poszt 2014

2014 június 6., 19:00
Színház magazin Szerző: Várhegyi András

Párbeszéd a párbeszéd hiányáról

Komoly érdeklődés mellett zajlott le a POSZT-on az idei két válogató, Sándor L. István kritikus és Császár Angela színésznő kezdeményezésére összehívott szakmai beszélgetés, amely a magyar színházi élet problémáit boncolgatta.
2014 június 5., 06:58
Színház díszvendég Szerző: Szentgyörgyi Rita

Huszti Péter: "Hiszek a tanításban"

Évtizedek óta hídépítőként műveli a színjátszást, a rendezést, a tanítást és az írást. Számtalan klasszikus és modern alakítás, musical, sőt operett szerep is fűződik a nevéhez. Páratlanul gazdag pályafutásából fotókiállítás nyílik majd a POSZT-on, ahol díszvendégként lesz jelen. INTERJÚ
2014 június 3., 16:00
Színház megnyitó Szerző: (va)

Idén is a báboké a tér

A Bóbita Bábszínház óriásbábjainak zenés felvonulásával veszi kezdetét június 5-én a Pécsi Országos Színházi Találkozó. Az eseményen általános iskolások tartanak villámcsődületet, este pedig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Énekes madár című produkciója nyitja a versenyprogram előadásainak sorát.
2014 június 3., 15:59
gyerek ajánló Szerző: (kki)

A gyerekeket is várják a POSzT-on

Óriásbábok felvonulásával és pécsi kisiskolások koncertjével veszi kezdetét június 5-én, csütörtökön a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A fesztivál szervezői a legkisebbekről sem feledkeztek meg: az off-programban számos gyerekelőadás, valamint táncház, kézműveskedés és játszóház is lesz.
2014 május 26., 16:30
Színház sajtótájékoztató Szerző: (va)

Hamarosan startol a POSzT!

Június 5-én kezdődik a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A tíznapos fesztivál versenyprogramján tizenhárom előadás szerepel, amelyek közül hat Budapestről, négy vidékről, három produkció pedig határon túli színházból érkezik.
2014 április 30., 08:00
Színház zsűri Szerző: (ktzs)

Összeállt a POSzT zsűrijének névsora

Megvan a június 5-14. között zajló Pécsi Országos Színházi Találkozó zsűrije. A szakmai zsűri hét, illetve a színész zsűri három tagja választja ki a díjazottakat összesen tíz kategóriában - derül ki a szervezők közleményéből.
2014 április 24., 06:58
Színház fodor tamás Szerző: Szentgyörgyi Rita

Fodor Tamás: "Minőség és alattvalói hűség"

A legendás Stúdió K alapítója abban a színházban hisz, amelyik felfedező utakra indít, valóságos helyzetekre valóságos válaszokat ad. A független szcéna hazai úttörője a Vádli társulatának visszatérő vendége. Bravúros alakítást nyújt az idei POSzT versenyprogramjába benevezett I. Erzsébet címszerepében. INTERJÚ
2014 március 10., 12:30
Színház fesztivál Szerző: (va)

Nyilvános a POSzT idei versenyprogramja!

A két válogató, Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész és Sándor L. István színházi kritikus, az Ellenfény című tánc- és színházművészeti folyóirat főszerkesztője a 2013. március 1. és 2014. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadások közül választotta ki az általuk legjobbnak ítélt produkciókat.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

75 éve verték halálra az Utas és holdvilág szerzőjét

Hetvenöt éve, 1945. január 27-én halt meg Szerb Antal. 1968-ban Balfon emlékművet avattak, amelyen az író szavai olvashatók: „A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is.”
Plusz

Könnyeinkkel küzdünk a Kobe Bryantről szóló animációs kisfilmet nézve

A Grammy gálát is beárnyékolta a Kobe Bryant haláláról érkező megrázó hír. Alicia Keys részvétnyilvánítása után több művész is az elhunyt emléke előtt tisztelgett műsorával. Mutatjuk Kobe Bryant Oscar-díjas animációs filmjét, amelyet a saját életéről készített.
Könyv

Szabó Magda Abigéljét ajánlja a New York Times

A múlt héten jelent meg az itthon közkedvelt regény angol fordítása, melyet a kiadó Jane Austen és J.K.Rowling műveihez hasonlít.
Klasszikus

A karmester, aki zenekari állással mentett meg zsidókat a lengyel holokauszt idején

A rettegett Hans Frank, a lengyelek hentese rajongott a zenéért. Hans Swarowsky karmester pedig a tűzzel játszott, amikor kihasználta ezt a rajongást, hogy zsidó és lengyel életeket mentsen meg a világháború alatt.
Jazz/World

Ilyen volt Chick Corea fellépése a Grammy-díjátadón (és itt a nyertesek listája)

Grammy-díjat nyert Caroline Shaw és Jennifer Higdon szerzői albuma, de Chick Corea és Esperanza Spalding is. A gála legnagyobb nyertese viszont a 18 éves Billie Eilish.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében