Az operaénekesnő mellett Barna Imre műfordító, szerkesztő, Lukácsi Margit műfordító, italianista is magas rangú olasz kitüntetéseket vehetett át Budapesten Massimo Rusticótól, Olaszország magyarországi nagykövetétől.
A Kossuth-díjjal frissen kitüntetett operaénekes 24 évet töltött az operaszínpadokon. Mint elmondta, sosem felejti el az első budapesti Tosca-szereplését James King oldalán.
Sylvia Sass ma ünnepli születésnapját. Az 1951-ben született énekesnőt egyik felvételével köszöntjük, amin Puccini Pillangókisasszony című operájából énekli Cso-cso-szán nagyáriáját.
A Zenei gyűjtemény 2014-ben ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját. Ezt a jubileumot a zenei élet különböző területein tevékenykedő ötven olyan muzsikus bemutatásával szeretnék emlékezetesebbé tenni, akik a kezdetektől aktívan részt vettek a Zenei Gyűjtemény életében.
A Magyar Művészeti Akadémia szervezésében 2014. április 23. és 25. között a világhírű szopránnal, Sass Sylviával találkozhatnak azon énekművészek, akik egy mesterkurzus keretein belül kívánják elmélyíteni énekművészi tudásukat.
Június 22-én délután négytől zenei újdonságokkal, különlegességekkel, aktualitásokkal vár Csiba Lajos és Juhász Előd a Magyar Katolikus Rádió műsorában.
A Fővárosi Nagycirkusz tíz éve szervez pedagógiai programokat iskolás gyerekek számára, foglalkozásaikon pedig élményszerűen fejlesztik a gyerekek képességeit, tudását. Sándor Andrással a cirkuszpedagógia jelentőségéről, eredményeiről és jövőjéről beszélgettünk.
A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Antwerpen évszázados múltra visszatekintő épületeinek falai között augusztusban ismét megszólal a múlt: a Laus Polyphoniae fesztivál Európa egyik legkülönlegesebb régizenei eseménye, amelynek egyik visszatérő fellépője a Cappella Pratensis.
Július 18. és 21. között ismét átélhetjük nagyvásznon a Kossuth-díjas rendező legemlékezetesebb alkotásait, köztük a Sátántangót, a Werckmeister harmóniákat és a Kárhozatot is, de mindemellett két ritkán látható filmje is látható lesz.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Variációk kamarazenére sorozata 2025-2026-ban is a klasszikus formációk és az egyedi összeállítások széles választékát kínálja. A programsorozatban a zeneirodalom legnagyobb művei éppúgy helyet kapnak, mint a különlegességek és ritkaságok.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztiválon. A produkció OFF-programként szerepelt a nemzetközi, kortárs színházi seregszemlén.