popkultúra

2020 október 17., 09:30
Vizuál magazin Szerző: Kiss Dániel

Egy aszfaltpattanás is lehet műtárgy – A Fiat 500 a képzőművészetben

Olaszországban a mobilitást jelentette a nagy tömegek számára – voltak, akik egyenesen úgy fogalmaztak, hogy „ez volt az autó, mely a volán mögé ültette Itáliát”. Magyarországon az első nyugati autóként jelent meg a 60-as évek végén. Hangos volt, pici és a motorja is csak valamivel erősebb, mint egy robogónak, mégis a legtöbb tulajdonos számára feledhetetlen emlékek sora kötődött a mára már kultikus ikonná vált Fiat 500-hoz.
2020 október 2., 15:05
Plusz fotó Szerző: morpho

KÉP-regény: Punkügyletek

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a kilencvenes évek népszerű anarcho-post-punk-folk-rock bandája, a Chumbawamba budapesti fellépéséről, illetve az arra való bejutásról ír.
2020 október 1., 09:10
Plusz hír Szerző: (csm)

Új, bővített kiadásban jelent meg Prince egyik legjobb albuma

Az 1987-es Sign o’ The Times nyolc lemezen, kiadatlan dalokkal jelent meg újra. Ez volt Prince első albuma, miután kilépett a Revolutionből.
2020 augusztus 28., 13:50
Plusz magazin Szerző: morpho

KÉP-regény: Magtárkoncert

A nyár végével folytatódik morpho, azaz Hegedűs Ákos sorozata, amelyben hétről hétre egy fotóját – és annak történetét – osztja meg a Fidelio olvasóival. Ezúttal a Tankcsapdáról ír, amelynek tagjai úgy tűnik, már 2004-ben felkészültek a raktárkoncertek valamikori eljövetelére.
2020 augusztus 22., 12:00
Plusz gyász Szerző: Fidelio

Elhunyt Jack Sherman, a Red Hot Chili Peppers egykori gitárosa

A zenész 64 éves volt, a hírt egykori zenekara jelentette be az Instagramon.
2020 augusztus 2., 10:20
Jazz/World ajánló Szerző: Fidelio

Két új könyv mesél a hazai popkultúra történetéről

Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának két új, a hazai populáris zenei kultúra múltját kanonizáló könyve is megjelent. Az Azok a régi csibészek és a Hangok és ütemek új kötetei folytatják a sorozat hagyományait. 
2020 április 27., 17:50
Plusz magazin Szerző: Fidelio/MTI

75 éves az Apám hitte, a Nem adom fel és A padlás társszerzője, Sztevanovity Dusán

Az egykori Metró együttes tagja, Zorán és Presser szerzőtársa 2020. április 27-én ünnepli 75. születésnapját.
2020 április 16., 12:35
Plusz hír Szerző: Fidelio

Ingyenesen nézhetőek lesznek a Pink Floyd koncertfelvételei

A legendás zenekar április 17-én indítja el YouTube csatornáján azt a sorozatot, amelyben elérhetővé válnak teljes koncertfilmjeik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Színház

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Zenés színház

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.
Könyv

Christoph Ransmayr lesz a PesText vendége

Ismét több világhírű szerző látogat Budapestre május 7–10. között. A Három Hollóban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban zajló PesText kiemelt fellépője lesz Christoph Ransmayr, a kortárs német nyelvű irodalom egyik legnagyobb alakja.

Nyomtatott magazinjaink