség és kritikusok számára egyaránt. Bízom benne, hogy még sok-sok évig élni fog, és ha még népszerűbb fesztivállá növi is ki magát (amit szintén nagyon remélek), akkor is megőrzi ezt a családias, barátságos hangulatát.