Plusz

Zenélő Marie Antoinette robot 1784-ből

2017.02.07. 13:21
Ajánlom
A francia királyné ajándékba kapta miniatűr mását, amely egy cimbalom mellett ül és apró ütőkkel játszik a hangszeren.

 A kulccsal működő  szerkezetet, ami még ma is működik, a párizsi Musée des Arts and Métiers-ben őrzik. A háromszáz éves felhúzható zenegép az alábbi, az Atlas Obsura honlapjára felkerült videón működés közben is látható.

Az automatát David Roentge német bútorasztalos készítette 1784-ben XVI. Lajos számára, aki ajándékul szánta Marie Antoinette-nek. Roentge  maga is jó viszonyt ápolt a királynéval. A szintén német anyanyelvű uralkodónő gyakran küldött az Európa-szerte utazgató mesterrel különféle ajándékokat és a legutolsó párizsi divat szerint felöltöztetett babákat édesanyjának és testvéreinek. A babák ruhái tulajdonképpen a női rokonok szabóinak szóló mintadarabok voltak, amelyek alapján azok lemásolhatták a francia divatot.

Az aprólékos mesterember a részletekre is ügyelt: a cimbalom előtt ülő, körülbelül 50 centiméteres nőalak csipkeruháját ugyanabból az anyagból varrták, mint a modellét, Marie Antoinette-ét, sőt a haja is eredeti, a királyné hajából készült. A filmen jól látszik, hogy a szerkezet hogy hozza mozgásba a figura karjait, amikkel játszik a hangszeren, sőt a fej és a szem is mozog. A kis zeneautomata nyolc dallamot tudott lejátszani.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

5 különleges eset, amikor Fischer Iván nem „csak” vezényelt

Hetvenedik születésnapját ünnepli Fischer Iván. Egyik legelismertebb muzsikusunknak lenne is mivel hetvenkednie. Legfőbb büszkesége, a Budapesti Fesztiválzenekar évtizedek óta a világ élvonalába tartozik, ő pedig nem egyszerűen karmester: operát rendez és ír, közösségi koncerteket szervez, fontos ügyekben hallatja a hangját.
Plusz

Lady Gagának szabadott, amit Radics Giginek nem

Az Egyesült Államokban nagy hagyománya van annak, hogy az új elnököt popsztárok körében eskessék fel. Tegnap Joe Bidennek Lady Gaga énekelt himnuszt, tizenkét éve Aretha Franklin tette felejthetetlenné Obama beiktatását. De Barbra Streisand, Ricky Martin és Gene Kelly egyaránt mutatkoztak hasonló szerepben. És mi az, amiért Radics Gigit tetemre hívták, Lady Gagát viszont nem?
Klasszikus

Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok kalauzolnak Schubert világába

A Budapesti Vonósok háromrészes sorozatában a zenetörténet egyik legtitokzatosabb, alig 31 évesen elhunyt zsenijének remekműveit ismerhetjük meg közelebbről január 22-én.
Jazz/World

Két kvartettel áll színpadra az etno-jazz királya a Magyar Kultúra Napján

A Dresch-univerzum két meghatározó felállása hallható egy este a Fonó Online közvetítésében. Dresch Mihály a magyar jazz egyik legegyénibb zenei világát képviselő, meghatározó, irányadó szereplője. Ahogy Garbarek az észak-európai vagy Coltrane az afro zenei tradíciókat, úgy Dresch az erdélyi autentikus folk jellemző elemeit emelte be a jazzbe. Zenéje sodró, személyes és intim, erő és hit sugárzik belőle.
Könyv

Mészöly-centenáriummal indul a Várkert Irodalom sorozata

Streamelt esttel jelentkezik a Várkert Bazár január 21-én. A Mészöly Miklós személye köré szerveződő esten szóba kerülnek az író alkotásai, a rá ható és általa teremtett stílusirányzatok, valamint iskolák, de megelevenedik a Polcz Alaine-nel kötött házassága is, melynek 53 évét irodalmi művek és levelek őrzik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

Lady Gagának szabadott, amit Radics Giginek nem

Az Egyesült Államokban nagy hagyománya van annak, hogy az új elnököt popsztárok körében eskessék fel. Tegnap Joe Bidennek Lady Gaga énekelt himnuszt, tizenkét éve Aretha Franklin tette felejthetetlenné Obama beiktatását. De Barbra Streisand, Ricky Martin és Gene Kelly egyaránt mutatkoztak hasonló szerepben. És mi az, amiért Radics Gigit tetemre hívták, Lady Gagát viszont nem?
Plusz galéria

Két ember, akik a világ legmagasabb fáit fényképezik, hogy unokáik is láthassák őket

Az egyre nagyobb mértékben végrehajtott erdőirtások miatt veszélyben vannak a világ legmagasabb fái. Steven Pearce és Jennifer Sanger elhatározták, hogy lefényképezik őket, hátha észbe kapnak az erdőirtók: hatalmas értéket készülnek elpusztítani.
Plusz hír

Bach és Händel művei szólnak az oltóközponttá alakított Salisbury Székesegyházban

Ideiglenes oltóközpont lett a 800 éves délnyugat-angliai Salisbury Katedrálisból. Az orvosok dolgoznak és orgonazene szól, miközben a 80 év felettiek megkapják a koronavírus elleni Pfizer/BioNTech vakcinát.
Plusz hír

Online rendezik meg az éves szinkronszemlét

A Színházi Dolgozók Szakszervezetének Szinkron Alapszervezete (SziA) ősszel rendezte volna meg a hagyományos Szinkronünnepet és a Szinkronikum Díjátadó gálát, viszont a járványhelyzet miatt az esemény elmaradt. A szervezet azonban fontosnak tartja, hogy – habár most nincs lehetőség a személyes találkozásra – díjazza a tavalyi év legjobb szinkronos alkotásait és a legkiemelkedőbb művészeket.
Plusz hír

Gyönyörű, zöld kertté alakul Párizs legendás sugárútja, a Champs-Élysées

Átalakul a francia főváros leghíresebb sugárútja, miután Anne Hidalgo polgármester zöldutat adott a zöld elképzelésnek. 2030-ra már teljesen új fényben tündökölhet a ma még brutális autóforgalommal terhelt Champs-Élysées.