Ennek a fesztiválnak talán a legnagyobb előnye a családisága és a családiassága. Szerencsére nincs tömegnyomor, ám ez nem azt jelenti, hogy ne lennének sétálók, sörsátori padokon üldögélők, játszótéren hintázók, múzeumi épületekben a tárlók kincseit csodálók, koncerteken ugrálók - épp ellenkezőleg! Jönnek a népek, érdeklődnek - olyannyira, hogy például a Hoppáretikül műsorfüzetben hirdetett előadására, és a nagy igényre való tekintettel hirtelen beiktatott pótelőadására nem is fértünk be -, érkeznek Pécsről és a város határain túlról is, de az egyre nyáribbá váló időben kényelmesen érezhetjük magunkat.

A Zsolnay Fesztivál emberléptékű és családbarát. A Zsolnayakat bemutató tárlaton kiderül, ez csak a hely szellemének továbbélése: a gyáralapítók komoly gondot fordítottak dolgozóikra, a várossal való kapcsolatra, a jövő generációjára, Zsolnay Vilmos például szakiskolát hozott létre, ahová jórészt munkásainak gyerekei jártak, és szorgalmazta a városi oktatás fejlesztését is. A programok kis területre koncentrálódnak és az időben jól elosztottak, ennek köszönhetően nem kell rohannunk egyik helyről a másikra, könnyedén átérünk koncertről színházi előadásra, performanszról kiállításra, de még e "hatalmas" út közben is rábukkanhatunk váratlan, eldugott, hangulatos terekre, ahol például egy kézműves műhelyben varrnak némi segítséggel a kisiskolások, a még kisebbek pedig virágot ültetnek cserépbe.

Ebben a sokszínű a kínálatban a családok minden generációja megtalálhatja a kedvére valót, és ami szintén fontos: nincsenek elszállva az árak a büfékben. A napijegy felnőtteknek ezer, diákoknak hatszáz forint, ami tartalmaz egy belépőjegyet valamelyik, szabadon választható kiállításra a négy közül, illetve érvényes néhány programra, az esti koncertekért, valamint a színházi előadásokért viszont keményen fizetni kell. Ezt szemléltetve nézzük meg, mennyit fizetett volna egy hardcore kultúrafogyasztó felnőtt szombaton. Ezer forintért meghallgathatta a PTE MK Zeneművészeti Intézetének hegedűduóját és vonósnégyesét, a Mandel Quartetet, a Boja formáció és David Yengibarjan trióját koncerten, esetleg Balázs Elemért, Balázs Józsefet és Lakatos Pecek Krisztiánt, amint egy ismeretterjesztő előadáson hangszereik történetéről beszéltek, de természetesen játszottak is, Palya Beával sétálhattak egyet a negyedben, és csatlakozhattak a Gyárturisták performanszhoz. Tasnádi István Tranzit című darabját Hargitai Iván rendezésében játszották színművészeti egyetemisták olyan "felnőtt színészekkel" kiegészítve, mint Vicei Zsolt vagy Végh Péter, továbbá helyi iskolás gyerekek kórusának közreműködésével, ezért kétezer forintot kellett fizetni. Lajkó Félix citerás koncertje ezerötszáz forintba került, míg a colorStar és Alba Hyseni bulijáért hétszáz forint ellenében juthatott be a napijegyes. A leggazdaságosabban az járt, aki vagy a család- és gyártörténeti kiállításon vagy a Gyugyi-gyűjtemény bejáratánán adta le bónját (1200 Ft), Winkler Barnabás rózsaszín kerámiákból álló gyűjteményéért és a Zsolnay-mauzóleumért pedig nyolcszáz-nyolcszáz forintot fizetett. A nap végére - ha jól számolunk - nyolcezer forintot költött a mindent megnézni, átélni akaró fesztivállátogató. Ki-ki döntse el, ez mennyire tekinthető gazdaságosnak.

Fesztiváli beszámolónk első részében a szikár tényekre szorítkoztunk, előadás- és koncertélményeinket a továbbiakban osztjuk meg olvasóinkkal.