Stefan Vögel fordulatokban gazdag párkapcsolati vígjátéka Rába Roland rendezésében, Debreczeny Csaba, Szávai Viktória, Mészáros Máté és Járó Zsuzsa előadásában látható február 19-től.
A Rotterdami Filmfesztiválon mutatkozik be az Üres lovak. A 2019 tavaszán elkészült, Lichter Péter rendezésében született filmalkotás nyugat-európai premierje január végén lesz.
Éppen tíz évvel ezelőtt mutatták be a Krétakör hamlet.ws című előadását Nádasdy Ádám új fordításában, Schilling Árpád rendezésében, Gyabronka József, Nagy Zsolt és Rába Roland szereplésével. A Madách Színház Szerelmünk, Shakespeare fesztiváljának egyik utolsó programjaként most azok is megnézhették a legendás produkciót, akik annak idején lemaradtak róla.
Milyen menekülési vagy túlélési stratégiák lehetnek egy zombik vagy egy politikusok uralta totalitárius rendszerben? Megdönthető-e egy ilyen rendszer, ha igen, hogyan? És mi van utána? A Proton Színház Utolsója és a -011 Alkotócsoport Valóság szobája keresi a választ a kérdésekre. KRITIKA
Katasztrófa helyzet szülte félelem, elszabadult ösztönök és zombikká vált emberek egy bevásárlóközpontban. A Proton Színház és a Trafó közös produkciója, az Utolsó véresen mulatságos mese a túlélésről. A rendezőt kérdeztük. INTERJÚ
A Proton Színház és a Trafó koprodukciójában létrejövő darab bebizonyítja, hogy a zombi filmek világa nem összeegyeztethetetlen a színházzal. Az előadás premierjét szeptember 11-én tartják.
A Független Thália Projekt keretében november 26-án tartanak bemutatót a Thália Színházban. A produkciót Rába Roland rendezésében a K.V. Társulat három színésznőjével láthatja a közönség.
Bereczky Dávid az évad első Haydn-Mozart koncertjén Mozart Esz-dúr kürtversenyének szólóját adja elő. A kürtművészt hangszerválasztásról és a bolondozó Mozartról kérdeztük.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház évadának első nagyszínpadi bemutatója az Úri muri lesz október 19-én. Horváth Csaba rendezővel az íróval való alkotói viszonyáról, a regény színpadra állításáról, emberismeretről és magyarságról is beszélgettünk.
Hagyományainak megfelelően ismét Bartókkal indítja évadát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, ám a nyitókoncert ezúttal más okból is különleges lesz: most először játssza ugyanis az együttes Vashegyi György vezényletével a zeneszerző egy művét
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
2025 elején jelenik meg a Platon Karataev zenekar negyedik stúdióalbuma, Napkötöző címmel. A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan írt és rendezett klipet.
Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
Az emberi kapcsolatok összetettségére és törékenységére hívja fel a figyelmet Alexandre de La Patellière és Matthieu Delaporte Hogyan nevezzelek? című darabja. A nagy sikerű francia filmből készített előadást a tízéves Veres 1 Színház, amely jubileumát Peller Károly debütálásával ünnepli.
Az Istenek és démonok királysága – Mezopotámia Kr. e. 1000-500 című tárlat október 5-én nyílik meg, és egészen február elejéig látogatható. A szervezők szerint hasonló léptékű kiállítás tízévente csak egy-kettő van a világban.
Magyar komolyzenei, filmes és internetes világsiker: a Concerto Budapest 2024-es Mozart-napjának élő közvetítését beválasztották a 14. Lovie Awards döntőjébe.