premier

2024 július 24., 11:20
Színház ajánló Szerző: Karinthy Színház

Az anya – Nagy-Kálózy Eszter főszereplésével készül bemutató a Karinthy Színházban

A budapesti Karinthy Színház várakozással teli izgalommal jelenti be Florian Zeller Az anya című fekete komédiájának budapesti ősbemutatóját. Az előadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával együttműködésben valósul meg, amit az üzbég származású, nemzetközileg elismert rendező, Talgat Batalov állít színpadra.
2024 július 17., 12:55
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Margaret Atwood az asszonyi hűségről szóló mítoszadaptációját is bemutatja a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház fesztiválprogramjának fontos csomópontjai a saját bemutatók, idén például négy olyan előadás, amelyet a színház részben saját fejlesztésben, részben koprodukciós partnerrel hoz létre.
2024 június 20., 13:25
Zenés színház interjú Szerző: Várkonyi Judit

Ami szembejön, nem biztos, hogy akadály – interjú Béres Attilával a szegedi Rebecca-bemutató kapcsán

Pont ilyennek képzeltem: elfoglalt, egymást érik a beérkező hívásai, többször kér fél percet, mire leül és belehelyezkedik az interjúszituációba. Béres Attilával, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával beszélgettünk, aki a Szegedi Szabadtéri Játékokon rendezi a Rebecca musicalt.
2024 május 30., 11:00
Színház hír Szerző: Fidelio

A Klebelsberg házaspár egykori otthonában tartanak ősbemutatót Klebelsberg Kuno feleségének életéről

A Klebelsberg Kunoné Botka Sarolta életéről készült, Árnyéksors című drámát június 14-én, az Összetartozás Ünnep Családi Fesztivál keretében mutatják be a Klebelsberg Kastély Kamaraszínházában.
2024 május 24., 17:30
Színház hír Szerző: Fidelio

Chaplin és Einstein barátságának történetéről szól a Rózsavölgyi Szalon augusztusban érkező bemutatója

Megtartották a Rózsavölgyi Szalon soron következő bemutatója, az Albert és Charlie olvasópróbáját Ujj Mészáros Károly rendező vezetésével. Az augusztusi bemutatóban színpadra lép Epres Attila, Pál András és Nagy Dóra.
2024 május 22., 14:35
Színház ajánló Szerző: 6SZÍN

Milyen hatással van hat ember életére egy váratlan terhesség? – új bemutató a 6SZÍN-ben

Csákvári Krisztián írta és rendezte a 6SZÍN legújabb bemutatóját, amely egy váratlan terhesség körül forog. A Kontraszt című előadás története egy fiatal felnőtt férfi útkereséséről szól a modern világ talajvesztett zűrzavarában.
2024 május 9., 11:30
Színház hír Szerző: Fidelio

Ördög Tamás rendezésével zárja az évad bemutatóinak sorát a Radnóti

Május 10-től láthatja a közönség August Strindberg A pelikán című darabját Tóth Ildikó, Major Erik, Sodró Eliza és Bányai Kelemen Barna szereplésével.
2024 május 8., 11:10
Színház hír Szerző: (va)

Kálid Artúr címszereplésével készül a Hyppolit, a lakáj a Kőszegi Várszínházban

Megtartották a Kőszegi Várszínház és a Bartók Színház közös bemutatójának olvasópróbáját. A Zágon István vígjátékából és Nóti Károly filmforgatókönyvéből készülő produkció július 11. és 13. között három alkalommal látható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink