A fiatal komponistákat összefogó Studio 5 formáció október 21-i hangversenyén elhangzó új kompozíciók a Szent István Bazilika nyolc percnyi visszhangjára építenek. A művek a Magyar Rádió Énekkara és Virágh András Gábor orgonaművész előadásában szólalnak meg.
Két elsőoperás szerző, Bella Máté és Solti Árpád műveit mutatják be a Solti-teremben május 21-én és 23-án. A műveket Almási-Tóth András rendezte, Vajda Gergely vezényel majd.
A hasonlóan gondolkodó zeneszerzők csoportosulása nem ismeretlen fogalom a zenetörténetben. Elég, ha csak az orosz Ötökre vagy a francia Hatokra gondolunk. Idén pedig öt fiatal magyar komponista mutatkozik be a közönségnek Studio 5 néven.
A Blaha Lujza téri szórakozóhely egyre több kulturális programnak ad otthont úgy, hogy megőrzi fiatalos, laza stílusát. November 26-tól MetronómTető néven kortárszenei sorozattal bővül a kínálat.
A Doktoranduszok Országos Szövetsége Zenetudományi osztálya interdiszciplináris szimpóziumot, illetve zeneakadémista doktoranduszok és doktorjelöltek műveiből összeállított koncertet rendez június 14-én.
L. Nagy Attila két alkalommal már koreográfusként is kipróbálhatta magát, jelenleg pedig egy olyan munkában vesz részt, amely talán anyaszínháza életében is mérföldkő. A fiatal színészt többek között a Kár, hogy anyádat nem hoztuk el... című, 18+-os vásári bábrevü próbafolyamatáról kérdeztük.
Kevesen vannak olyanok, akik ismerik a színházat „hátulról”, miközben a reflektorfényben állnak. Az egyikük Szarvas Balázs, aki amellett, hogy az Újszínház színésze, rendezőasszisztensként is dolgozik a teátrumban. Hogyan vezetett útja a Paulay Ede utcába, miként tud a kettős feladatnak megfelelni – ezekről beszélgettünk vele.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.