spinoza színház

2024 szeptember 19., 09:55
Plusz ajánló Szerző: (x)

Két hét a zsidó kultúra bűvöletében

Október 5. és 20. között rendezik meg a 22. Spinoza Zsidó Fesztivált, amely során tizennégy programmal, négy premierrel, két ősbemutatóval és nyolcvannégy közreműködővel várják az érdeklődőket a Dob utcában.
2024 április 30., 15:00
Jazz/World ajánló Szerző: Fidelio

Ingyenes koncerteket szervez a Spinoza Színház a Dob utcában

Május közepétől egy hónapon át minden csütörtökön öt órakor koncerteket hallgathat a közönség a Carl Lutz-emlékműnél, a Spinoza Színház és Kávéház rendezésében.
2024 április 22., 10:50
Színház hír Szerző: Fidelio

Ember Mária-díjat kapott Sándor Anna, a Spinoza Színház igazgatója

Az elismerést az igazgató a színház több mint húszéves működéséért kapta meg. A díjat a Raoul Wallenberg Egyesület elnöksége ítéli oda minden évben azoknak a személyeknek, akik támogatják az emberi jogokat, és bemutatják a magyarországi zsidó és nem zsidó emberek együttélését.
2022 december 1., 09:50
Színház interjú Szerző: Szentgyörgyi Rita

A színház kritizál, a művész lázad – Beszélgetés Peller Károllyal a Latabárné fia kapcsán

Latabár Kálmán születésének százhuszadik, színpadra lépésének századik évfordulójak a tiszteletére rendhagyó monodrámával állt elő a Spinoza Színház. Peller Károly 39 év eseményeit eleveníti meg hét jelenetben: egyszemélyes színházat varázsol a Spinoza picinyke színpadára, és társrendezőként is jegyzi A Latabárné fiát.
2022 november 24., 14:25
Színház hír Szerző: (va)

Emléktáblát avattak a 120 éve született Latabár Kálmán egykori lakóhelyén

1902. november 24-én született a 20. század egyik legkarakteresebb magyar színésze, Latabár Kálmán, akit Max Reinhardt is kora egyik legjobb alkotójának tartott. A komédia koronázatlan királyának egykori lakóhelyén emléktáblát helyeztek el, és ma este bemutatják a róla írt drámát a Spinoza Színházban.
2022 október 17., 11:35
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Különleges előadással tiszteleg Latabár Kálmán előtt a Spinoza Színház

A legendás énekes és táncoskomikus 120 éve lépett először színpadra, ebből az alkalomból írta drámáját Győrei Zsolt, aki különleges nézőpontból mutatja be Latabár Kálmánt.
2022 augusztus 26., 11:45
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Fesztivállal ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Spinoza Színház

A jubileumi fesztiválon 14 program várja az érdeklődőket szeptember 8. és 18. között, köztük két ősbemutató, koncertek, fotókiállítás és filmpremier.
2022 május 4., 14:50
Színház interjú Szerző: Szentgyörgyi Rita

„Utat mutatni a főállású kultúrafogyasztás felé” – beszélgetés Sándor Annával

Ingyenes koncertekkel, öt új bemutatóval és egy könyvvel ünnepli huszadik, jubileumi évadát a Dob utca kulturális, szellemi, szórakoztató ékszerdoboza, a Spinoza Színház. Az alapító-tulajdonossal, Sándor Annával beszélgettünk a pesti kabaréról, közösségépítésről és magyar zsidó nagyságokról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink