Szeptember 4-én a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban az Orientale lumen sorozat keretében a Szent Efrém Férfikar a sokszorosan díjazott, nemzetközileg is elismert Pro Musica Leánykarral ad közös koncertet.
A műsor alapját nagyböjti gregorián, bizánci és szír himnuszok, illetve a nagyböjti készülethez kötődő arámi, magyar, orosz, georgiai, spanyol motetták képezik, amelyekhez Nishat Khan „szitár-imákkal” csatlakozik, s így alakul ki a hangverseny egyedi, különféle vallások és kultúrák hagyományát összekötő „angyali találkozása”.
A Wings című lemezen – magyarul talán az Angyalszárnyak címet viselhetné – a Szent Efrém Férfikar megkísérel a saját hangvételével és stílusában az angyali kórushoz csatlakozni.
Egy egészen különleges koncerttel zárja a Szent Efrém Férfikar az idei Orientale lumen sorozatot. Most először fordul elő ugyanis a sorozat nyolc éves történetében, hogy egy hangverseny programját egyetlen mű alkotja.
A Klassz a pARTon! fesztiválon Sebestyén Márta és a Szent Efrém Férfikar kétszer is fellép. Tihanyban és Keszthelyen mutatják be, ami már sokszor megmutatkozott: kiválóan muzsikálnak együtt.
A portlandi székhelyű, világhírű amerikai együttes, a Cappella Romana, az ősi bizánci zene egyik legavatottabb, elismert előadója a Szent Efrém Férfikar meghívására érkezik hazánkba és június 2-án, szombaton 19.30-kor a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban ad koncertet. A nyolc férfiénekes az Orientale lumen sorozatkeretében, az ortodox Pünkösd ünnepköréből válogat műveket, s Pest legősibb templomát Árpád-kori bizánci zenékkel tölti meg, melyekre a Szent Efrém Férfikar a Kárpát-medence dallamaival válaszol majd.
A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.
Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.