A koncerten Ukrajna legismertebb színészei, énekesei és művészei lépnek fel azzal a céllal, hogy akciójukkal segítsék a háború sújtotta ország lakosait.
Az eseményt a Ferencvárosi Önkormányzat vette át az államtól, miután az elállt a szervezés megvalósításától.
A fellépők között az ukrán hírességek mellett a Kvartel 95 stúdió tagjai is képviseltetik magukat, akik a Magyarországon is vetített, a Nép szolgája című sorozatban szerepeltek együtt Volodimir Zelenszkijjel, a történet főhősével.
A csapat, amely a háború kitörése óta Kijevben dolgozott, most először hagyta el Ukrajnát, az európai összefogás megsegítésének érdekében. Több nagyvárosban is fellépnek, Lengyelországban június 10-én 12 ezer ember előtt zenéltek, de Bécsbe, Bukarestbe, Berlinbe, Firenzébe, Madridba és Cascaisba is ellátogatnak majd.
A budapesti koncert bevételét a szervezők humanitárius és egészségügyi célokra fordítják majd.
Fejléckép: Az Élet győzni fog koncert (forrás: Ferencváros / Facebook)