Idén Prokofjev állt február 4-én a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar maratonjának a középpontjában. Az egész napos sorozat második felében, délután négytől este tízig hallgattuk a koncerteket.
Január 28-án mutatja be a Magyar Állami Operaház Prokofjev monumentális operáját, a Háború & békét. A Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban készült előadást a katalán rendező, Calixto Bieito állította színre.
A hetven éve elhunyt Prokofjev életművének szenteli 2023-as maratonját a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar, a koncertsorozat programja már nyilvános, jegyek november 18-tól kaphatók.
Prokofjev és Sosztakovics művei szerepelnek a Nemzeti Filharmonikusok november 25-i koncertjén. A történelmi témájú Alekszandr Nyevszkij-kantáta sokak számára filmzeneként lehet ismerős.
Az idők során mindig változott a tánc viszonya a hatalommal. Egészen szélsőséges helyzetekbe is keveredett így egy-egy mű. Lássuk Prokofjev elfeledett műve, az Acéllépés esetét!
Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Kozmikus tér / Teremtett világ / Missa duodecima – a Feledi Project új bemutatóinak már a címéből is sejthető, hogy a hétköznapi világon túli tartományt látogathatjuk meg, ha helyet foglalunk az előadáson, október 20-án a Müpa Fesztivál Színházában.
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.