shakespeare

2018 július 24., 09:20
Színház kritika Szerző: Zappe László

A Hamlettel mindenki ki akarja próbálni magát

Gedeon József igazgató működésének legmaradandóbb emléke alighanem a Shakespeare Fesztivál lesz Gyulán. Az idén tizennegyedik alkalommal rendezték meg, és az most is bebizonyosodott, hogy a világ legsikeresebb drámaírójának életműve nyilván kimeríthetetlen forrásnak fog bizonyulni még sok-sok nyárra.
2018 május 30., 11:58
Tánc premier Szerző: Fidelio

Migráció és gender-kérdések Shakespeare apropóján, táncban elbeszélve

Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiájának táncszínházi adaptációját mutatja be a Juhász Kata Társulat június 12-én a Bethlen Téri Színházban.
2018 április 12., 10:00
Színház shakespeare Szerző: Fidelio

Csuja Imre a legjobb Shakespeare-hős

A legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat idén Csuja Imre vehette át, IV. Henrik és Falstaff kettős szerepének megformálásáért az Örkény Színház előadásában.
2018 február 14., 12:36
Könyv plágium Szerző: Fidelio/MTI

Plágiumszoftver derítette ki, honnan merített Shakespeare

Az egyetemi szakdolgozatok vizsgálatára használthoz hasonló szoftver segítségével bukkantak rá a ma már alig ismert könyvre, ahonnan a Bárd számos monológja alapjait meríthette. Óriási felfedezés vagy csak egy a sokk tippből?
2018 február 13., 14:21
Színház videó Szerző: Fidelio/MTI

Lear király lesz Ian McKellen

Száz előadáson fogja Shakespeare Lear király című tragédiájának címszerepét játszani Ian McKellen a londoni Duke of York Színházban júliustól.
2018 február 12., 09:14
Vizuál shakespeare Szerző: Szabó Ádám

95 éves a Shakespeare-adaptációk és vallási filmek királya

Neve egy elírásból született, Júliáját túl kövérnek találta, míg a filmjeit a világ egyik fele élteti, a másik szépelgő giccsnek tartja. Franco Zeffirellit két Oscar-díjra jelölték, filmjei tévés sugárzása nélkül talán nem is rendeznék meg a Karácsonyt.
2017 november 13., 15:34
Könyv angol Szerző: Papp Tímea

A KULT50 bemutatja: Nádasdy Ádám

Nádasdy Ádám nem csupán nyelven, de a nyelvről is tud írni. Szórakoztatóan, élvezetesen,szenvedéllyel. Nádasdy Ádám portréja a Fidelio gondozásában megjelent KULT50 kiadványból.
2017 október 18., 15:40
Színház kritika Szerző: Zappe László

Gyűlik a genny, avagy harcok egy söröskupakért

A nézői beidegzettségek, berögződött elvárások megsértése mindig kockázatos. Az Örkény Színház utóbbi két bemutatójával éppen kétszer követi el ezt. A IV. Henrik ugyan nem olyan hosszú, mint a József és testvérei, de egy órányival ez is meghaladja a mai pesti normát. De a produkció igazolja a hosszúságot!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Sir Simon Rattle otthagyja Londont

Személyes okokkal indokolja, hogy 2023-ban távozik a Londoni Szimfonikusok éléről, és a müncheni Bajor Rádiózenekarnál folytatja a neves brit karmester.
Klasszikus

VIDEÓ: Baráth Emőke korai Mozart-áriát énekel

Szerelemi riválisáról énekel és csendben szenved Mozart operahőse, Sifare. A „Soffre il mio cor con pace” című áriát Baráth Emőke előadásában halljuk egy tavalyi, pécsi koncertről.
Színház

100 éve született Foxi Maxi és Frédi magyar hangja, Csákányi László

1921. január 13-án született Csákányi László, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, aki a papi hivatást feladva vált a magyar színjátszás kiemelkedő alakjává.
Zenés színház

Operajátszás, rendkívüli időkben

Folytatódik az Opera Magazin sorozata, amelyben zenei szakembereket faggatunk arról, hogyan változnak az operajátszási szokások, és mivel lehet hatékonyan megszólítani a közönséget. Ezúttal két zenetörténész-kritikussal, Mácsai Jánossal és Mesterházi Mátéval ültek le beszélgetni.
Színház

Elhunyt Vass Gábor színész

Évtizedekig dolgozott színházban, a legtöbben viszont orgánumát ismerik: ő volt Sean Connery és Bruce Willis magyar hangja. Hatvannégy éves volt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében