rebecca

2024 június 20., 13:25
Zenés színház interjú Szerző: Várkonyi Judit

Ami szembejön, nem biztos, hogy akadály – interjú Béres Attilával a szegedi Rebecca-bemutató kapcsán

Pont ilyennek képzeltem: elfoglalt, egymást érik a beérkező hívásai, többször kér fél percet, mire leül és belehelyezkedik az interjúszituációba. Béres Attilával, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával beszélgettünk, aki a Szegedi Szabadtéri Játékokon rendezi a Rebecca musicalt.
2017 december 29., 12:11
Zenés színház interjú Szerző: Csicsely Zoltán

Lévay Szilveszter: „A nők közötti harc mindig különleges”

"A közönség most még eggyel jobb verziót kapott" – fogalmaz Lévay Szilveszter Grammy-díjas zeneszerző a Rebecca című musicalje felújítása kapcsán. A darab magyarországi bemutatóját 2010-ben tartották és néhány év pihenő után 2017 decemberében ismét műsorra került a Budapesti Operettszínházban, ahol Lévay Szilveszter szinte házi szerzőnek számít, folyamatosan futnak a darabjai. A művei legalább ennyire népszerűek Japánban is – ennek vélhető okairól is faggattuk.
2012 május 30., 13:42
Zenés színház woody allen Szerző: (pt)

Jackman, Kidman és Allen is a Broadway-n

Nicole Kidman drámai szerepben, Hugh Jackman Houdiniként, Antonio Banderas mint Zorba, Woody Allen-film musicaladaptációban, Rebecca-premier - összesítettük a Broadway legérdekesebbnek ígérkező produkcióit.
2011 december 30., 13:37
Zenés színház musical Szerző: Fidelio

Századik előadásához érkezett a Rebecca

A Lévay-Kunze-musicalt december 27-én századik alkalommal láthatták a nézők a Budapesti Operettszínházban. A jubileumi előadás alkalmából meglepetésekkel készültek a szereplők.
2011 május 31., 08:30
Zenés színház bukarest Szerző: Papp Tímea

Béres Attila: "Hogy megmérettessem magam"

Béres Attilával a nemrégiben Bukarestben színre vitt Rebeccától indult a beszélgetés, aztán két újabb újrarendezés, a Valahol Európában és a Cigányszerelem kapcsán eljutottunk a zenés színház társadalmi feladataihoz.
2011 május 9., 21:53
Zenés színház hírek Szerző: Fidelio

Rebecca – a negyedik operettszínházi siker Bukarestben

Béres Attila rendezésében a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínházban is hatalmas sikert aratott Lévay Szilveszter Rebecca című musicalje, mely egy éve látható a Nagymező utcában. A romániai produkción is a magyar kreatív csapat dolgozott.
2011 április 20., 12:10
Zenés színház bukarest Szerző: (pt)

Béres Attila ismét Bukarestben rendez

A Budapesti Operettszínház főrendezője a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínházban rendezi a Budapesten nagy sikerrel játszott Rebecca című musicalt.
2010 május 29., 02:25
Zenés színház musical Szerző: Fidelio

Rebecca a boltokban

Tömegek várták a Budapesti Operettszínház legutóbbi musicalpremierje, a Rebecca CD-jének megjelenését.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Egy ismeretlen, akire tízezrek kíváncsiak – vasárnapig látható az MS mester-kiállítás a Szépművészetiben

Július 20-ig látható az MS mester és kora című tárlat a Szépművészeti Múzeumban.  A magyarországi középkori művészet titokzatos alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát bemutató kiállítást eddig több mint ötvenezren tekintették meg.
Színház

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.

Nyomtatott magazinjaink