shakespeare fesztivál

2014 július 21., 08:00
Színház kritika Szerző: Stuber Andrea

Vízcseppzuhatag

Egy fesztivál életében a tizedik alkalom megkülönböztetetten szép és jó pillanat. Már bejáratottság és megállapodottság, de még nem megfáradtság és ellaposodás. KRITIKA
2014 július 1., 15:50
Színház premier Szerző: (va)

Szentivánéji álom Gyulán

David Doiashvili grúz rendező vezetésével mutatják be Shakespeare vígjátékát július 3-án a Gyulai Várszínház nyári fesztiválján.
2013 augusztus 13., 11:00
Színház fesztivál Szerző: (va)

Véget ért a Gyulai Várszínház jubileumi évada

A kerek évfordulóhoz méltó sikerrel zárta az ötvenedik évadot a Gyulai Várszínház. A közönség ötven nap alatt hetven programot láthatott, közülük harminc ingyenes műsort június 22. és augusztus 10. között - közölte Gedeon József igazgató.
2013 július 31., 06:58
Színház interjú Szerző: Marton Éva

Zsótér Sándor: "Mindenki Hamlet akar lenni"

Idén kilencedik alkalommal rendezték meg Gyulán a Shakespeare Fesztivált, melyre minden évben az előző évad legizgalmasabb hazai és nemzetközi Shakespeare-előadásait hívják meg. A középpontban mindig valamely Shakespeare-mű vagy egy ehhez kapcsolódó kérdés áll, ahogy ez alkalommal a "nagymonológok" és a Hamlet. Zsótér Sándor nem ismer határokat: földön, vízben, levegőben rendez, vele beszélgettünk Hamlet-rendezéséről. INTERJÚ
2013 július 5., 10:25
Színház fesztivál Szerző: (va)

Elkezdődött a gyulai Shakespeare Fesztivál

Kilencedik alkalommal rendezik meg Gyulán a Shakespeare Fesztivált július 4. és 15. között világhírű produkciókkal, a legjobb magyar előadásokkal, fókuszban a Hamlettel és a szonettekkel.
2012 június 22., 14:29
Színház gyula Szerző: (pt)

Viharos Shakespeare Fesztivál

Idény nyolcadik alkalommal rendezik meg a Shakespeare Fesztivált. Premier, vendégjáték, konferencia, magyar művészek és világsztárok, színházi és gasztronómiai élmények várják idén is a Gyulára látogatókat.
2011 július 23., 12:06
Színház kritika Szerző: Papp Tímea

Magánmitológia

Oskaras Koršunovas új előadása, a Miranda olyan, mint ha A fekete hattyú Viharba keveredett volna.
2011 július 17., 16:41
Színház gyula Szerző: Fidelio

Vilmos naplója - 6.

Gyulára nem először érkező és a sajtót tájékoztató litvánok, valamint a Globe zenészei Philip Pickett vezetésével - július 15-16. szavakban és képekben.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Szerdán kezdetét vette a 71. Berlinale a European Shooting Stars 2021 Kick Off rendezvénnyel, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az adott év legtehetségesebb fiatal színészeit és színésznőit a filmvilág nagyjainak. Köztük van Stork Natasa is, aki budapesti otthonában ülve fogadja három napot át a világsajtót és a legnevesebb casting ügynökségeket.
Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Vizuál

Meryl Streep nyáron visszatér a Broadwayre

A kulisszák mögé enged betekintést legújabb filmjében Meryl Streep, aki Places, please-el a Broadway előtt is tiszteleg – írja a Deadline.
Plusz

Megújult az Art is Business honlapja

Második születésnapját ünnepli az Art is Business, az évfordulóra teljesen új megjelenést kapott a magazin honlapja, amelyen a jövőben rendszeresen olvashatunk híreket a forprofit szektor és a művészet világából.
Színház

Magyarország a '90-es években – egy gyerek szemével

EX KATEDRA címmel tart online bemutatót a Stereo Akt társulat március 4-én a Jurányi Házban. Az előadást a SzínházTV közvetíti online formában. A darab létrejöttének hátterébe a társulatot vezető független színházi alkotó, Boross Martin nyújt betekintést.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében