radnóti színház

2015 augusztus 13., 10:10
Színház mti Szerző: (va)

Évadkezdésre hangol a Radnóti Színház

Bár a Nagymező utcai teátrum 2015/2016-os évada csak októberben kezdődik, szeptemberben is találkozhat a közönség a színház művészeivel: a Pozsonyi Pikniken és a Színházak éjszakáján várják az érdeklődőket.
2015 július 30., 09:59
Színház kováts adél Szerző: (ja)

Kováts Adél pályázik a Radnóti élére

Kováts Adél színésznő pályázik a Radnóti Színház igazgatói posztjára, értesült a Színház.hu és a 168 óra.
2015 május 17., 06:58
Tánc horváth csaba Szerző: Fehér Anna Magda

Horváth Csaba: "Kiélezett világban élünk"

Progresszív mozgásvilágú előadásra készül Horváth Csaba és a Forte Társulat. Az évad egyik utolsó bemutatójaként, június 3-án a Szkéné Színházban tűzik műsorra a Bűn és bűnhődést. Elképzeléseiről az előadás próbáinak kezdetén Horváth Csabát kérdeztük. INTERJÚ
2015 február 4., 06:58
Színház pál andrás Szerző: Várhegyi András

Pál András: "Csak úgy lehet, ha belepusztulsz"

Kevés olyan fiatal színész van, aki pályája során annyi színpadon és helyzetben próbálhatta már ki magát – és alkotott maradandót –, mint Pál András. A Radnóti Színház művészével a váltások időszerűségéről, új impulzusok kereséséről, szerepekről és egy szicíliai jövőképről beszélgettünk. INTERJÚ
2015 január 26., 16:40
Edu-Art mti Szerző: (ja)

Színházpedagógiai programot indít a Radnóti

Kulissza elnevezéssel komplex, háromlépcsős színházpedagógiai programot indít középiskolás korosztály számára a Radnóti Színház januárban.
2015 január 21., 16:30
Színház pál andrás Szerző: (va)

Fidelio Színházi Est: Anatol és a nők

Játsszon a Fidelióval és legyen ott Arthur Schnitzler Bálint András rendezte vígjátékán a Radnóti Színházban, amelynek február 6-i előadása után közönségtalálkozón kérdezhetik az alkotókat!
2015 január 10., 15:01
Színház mti Szerző: (ja)

Különbéke, Sárkány lehelet, Nádgarnitúra

Ismét láthatóak az Irodallam című sorozat előadásai a Radnóti Színházban: januártól a színház három művésze, Adorjáni Bálint, Szávai Viktória és Andrusko Marcella irodalmi estjeit tűzik műsorra.
2014 december 20., 06:58
Színház nemzeti színház Szerző: Szentgyörgyi Rita

Szabó Kimmel Tamás: "Nehéz volt elengedni Hamletet"

A nemzedéke illúzióvesztéséről, dühéről valló Hamletje után két évvel újabb komoly határátlépésre készül Szabó Kimmel Tamás: a Karamazov testvérekben lesz látható a Radnóti Színházban Valló Péter rendezésében. Műhelymunkáról, profizmusról, minőségi hozzáállásról és az Orlai Produkciónál szerzett tapasztalatokról kérdeztük. INTERJÚ

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Klasszikus

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zeneelmélet

De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.
Vizuál

Budapest legmesésebb tetőteraszai

A Budapest100 csodája, hogy kinyitsz egy átlagos kaput a bulinegyed közepén és besétálsz egy 1800-as években épült ház ősfás udvarába. Vagy kijutsz egy tetőre és új perspektívát kapsz az egész városról. Galéria!
Fidelio Tours

Művészcsaládok évszázados búvóhelye – Partitúra az Áprily-völgyben

„Megérkezik a busz Visegrádra, néhány jellemző, az autóból is értelmezhető tájkép, plusz drónfelvétel, utána átérünk Tahiba, a Péreli-Tolcsvay művészpár házához…” – így kezdődik a Partitúra Visegrád-környéki kalandozásának forgatási terve. Most szombaton, szeptember 19-én pedig már láthatjuk is a Duna tévén – a szokásos időben, 14.30-kor –, hogyan vendégeskedett Miklósa Erika operaénekes és Batta András zenetudós műsorvezető páros először Péreli Zsuzsa textilművész és Tolcsvay László zeneszerző otthonában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében