szemenyei jános

2015 október 3., 10:34
Klasszikus interjú Szerző: Frauenhoffer György

Dalok a sötét oldalról

Schubert életének utolsó évében írta meg a Winterreisét, ami méltán nyerte el a „minden idők legpesszimistább dalciklusának” kijáró címet. A művet legközelebb október 3-án és 4-én, az Óbudai Danubia Zenekar előadásában, Mundruczó Kornél rendezésében hallhatja a közönség. A készülő produkcióról az énekesi posztot betöltő Szemenyei Jánossal beszélgettünk.
2014 május 10., 07:08
gyerek szemenyei jános Szerző: Krupa Zsófia

Kincsek a polcon

A Budapest Bábszínház idei ötödik, utolsó bemutatóját tartotta április végén Unokák a polcon címmel. Kolozsi Angéla "nippmeséjéből" a Hepp Trupp társulatból is ismert Schneider Jankó rendezett előadást a 3-6 évesek számára. INTERJÚ
2014 március 7., 07:42
Zenés színház mundruczó kornél Szerző: Frauenhoffer György

Szemenyei János: "Nemet mondtam"

Bár a főiskolai felvételin még alig-alig ismerte a műfajt, mára a hazai zenés színházi élet egyik legizgalmasabb figurájává nőtte ki magát. Pályája során megfordult a nagyobb budapesti színpadokon, írt zenét többek között Mundruczó Kornél darabjaihoz, szeptember óta pedig a Magyar Színház zenei vezetője. Szemenyei Jánossal beszélgettünk.
2013 november 29., 08:58
Színház rádió Szerző: (csj)

Fidelio Klasszik: Bíró Kriszta és Müller Péter Sziámi

A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának november 30-i adásában megszólal még Halas Dóra és Szemenyei János is.
2012 július 3., 13:00
Zenés színház musical Szerző: Fidelio

Ismerje meg a Báthory-legendát!

2012. július 13-án mutatja be a Budapesti Nyári Fesztivál legnagyobb vállalkozását, a Báthory Erzsébet musical-operát a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az ismert legendát vadonatúj mű dolgozza fel, kiváló énekesekkel, szimfonikus hangzással és különleges látványvilággal. Legyen a Fidelio vendége az előadáson!
2012 július 3., 09:15
Zenés színház musical Szerző: Fidelio

Báthory Erzsébet: Új legenda születik

2012. július 13-án mutatja be a Budapesti Nyári Fesztivál legnagyobb vállalkozását, a Báthory Erzsébet musical-operát a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az ismert legendát vadonatúj mű dolgozza fel, kiváló énekesekkel, szimfonikus hangzással és különleges látványvilággal.
2011 augusztus 15., 13:00
Színház magazin Szerző: (bn)

Garaczi László: Ovibrader

A tavaly november óta a Thália Színházban futó új Garaczi-opusz szomorú és vicces, ironikus és kemény.
2011 április 25., 08:03
Plusz musical Szerző: tündérbogár89

Marton László - A padlás

Március 15-én is volt egy hely, ahol minden szellem láthatóvá vált egy időre felnőtt és gyerek számára egyaránt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Ha sztrájkolunk, ha lejjebb kapcsolunk, nem lesz magyar operaéneklés” – interjú Ókovács Szilveszterrel

Új évadról, sztrájkról, szereposztásokról és az Eiffel Műhelyházról is kérdeztük Ókovács Szilveszter főigazgatót, aki azt is elárulta, mit gondol az elmúlt időszak néhány olyan kínos ügyéről, amit felkapott a sajtó.
Klasszikus

Elhunyt Fekete Győr István

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett zeneszerző, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola zeneszerzés tanára 88 éves volt.
Jazz/World

Fedél nélkül – Simon Kornél zenekara ad koncertet a 6SZÍN-ben

Simon Kornél és Tótváradi Zsolt szerzőpáros együttese, a Boughris május 30-án tartja meg bemutatkozó estjét a terézvárosi játszóhelyen. A zenekar átmenetet képez a Pink Floyd és John Mayer stílusa között. 
Plusz

Ugorjon fejest a szabadtéri szezonba a júniusi Fidelióval!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a 2024. júniusi Fidelio. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Színház

Nemzetközi fesztiválok a Karinthy Színházban

Június 4-én és 5-én a Nemzetközi Történetmesélő Fesztiválon, június 8-án pedig az I. Karinthy New Wave Festivalon találkozhat a közönség nemzetközileg elismert művészekkel.

Nyomtatott magazinjaink