polgár judit

2026 január 22., 10:35
Vizuál ajánló Szerző: Fidelio

A sakk királynője – megérkezett az előzetes Polgár Judit portréfilmjéhez

A Sundance Fesztiválon debütál, februárban pedig már a Netflixen is látható lesz A sakk királynője (Queen of Chess) című dokumentumfilm. Rory Kennedy alkotásában a magyar sakklegenda, Polgár Judit történetét mutatja be.
2017 május 24., 15:02
Vizuál sakk Szerző: (bzs)

Eddig ismeretlen felvételek a Polgár lányokról szóló filmben

Gyerekkoruktól megfosztott kis felnőttek, az apa ambíciójának áldozata vagy a magukban rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználó zsenik? A nyolcvanas években az egész ország azt találgatta, hogy Polgár László elrontotta-e a gyerekei életét vagy bebizonyítja, hogy megfelelő neveléssel bárkiből lehet zseni.
2016 szeptember 5., 08:08
Klasszikus polgár judit Szerző: Bokor Gabriella

„Az éneklés olyan, mint a futás”

A legkeresettebb fiatal énekesek között tartják számon a mindössze huszonegy éves Ӓneas Humm-ot, aki – méltatói szerint – csodagyerekből csodafelnőtté vált. A svájci baritont hamarosan a magyar közönség is megismerheti: Búcsú és új kezdet címmel szeptember 17-én Polgár Judit közreműködésével ad dalestet a Régi Zeneakadémián.
2013 január 9., 13:45
Klasszikus polgár judit Szerző: Fidelio

Dalok a hazáról

Január 11-én Leila Pfister svájci mezzoszoprán és Polgár Judit zongoraművész ad koncertet az Óbudai Társaskörben. Műsorukon romantikus zeneszerzők és Kodály dalai szerepelnek.
2013 január 1., 06:48
Klasszikus polgár judit Szerző: Bokor Gabriella

Polgár Judit: "Édesapám mondogatta, a színpadon meg kell nyílni"

Hegy, völgy, fjord, síkság – kinek melyik az ismerős, a meghitt. Ezeket a kötődéseket idézi fel az Óbudai Társaskörben január 11-én a Lent a völgyben című koncerten egy fiatal svájci énekesnő, Leila Pfister, valamint a magyar zongoraművész, Polgár Judit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Élete végéig, mindig tanult” – Kolosi Tamásra emlékezünk Nyáry Krisztiánnal

Egyszerre volt tudós, könyvkiadó, üzletember és polgár, aki láthatatlanul is nyomot hagyott a magyar kultúrában. A Lírástudók podcastban Nyáry Krisztián, a Líra Csoport kreatív igazgatója idézi fel Kolosi Tamás kivételes pályájának történetét.
Színház

Kinyílik a Babilon dosszié – interjú Fullajtár Andreával új bemutatójáról

Az elmúlt két-három év kitartó és alapos munkájának megkoronázására készül Fullajtár Andrea a Babilon dosszié című monodráma bemutatójával.
Klasszikus

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.
Színház

„A mi színházi univerzumunkban te voltál a legtájékozottabb” – Hegedűs D. Géza emlékezik Vajda Mártára

Hegedűs D. Géza, a Nemzet Színésze, a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja emlékezett meg a színházi szervezet 70 éves korában elhunyt örökös ügyvezető titkáráról, Vajda Mártáról a Színházi Társaság közösségi felületén.
Színház

Elhunyt Vajda Márta

„Én csak egyetlen egyet szeretnék, amelyért mindig is küzdöttem: legyen béke, békesség – a színházak, az emberek között. Erre most még nagyobb szükség lenne, mint bármikor korábban” – nyilatkozta egykor. A Magyar Színházi Társaság örökös ügyvezető titkára 70 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink