sárospatak

2014 április 1., 08:00
Edu-Art sárospatak Szerző: Fidelio

Újra vár a Crescendo Nyári Akadémia!

2014. július 28. és augusztus 11. között immár tizenegyedik alkalommal rendeznek zenei mesterkurzusokat Sárospatakon a világ harminc országából érkező fiatal művészek számára.
2013 augusztus 17., 08:00
Klasszikus kritika Szerző: Kolozsi László

Schubert a halálos ágyon

A Zempléni Fesztiválon idén a legjobb és legmaradandóbb élményem az a félóra volt, amit egy sárospataki pizzériában a zenéről való beszélgetéssel töltöttem - és ezen kijelentésem nem feltétlenül negatív kritikája a Zempléni Fesztivál és az azzal együttműködő Crescendo Nyári Akadémia programjainak. BESZÁMOLÓ
2013 augusztus 14., 07:27
Klasszikus sárospatak Szerző: Mesterházi Gábor

"A Húsz pillantás tökéletesen páratlan mű"

Martin Helmchen a sárospataki Crescendo Nyári Akadémia visszatérő vendége. A rendezvénysorozat programjaiban a sprituális élmények és programok szerepe kiemelten fontos, a zongoraművész idei koncertje pedig tökéletesen illett a fesztivál szellemiségéhez: augusztus 7-én éjjel Olivier Messiaen Húsz pillantás a gyermek Jézusra című alkotását adta elő. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele. INTERJÚ
2013 augusztus 5., 18:12
Klasszikus sárospatak Szerző: Fidelio

Tisztelgés a barokk mesterek előtt

Augusztus 14-én a Concerto Armonico ad barokk zenei ízelítőt Sárospatak református templomában este nyolc órától.
2013 július 31., 16:11
Zenés színház mozart Szerző: (x)

Don Giovanni, ősbemutató és tanári koncertek Sárospatakon

A világ harminc országából érkeznek fiatal művészek Sárospatakra immár tíz éve minden nyáron a Crescendo Nyári Akadémia magas színvonalú zenei mesterkurzusaira, amelyek eddig összesen több mint ezer fiatal tehetségnek biztosítottak tanulási lehetőséget, valamint három operaelődással és több mint százötven ingyenes koncerttel gazdagították Sárospatak kulturális életét.
2013 június 25., 16:59
Klasszikus sárospatak Szerző: (rzs)

Koncertek borral

Bár a Zempléni Fesztiválon csak bizonyos hangversenyek kapnak helyet a "Koncert borral"-sorozatban, az idén huszonkettedik alkalommal látogatható kulturális rendezvény Tokaj-Hegyalját is a zenei élet vérkeringésébe kapcsoló helyszínei révén erősen kötődik a szőlőbirtokok és borospincék világához.
2013 február 1., 18:00
Klasszikus zongora Szerző: Maczkay Géza

Marczi Mariann: "A ma élő előadók feladata a mai zene tolmácsolása"

Egy kis kihagyás után újra egyre gyakrabban lép színpadra a zongoraművésznő. Ehhez azonban nagyon racionálisan megtervezett idő- és erőbeosztásra van szüksége, hiszen a koncertezés mellett gyermeket nevel, tanít, és tudományos kutatómunkát is folytat - február elején például Londonban tart előadást és ad koncertet egy nemzetközi szimpóziumon. INTERJÚ
2012 augusztus 14., 13:12
Klasszikus sárospatak Szerző: Fidelio

Záróhangverseny

A 2012-es Zempléni Fesztivál utolsó koncertjén Händel nagyszíbású Messiás oratóriuma csendül fel a Református templomban.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Klasszikus

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.

Nyomtatott magazinjaink