szabó réka

2014 november 11., 12:40
Tánc tünet együttes Szerző: (sze)

Indul a Voyager 3 – egy mission, ami possible

November 21-én és 22-én este 7 órakor startol a Voyager 3 űrszonda a budapesti Jurányi Inkubátorházból, fedélzetén az emberiség üzeneteivel és a Tünet Együttes legénységével.
2014 szeptember 8., 14:15
Tánc tünet együttes Szerző: (sze)

Amerika felfedezte a Tünet Együttest

A társulat meghívást kapott New Jersey jelentős színházától, az Alexander Kasser Theatertől, ahol ősszel négy alkalommal, október 16. és 19. között játsszák Apropó című előadásukat. A tengerentúli fellépés saját pályafutásuk és a hazai táncélet egésze szempontjából is különleges jelentőséggel bír.
2014 július 5., 08:32
Tánc tünet együttes Szerző: (x)

Let’s dance a Tünet Együttessel

A Tünet Együttes tagjai nyáron sem tétlenkednek, a társulat a Zsámbéki Színházi Bázison, a Bánkitó Fesztiválon és a Sziget Fesztiválon is fellép, akik pedig felhőtlen napindításra vágynak, Szabó Rékával tornázhatnak a Jurányi Inkubátorházban.
2014 március 27., 10:11
Tánc tünet együttes Szerző: (kzs)

Köztéri önmagunkra ismerés

A Tünet Együttes Közhely című darabja sodró színpadi mix találkozásokról, előítéletekről és olyan gyerekkori emlékekről, amelyből minden felnőttnek akad legalább egy. Április 14-15-én ismét a Trafó színpadán.
2013 február 10., 13:37
Tánc lomtalanítás Szerző: Fidelio

A Tünet apropóján

Apropó címmel két darabot mutat be egy este a Tünet Együttes: a társulat új produkcióját március 8-9-én láthatja a közönség a MU Színházban.
2013 január 13., 13:59
Tánc nagy zsolt Szerző: Fidelio

Ulickajába oltott mítosz

Az álom féltestvére címmel mutatja be új közös előadását a Titkos Társulat és a Tünet Együttes: a Kárpáti Péter rendezte produkció január 19-20-án látható a Trafóban.
2012 december 7., 09:12
Tánc évforduló Szerző: Fidelio

Körülbelül tíz Tünet

Kábé 10 címmel születésnapi fesztivált rendez a Tünet Együttes a Trafó Kortárs Művészetek Házában: a háromnapos programsorozattal csütörtöktől várják a közönséget.
2012 november 30., 07:05
Tánc tünet együttes Szerző: Fehér Anna Magda

Szabó Réka: "Nagy energiákkal készülünk a születésnapra"

Körülbelül tíz éves a Tünet Együttes. Ha nem érkezik anyagi segítség, márciusban valószínűleg megszűnik a formáció. December 6-án 7-én és 8-án születésnapi ünnepségsorozatot tartanak a Trafóban. Az ünnep szelleméről és a meglepetésekről a koreográfust, társulatvezetőt kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink