A Beszélő folyóirat november 30. és december 14. között Hovatovább néven rendez kulturális fesztivált, ami a szegénység, a marginalitás és az antirasszizmus témája mellett a roma művészettel is foglalkozik.
Veronában az Aréna, Rómában a Caracalla-fürdők látják vendégül a nyári operaszezont. Mindkét helyszínen felcsendül az Aida, és magyar művészek is fellépnek.
Liszt Ferenc életének fő színterei között kitüntetett helyet érdemel Róma. Párizs, Weimar és Pest mellett itt időzött legtöbbet, és számos kései remekműve született "az örök városban".
Június 3-5. között rendezik meg az olasz fővárosban a Canto Sacro egyházzenei fesztivált, ahol június 4-én lép fel a szegedi énekkar Cser Ádám vezetésével.
Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!
Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Az énekes, mesemondó Berecz András néprajzi, antropológiai természetű fotókat is készít évtizedek óta. Emellett a Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadáson is találkozhat vele a közönség május 10-én este 19 órakor a Pesti Vigadóban.