szegedi nemzeti színház

2013 szeptember 16., 10:45
Tánc carmina burana Szerző: (kzs)

A Szegedi Kortárs Balett repertoárt frissít

A meglevő repertoár mellett több új darabbal készül az évadra az együttes; a programfrissítés mellett a társulat is új tagokkal bővült - mondta el az évadnyitó társulati ülésen a művészeti vezető.
2013 szeptember 6., 16:20
Zenés színház évadnyitó Szerző: (rzs)

Tizennégy bemutató Szegeden

Anyagilag nehéz évad elé néz a Szegedi Nemzeti Színház, ennek ellenére a korábbi évekhez hasonlóan tizennégy bemutatót tartanak - jelentette be az évadnyitó társulati ülésen az idén ismét öt évre megválasztott főigazgató.
2013 június 27., 12:07
Zenés színház nagy ervin Szerző: Papp Tímea

Egyszerűen: nagyszabás

Valamivel több, mint egy hét választ el bennünket a Szegedi Szabadtéri Játékok idei szezonját nyitó Leányvásár Dóm téri premierjétől. A budapesti próbaidőszaknak vége, és már néhány napja a kórussal és a táncosokkal kiegészült színészcsapat a Szegedi Nemzeti Színház nagyszínpadán gyakorol. Ahol ugyan még semmit nem látunk a hatalmas hajóból, a különleges papírjelmezekből, de a jelzésekből és a mozgásokból némi fantáziával elképzelhetjük, mi vár ránk július 5-től három estén keresztül. PRÓBARIPORT
2013 május 27., 13:45
Zenés színház hírek Szerző: (rzs)

Altorjay Tamás az Armel-verseny döntőjében

Az operaénekesek versenyének május 25-26-án lezajlott második fordulójában egyedüli magyarként Altorjay Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház basszistája kapott szerepet. Legalábbis szigorúan értelmezve, mivel a fesztivál közleménye szerint a bécsiek Birtwistle-produkciójának bariton-szerepét (Punch) elnyerő Richard Rittelmann is magyar színekben indult.
2013 május 26., 13:00
Színház szeged Szerző: (va)

Átadták a Dömötör-díjakat Szegeden

A szegedi színházi élet civil kezdeményezésre alapított szakmai elismeréseit, a Dömötör-díjakat május 25-én, szombaton este ünnepi gálán vehették át a kitüntetettek. Az idei életműdíjas Török Vera színésznő lett.
2013 május 23., 12:30
Színház mti Szerző: Fidelio

Sikeres évadot zártak Szegeden

Mintegy 330 előadást tartottak az évadban a Szegedi Nemzeti Színházban, ennek felét a Nagyszínházban, a másik felét külső helyszíneken, így például az új stúdiószínházban, a Korzó Zeneházban - közölte az évadzáró testületi ülés kapcsán a főigazgató.
2013 május 14., 08:30
Színház szeged Szerző: (va)

Itt a szegedi Finálé Fesztivál!

Az évad végének közeledtével is kínál különleges előadásokat nézőinek a Szegedi Nemzeti Színház. A május 16-án kezdődő eseményen régebben játszott saját produkciók mellett temesvári, békéscsabai és szabadkai vendégjátékokat láthat a közönség.
2013 február 22., 16:15
Színház szeged Szerző: (va)

Újraválasztották Gyüdi Sándort

Újabb öt évre Gyüdi Sándort választotta a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójává a csongrádi megyeszékhely közgyűlése február 22-én.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Jazz/World

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Vizuál

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.
Zenés színház

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.

Nyomtatott magazinjaink