szabó attila

2016 április 25., 08:48
Jazz/World interjú Szerző: Szász Emese

Hendrixtől Kalotaszegig

Két zenekar, akik élen járnak a népzene magas szintű, izgalmas feldolgozásában. A Csík zenekar és a Rackajam eddig is sokszor vendégeskedett egymásnál, most azonban még szorosabbra fűzik a kapcsolatukat. Május elsején egy nagy, közös koncertet adnak a Müpában, ami minden bizonnyal egy új korszak kezdete is a két zenekar életben. A koncertről Ferenczi Györgyöt, a Rackajam vezetőjét és Szabó Attilát, a Csík zenekar prímását kérdeztük.
2014 szeptember 5., 15:28
gyerek kövér lászló Szerző: (kki)

Emeli előadásai számát a Kövér Béla Bábszínház

A korábbi évadok 190-200 előadásánál 15 százalékkal több darabot láthat 2014-2015-ben a közönség a szegedi Kövér Béla Bábszínházban - közölte Kövér László igazgató szeptember 3-án, szerdán az évadnyitó társulati ülésen.
2013 szeptember 6., 07:06
Jazz/World beatles Szerző: Párniczky András

Népzene klasszikus tréninggel

Hangszerelem rovatunkban Szabó Attila kerül bemutatásra, az a sokszínű gitáros-hegedűs, aki egyaránt jártas az angolszász könnyűzenében és a táncházak világába.
2013 május 13., 07:30
Jazz/World jubileum Szerző: Jávorszky Béla Szilárd

"A népzenei kötődésünk a legfontosabb”

Huszonöt éves a Csík Zenekar, május 17-én a Művészetek Palotájában ünnepelnek, s bár e jeles eseményen értelemszerűen eljátsszák a számukra hatalmas népszerűséget hozó, „kötelező erejű” feldolgozásaikat, a hangsúlyt az indíttatásra, a népzenei kötődésre helyezik. Interjú Csík Jánossal és Szabó Attilával. INTERJÚ
2013 január 7., 11:15
gyerek pécsi nemzeti színház Szerző: Fidelio

Sivatagi mesehős Pécsen

Kortárs magyar szerző művének bemutatójával gazdagítja családbarát előadásainak sorát a Pécsi Nemzeti Színház: Galuska László Pál A sivatag hercege című mesejátékát először január 11-én láthatja a közönség.
2012 november 8., 14:37
Klasszikus rádió Szerző: (csj)

Fidelio Klasszik: Kálid Artúr, Zsoldos Bálint

A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának november 10-i adásában megszólal még Subicz Gábor trombitás és Szabó Attila dramaturg is.
2012 október 22., 11:52
Vizuál díj Szerző: Fidelio

Kortárs díjeső

Október 18-án átadták a Magyar Festészet Napja Életműdíját, a Maticska Jenő-díjat, 16-án pedig az Év Kortárs Retikülje elismeréseit is.
2012 június 12., 13:57
Zenés színház musical Szerző: Fidelio

Háy János és Lovasi András Keze

A Városmajori Szabadtéri Színpad műsorán június 16-án látható bítzenés színdarab a Kiscsillag zenekar és Szabó Attila zenéjével, Lovasi András dalszövegeivel, Háy János szerzőségével Kaposvárról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
Klasszikus

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.
Klasszikus

Öt nem operai mű Vajda János születésnapjára

Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.
Jazz/World

Távozik Csík János a Csík Zenekarból

Az együttes október 10-én kiadott közleménye alapján a zenekar alapító-névadója harminchat év után válik meg tőlük. Utódjaként Gál Tibor prímás-énekes követi, aki már lépett fel a muzsikusokkal.

Nyomtatott magazinjaink