rabih mroué

2010 november 5., 12:38
Színház libanon Szerző: Papp Tímea

Rabih Mroué: "Színházat csinálok. Jelzők nélkül."

Rabih Mroué előadásai erősen (társadalom)politikusak, témájuk a libanoni jelen, illetve a polgárháborús közelmúlt. Ennek ellenére nem akart soha politikus lenni, nem tanult szociológiát, történelmet vagy politológiát, mi több, a színházra is véletlenül talált. (Vagy a színház talált rá véletlenül, ő maga sem biztos ebben.)
2010 november 4., 16:53
Színház libanon Szerző: Fidelio

Kortárs közel-keleti művészet, Libanon, Mroué

Mestyán Ádám írása az Egy eltűnt hivatalnok nyomában című Trafó-beli előadás kapcsán.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Babits a ritmusdaráló, Móricz a műparaszt

Vámos Miklós e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni.
Színház

Ők az évad legjobbjai a kritikusok szerint

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. A díjátadót szeptember 22-én tartják a Katonában.
Színház

Ilyen volt a Sztalkert csoport új Vízkeresztje - Galéria

A Shakespeare Fesztiválon mutatták be a Sztalkert Csoport második önálló produkcióját, a Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadást, amely legközelebb a Szentendrei Teátrum FRISS programsorozatában, majd Zsámbékon vendégeskedik.
Vizuál

Colostokból és kalászból készült ruhák

Király Tamás (1952-2013) alkotásaihoz a legolcsóbb anyagokat használta fel, a ruhákat, illetve ezek elemeit is gyakran újrahasznosította. A divattervező több mint három évtizedes pályafutását mutatja be az a retrospektív kiállítás, amely Out of the box címmel látható a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban.
Klasszikus

Kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten

Számos hangverseny, kiállítás, filmvetítés, táncszínházi előadás, bábopera és térzene is várja az érdeklődőket a hétfőn kezdődő Kodály Művészeti Fesztiválon Kecskeméten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében