popkultúra

2020 április 7., 17:45
Plusz magazin Szerző: Németh Róbert

„A legelsők közt omlott össze és az utolsó lesz, ami talpra áll” – válságban a magyar zeneipar 

A hazai könnyűzene és azt működtető zeneipar szinte a járvány első pillanatában leállt és lefagyott. Koncertek, turnék, fesztiválok maradnak el, egy teljes iparág maradt az egyik pillanatról a másikra munka és bevétel nélkül, s persze a kreativitás terepei is beszűkültek és átalakultak. Zenészeket és zeneipari embereket – szervezőket, menedzsereket, sajtósokat, újságírókat – kérdeztünk arról, hogy mi történik velük most, hogyan élik meg a járványidőszakot és a válságot.
2020 március 28., 08:45
Plusz interjú Szerző: Németh Róbert

 „Nem koncertet adunk, hanem együtt játsszuk azt a közönséggel” – Interjú Beck Zolival

Az idén húszéves 30Y nem pont úgy képzelte a 2020-as évet, ahogy az eddig alakult, ám ezzel együtt – és ettől függetlenül – azért beszélgettünk egyet Beck Zolival arról, hogy mitől is volt annyira fontos az együttzenéléssel töltött két évtized.
2020 február 2., 09:35
Jazz/World interjú Szerző: Németh Róbert

Összehozni szokatlan zenei világokat – Interjú Nóvé Somával

A fiatal hazai zenészgeneráció egyik legaktívabb és legkülönlegesebb figurája a leginkább a Middlemist Red frontembereként ismert Nóvé Soma, aki amellett, hogy számos zenei projektet – a népzenés alterocktól az indie-gitárzenéig – futtat egyszerre, animációs filmrendező is. Pillanatképet készítettünk arról, hogy mi mindennel foglalkozik jelenleg. Interjúnk apropója, hogy megjelent Mordái című zenekarának első nagylemeze.
2019 december 22., 09:05
Plusz lemezajánló Szerző: Németh Róbert

Legendák újratöltve – újra kiadták a Doors, Prince és az a-ha korszakalkotó lemezeit

Ha még mindig nem tudná, milyen kulturális termékkel lepje meg szeretteit karácsonyra, segítünk: három poptörténeti klasszikus is megjelent újra. Három, egymástól igencsak különböző előadó, illetve zenekar egy-egy lemezéről van szó. Egy egész biztosan közös bennük: mindegyik nagyszerű a maga módján.
2019 november 9., 14:15
Plusz magazin Szerző: Németh Róbert

Hősök, nem csak egy napra – dalok a 30 éve ledőlt Fal árnyékában

30 éve, 1989. november 9-én dőlt le a berlini fal, a Mauer. A fal egyszerre volt szimbólum, metafora, a körbezárt város pedig egy különös hely és egy egyszerre szimbolikusan és valóságosan is sajátos tér, különleges művészi, artisztikus mikroklíma. Ami emlékezetes dalokat, lemezeket inspirált és szült.
2019 november 3., 10:45
Plusz magazin Szerző: Németh Róbert

A punk-rock díva, aki kikosarazta Nick Cave-et – PJ Harvey 50

Szépen simul össze a percepciónkban, hogy néhány hete volt 50 éves, és hogy a legutóbbi lemeze alkotói folyamatáról készült A Dog Called Money című filmjét nemrég mutatta be a Titanic Filmfesztivál. Ilyenkor arra mutatnak a vektorok, hogy írni kell róla. PJ Harveyról beszélünk természetesen.
2018 október 10., 16:30
Plusz Film Szerző: Csabai Máté

Nem láthatunk be David Bowie arcai mögé

A Victoria & Albert Museum hatalmas sikerű kiállítása megpróbálta a lehetetlent: még életében kanonizálni Bowie-t. De éppen az a rockzene kamélonjának a lényege, hogy nem lehet megfogni, mert minduntalan kicsúszik a kezeink közül.
2018 január 28., 13:06
Klasszikus popkultúra Szerző: Csabai Máté

Ez a szimfónia annyira jó, hogy aki csak tudta, ellopta

Van egy szimfóniatétel, amelyet Frank Sinatra, Carlos Santana és Serge Gainsbourg is feldolgozott, egy filmnek adott címet, és a Waczak Szálló főhőse is imádta. Nem az Örömóda, és nem is Sorsszimfónia. Melyik az?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Színház

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Zenés színház

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink