Solti György, századunk egyik legkitűnőbb karmestere, az európai és amerikai zenei világ egyik vezető egyénisége 1912. október 21-én született Budapesten. Zeneakadémiai tanulmányait zongora és zeneszerzés szakon 1927 és 1931 között végezte, tanárai Bartók Béla, Dohnányi Ernő és Kodály Zoltán voltak.
L. Nagy Attila két alkalommal már koreográfusként is kipróbálhatta magát, jelenleg pedig egy olyan munkában vesz részt, amely talán anyaszínháza életében is mérföldkő. A fiatal színészt többek között a Kár, hogy anyádat nem hoztuk el... című, 18+-os vásári bábrevü próbafolyamatáról kérdeztük.
Kevesen vannak olyanok, akik ismerik a színházat „hátulról”, miközben a reflektorfényben állnak. Az egyikük Szarvas Balázs, aki amellett, hogy az Újszínház színésze, rendezőasszisztensként is dolgozik a teátrumban. Hogyan vezetett útja a Paulay Ede utcába, miként tud a kettős feladatnak megfelelni – ezekről beszélgettünk vele.
Szívet és lelket melengető századeleji dallamokat varázsol a Várkert Bazár színpadára zenekarával Szűcs Gabi és vendége, egy igazi Sinatra-típusú fickó, Gájer Bálint május 4-én, anyák napján. Az énekesnő elárulta azt is, milyen extravagáns ruhával készül a fellépésére.
Különleges jubileumi koncertet ad április 29-én a Várkert Bazárban Petruska András, aki mindig új utakat keres, dolgozik producerként, számítógépen ír zenét és tribute zenekarban is játszik.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Sokadszor tér vissza a népszerű nyomozó, Szindbád-Schiffer, aki ezúttal Amerikába érkezik, ahol countryénekes lesz. Ennek apropóján hívtuk meg podcastunkba Csabai Lászlót, aki Grisnik Petra faggatott – nem csak a könyvről.
Az általában viccesen említett 15 percnyi hírnév tárta előtte szélesre a jazz kapuját. Ám a kapun túl már saját tehetsége, kitartása segítette tovább. Hajdu Klára zenekart vezet, éneklést tanít, és néha elgondolkodik azon, hogyan tolja minél messzebb magától a mobiltelefont.
A 12. Savaria Filmszemlére minden korábbinál több nevezés érkezett, a vetítések mellett könyvbemutatóval, szakmai beszélgetésekkel, valamint Törőcsik Mari hagyatékából összeállított kiállítással is várják az érdeklődőket.
A Madách Színház nyilvánosságra hozta a 2025 szeptemberében debütáló Jégvarázs musical szereposztását és alkotócsapatát. Az előadás rendezője a színház igazgatója, Szirtes Tamás.
A Gyönyörű romlásom főhőse Nina, a magyar származású holokauszttúlélő, aki húsz éve rabja a férjének és a házasságának. Nem tud szabadulni attól a férfitól, aki saját függetlenségét minden emberi kapcsolat fölé helyezi. Nina egyúttal származásának is a rabja marad örökké. Olvasson bele ön is a kötetbe!