sasha waltz

2017 április 2., 14:58
Tánc new york city ballet Szerző: Fidelio

Először rendezik meg a SZERPENTIN Táncfilm Fesztivált

Május 17. és 19. között első alkalommal jelentkezik Magyarország egyetlen, tánc-alapú filmekre fókuszáló nemzetközi seregszemléje a Kino Caféban.
2016 szeptember 20., 11:33
Tánc pina bausch Szerző: (sze)

Fellázadtak a Berlini Állami Balett táncosai

A balett-táncosok nem szeretnék, ha Sasha Waltz lenne a társulat új igazgatója, ugyanis szerintük jelentősen romlana a társulat renoméja, ha az elsősorban kortárs tánc területén tevékenykedő koreográfus vezetné a klasszikus táncszínházat.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Zongorabillentyűzetet formázó virágkompozíció Cziffra György tiszteletére

A Cziffra György-emlékév keretében különleges virágkompozíciót készített a FŐKERT Nonprofit Zrt a Szent István Parkba.
Klasszikus

Herboly Domonkos: „Még jobban megbecsüljük a közönséget”

Megpróbáltatásokkal teli koncertévad van mögöttünk, ami az ország első számú együtteseit is próbára tette, szakmailag és lelkileg egyaránt. A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával, Herboly Domonkossal beszélgettünk a tapasztalatokról és a következő évadra vonatkozó terveikről.
Klasszikus

A természet, a mozgás és a művészet egysége

Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivált július 30. és augusztus 1. között.
Vizuál

75 év után újra Magyarországon Courbet festménye

Magyar magángyűjtő vásárolta meg, így 75 év után újra Magyarországra került az egykori Hatvany-gyűjtemény jeles darabja, Gustave Courbet Fürdőzők az erdőben című festménye. Rövidesen a magyar közönség is láthatja az értékes alkotást.
Vizuál

Jancsó Miklós acélbörtönben, Barcsay Jenő vaskarikában - Féner Tamás új portréi

Rendhagyó virtuális tárlatra invitál Féner Tamás fotóművész. A 34 új portré mellett történetek, anekdoták érzékeltetik a fotós és képein szereplők kapcsolatát: között lelkészt, szerzetest, rabbit, szociológust, történészt, írót, költőt, zeneszerzőt és bírót is találunk. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink