Plusz

Zoboki Gábor: „A művészeti intézményeknek általában Kelet-Európában az a legnagyobb bajuk, hogy művészemberek állnak az élén”

2023.01.24. 13:35
Ajánlom
Hosszú interjúban nyilatkozott a ma hatvanéves Zoboki Gábor építészi munkájáról, zenei kötődéseiről, és azt is elárulta, miért gondolja, hogy egy építész ideális jelölt lenne a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára.

Az Index hosszú interjút közölt a január 24-én hatvanadik születésnapját ünneplő Zoboki Gáborral. Az építész, akinek nevéhez olyan munkák kötődnek, mint a Müpa megépítése és az Operaház felújítása, zenei kötődéseiről is mesélt.

Az interjú elején elmondta, komolyan fontolgatta a karmesteri pályát, ennek érdekében a Műegyetemet is félbehagyta, hogy a Zeneakadémiára járjon. Mentora, Prunyi Ilona azonban önmérsékletre intette: „Ön nagyon tehetséges, de menjen szépen vissza a Műegyetemre, fejezze be, és utána majd meglátjuk, hogy karmester lesz-e”. Zoboki Gábor a mai napig hálás ezért az útmutatásért, és annak kapcsán Fischer Ádám szavait idézte:

Örülünk, mert nem lettél konkurensünk, viszont így megépítetted nekünk a Müpát.

Az Operaház főigazgatói posztjával kapcsolatos kérdésre Zoboki Gábor elmondta, bár igyekszik új utakat keresni, és nem zárkózik el attól, hogy egyszer ő vezesse az intézményt, de ennek nem most van itt az ideje.

Az Opera intendatúráját egy építész tökéletesen meg tudja csinálni. De majd jön, ha jönni akar. Most nincs itt ez a pillanat...

Példának Podmaniczky Frigyest hozta fel, aki az Operaház első intendánsa volt, és a Nemzeti Színházat is vezette. Szerinte egy mérnök racionális szemlélete hasznos lehet egy ilyen méretű intézmény esetében, a szakmai kérdésekről pedig úgyis egy szakmai grémiumnak kell döntenie.

„Meggyőződésem, hogy a művészeti intézményeknek általában Kelet-Európában az a legnagyobb bajuk, hogy művészemberek állnak az élén. Egy művészember nem járta ki azt az iskolát, amit egy mérnök, ezért esetleg az érzelmei vezetik csupán.

Neked nem művészeti arculatot kell adni, hanem megérteni, hogy a művészeid mit tudnak. Ebből kell kifőzni azt a magyar operajátszást, ami most Európában megállja a helyét.

Nem azt kell lemásolni, amit más csinál. Átveszünk húsz-harmincéves trendeket, pedig képesek vagyunk up-to-date művészetet létrehozni azokkal az emberekkel is, akik itt vannak. Az operajátszást nem kell megreformálni. Iszonyatos mennyiségű tehetséges zenész él Magyarországon – őket kell megkérdezni” – nyilatkozta Zoboki Gábor. Erre a fajta vezetői szemléletre példaként kiemelte, hogy az építőmérnökből filmrendezővé lett Káel Csaba által vezetett Müpában nagy énekessztárok közreműködésével a világ legjobb Ringje szokott létrejönni.

Fejléckép: Zoboki Gábor (fotó/forrás: ZDA Építésziroda)

Új pályázatot írnak ki az Operaház főigazgatói tisztségére

Kapcsolódó

Új pályázatot írnak ki az Operaház főigazgatói tisztségére

A Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtökön tette közzé, hogy a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségére kiírt előző pályázat érvénytelenül zárult, ezért új pályázatot írnak ki.

Mikor derül ki a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázatának eredménye?

Mikor derül ki a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázatának eredménye?

Augusztus 8-án írta ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Magyar Állami Operaház 2023. február 15-étől kezdődő ciklusára vonatkozó főigazgatói pályázatot, ám annak eredményét még mindig nem hozták nyilvánosságra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Mesterek nélkül nincs jövő – 18 kitüntetett vette át a Mester-M Díjat

Tizennyolc kivételes pedagógus, művésztanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 16-án, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Plusz ajánló

Összművészeti fesztivállal ünnepli második születésnapját a DANTE

Mintha csak tegnap lett volna… de most van, és mindjárt lesz: kétéves a DANTE Közösségi Alkotótér, és másodszor lesz DANTE szülinapi fesztivál április 23–26. között.
Plusz ajánló

Mesterek öröksége, tanítványok hangja – áprilisi koncertek a Hagyományok Házában

A Mesterek és tanítványok előadásainak középpontjában kiváló előadók, igazi mesterek állnak, míg a Tematikus népzenei koncertek című sorozat a tanítványoknak kínál fellépési lehetőséget Áprilisban Kerényi Róbert és Biró Zsófia Sára műsora várja az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.
Plusz ajánló

Életre kelnek a hagyományok a XV. kerületben

A magyar népviselet napját különleges programsorozattal ünnepli a XV. kerület. Április 25-én személyes történeteken át előadásokkal, tánccal, kézműves foglalkozással mutatják be Rákospalota és más tájegységek gazdag hagyományait.