A színház mellett filmekben is gyakran szerepelnek, visszanézni azonban egyikük sem szereti magát. A váratlan helyzetekre jól reagálnak, de a nézőtéren megcsörrenő telefonra nincs mentség.
Térey János verses regényéből a Radnóti Színház felkérésére született színdarab, Valló Péter rendezésében pedig előadás, amely március elején 50. alkalommal volt látható. Játsszon a Fidelióval, és legyen ott a március 17-i előadáson a Fidelio Színházi Est-sorozat vendégeként! JÁTÉK
A Rózsavölgyi Szalon február 13-án mutatja be Kálid Artúr és Jeney Luca főszereplésével Hárs Anna Mákfagyi című darabját. A Hollósi Frigyes- és Gedeon József Amfiteátrum-díjas színművész a Fideliónak az új szerepéhez való kapcsolódása mellett szabadúszásról, szinkronokról, anyaszínházakról, rádiós műsorvezetésről is beszélt.
Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
„Több cikkben és a petícióban is az jelent meg, hogy felnőtt színházzá alakítanám a Kolibrit. Ez szándékosan elferdített valótlan állítás. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ez nem igaz” – írta a Kolibri Színház újonnan kinevezett igazgatója. Nyílt levelét teljes terjedelmében közöljük.
Alkotóházként újul meg Gobbi Hilda visegrádi villája, a Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése alapján 80 millió forintos támogatásban részesül az épületet tulajdonló alapítvány.